Kajak-kenu: Ha nem jutok ki az olimpiára, befejezem – Dudás Miklós

R. B.R. B.
2020.04.02. 10:42
null
Dudás Miklós (balra) és Balaska Márk a tavalyi szolnoki válogatóversenyen (Fotó: Koncz György)
Szeretne részt venni a 2021-re elhalasztott tokiói olimpián a 2014-es moszkvai világbajnokságon a 4x200-as kajakváltó tagjaként aranyérmes Dudás Miklós, aki állítja, megkomolyodott, amióta megszületett kislánya.

 

A 29. életévét hamarosan, április 14-én betöltő válogatott sportolót 2016-ban 34 hónapra eltiltották doppingvétség miatt. Most azonban élete egyik legszebb időszakát éli.

„Jól megy az edzés, végre a diéta is, és talán, ami a legfontosabb, a magánéletem szintén rendben van – idézi a Bors Dudás Miklóst.Megszületett a kislányom, Nara, és a költözésen is túl vagyunk. Azt mondják, megkomolyodtam. Ez olyan szempontból igaz, hogy sok dolgon mentem keresztül, amikből tanultam.”

Dudás elárulta, párjával, Ivett-tel szeretnének összeházasodni, ám a koronavírus-járvány átírta terveiket – akárcsak a kajakozó olimpiai felkészülését is.

„Ha kijutok, folytatom a kajakozást, ha viszont nem, akkor vége a pályafutásomnak” – jelentette ki Dudás, aki edzőként próbálná ki magát a jövőben.

Legfrissebb hírek

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49
Ezek is érdekelhetik