Kajak-kenu: jól kezdtek a magyarok, két egység már a döntőben a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.19. 12:36
Címkék
A szeles, hűvös idő ellenére jól kezdték a poznani kajak-kenu világbajnokságot a magyar versenyzők: a csütörtöki nyitónap délelőttjén, az 1000 m-es előfutamok során négy győzelmet arattak, két egység pedig máris döntős.

Storcz Botond szövetségi kapitány csapatából elsőként a kajakos Kovács Katalin szállt vízre a Málta-tavon, aki címvédője ennek a számnak, de a júliusi, spanyolországi Eb-n önmagának is csalódást okozva csak negyedik lett. A Domino Honvéd 27-szeres vb-aranyérmese ezúttal esélyeshez méltóan versenyzett, és magabiztosan nyerte előfutamát, ami középdöntős folytatást ért. A parton ennek ellenére bosszúsan értékelt.

„Hú, nagyon rosszul esett az evezés!" – mondta az MTI-nek, miközben reklamált a szervezőknél, hogy a rajtnál alig lehetett hallani az instrukciókat, ezért elég idegesen indult a futam.

„Nem titkolom, hogy nem kedvencem ez a pálya, most is nagyon hullámzik, ráadásul a víz egyáltalán nem tiszta, nagyon nehéz volt így végigmenni" – tette hozzá, szavait pedig alátámasztotta egy hajójáról „lehámozott" hosszú hínárral, ami szerinte – a beömlő vízzel együtt – igencsak akadályozta a haladásban.

Szintén futamgyőzelemmel mutatkozott be az Eb-címvédő Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó, amely sikerével - Kováccsal ellentétben - egyből a szombati döntőbe került.

A férfiaknál a kajakos Kucsera Gábor a végén kiengedve harmadikként ért célba – itt sem lehetett egyből a legjobb kilenc közé kerülni –, míg az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila remek győzelemmel hangolt a délutáni középfutamra úgy, hogy többek között a címvédő üzbég Vagyim Menkovot is maga mögé utasította. A partra érve ugyanakkor ő is elsősorban a körülményekre panaszkodott:

„Erős a hátszél, nagyon nagyok a hullámok, a végén mindenki láthatta, mennyi vizet öntöttem ki a hajómból – mondta. – Szerintem Menkov és én is elég küzdős pályát mentünk. Bár nem ez volt az elsődleges célom, a végén úgy gondoltam, ha megnyerhetem, miért ne tegyem, ezért kicsit belehúztam."

A rutinos – összesen öt olimpiai címet birtokló – Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kajakpáros számára is csak bemelegítést jelenthetett az előfutam, ugyanis innen sem lehetett egyből a fináléba kerülni: ennek ellenére szép versenyzéssel és első hellyel alapoztak a délutáni folytatásra.

A Tóth Márton, Mike Róbert kenupárosnak és a Dombi, Szalai, Kökény, Hadvina összeállítású férfi kajaknégyesnek lehetősége volt megspórolni a középfutamot – első hellyel egyből továbbjutottak volna –, de előbbi végül azeri és kanadai riválisa mögött csak harmadikként, utóbbi pedig némi csalódást okozva csupán negyedikként ért célba. Így délután mindkét egységnek „pótvizsgáznia" kell.

A kenu négyeseknél mindössze kilenc egység nevezett, ezért itt nem rendeztek előfutamot, azaz a Széles, Varga, Nagy, Sarudi kvartett majd csak a fináléban száll vízre.

Az egy kilométeres táv középfutamait 14 órától rendezik Poznanban – hat magyar hajóval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik