Kajak-kenu: Douchev-Janics szerb színekben versenyezhet tovább - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.08.16. 09:35
Címkék
Sajtóértesülések szerint könnyen lehet, hogy Douchev-Janics Natasa a jövőben szerb színekben versenyez majd.

A Magyar Szó internetes oldalának cikke szerint a Szerbiai Olimpiai Bizottság már tárgyal a londoni olimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerző kajakossal – erről Dragan Plavszics szerb edző számolt be.Magyar Szó internetes oldalának cikke szerint a Szerbiai Olimpiai Bizottság már tárgyal a londoni olimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerző kajakossal – erről Dragan Plavszics szerb edző számolt be.

„A Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük – mondta Plavszics a szerbiai rádió és televízió vendégeként, aki hozzátette, hogy a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac – aki a helyszínen tekintette meg az olimpia kajakszámának 200 méteres döntőit – nyilatkozna, mivel ő ebben az illetékes.

Douchev-Janics Natasa a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban – mivel nem kapta meg a jugoszláv államtól a megfelelő támogatást – úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását.

A 30 éves bácskapalánkai születésű Janics eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett Magyarországnak az olimpiai játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
8 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
24 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik