Kajak-kenu: egy évvel hosszabbítottak a kapitányokkal

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 09:07
null
Hüttner Csaba még egy évig biztosan szövetségi kapitány marad (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Kajak-Kenu-szövetség (MKKSZ) szeptemberben megválasztott új elnöksége Boros Gergely szakmai igazgató előterjesztése alapján 2021. szeptember 30-ig meghosszabbította Hüttner Csaba felnőtt-, és Weisz Róbert parakenu szövetségi kapitány idén lejáró szerződését.

Az MKKSZ szerdai hírlevelében emlékeztet, hogy a két kapitányt 2016-ban, a riói olimpia után nevezték ki, mandátumuk a tokiói játékok után járt volna le. Szerződésük egyéves meghosszabbítását az olimpia elhalasztása indokolta.

„Az olimpiai ciklus a halasztás miatt egy évvel hosszabb lett – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – Az elnökség határozott célja volt, hogy a két kapitány befejezhesse azt a munkát, amit négy évvel ezelőtt elkezdett, ezért egyhangúlag támogattuk az egyéves szerződéshosszabbítást.”

Weisz Róbert parakenu szövetségi kapitányként tehát tovább dolgozhat, de miután a sportág szeptemberi közgyűlésén megválasztották az MKKSZ alelnökének is, így a maraton szakág vezetőedzőjeként nem folytatja a munkát. Az elnökség úgy döntött, hogy erre a posztra pályázatot hirdet, pályázni 2020. október 19-ig írásban lehet.

Az elnökség arról is határozott, hogy az utánpótlás-nevelés hatékonysága érdekében külön kajak- és kenu utánpótlás szövetségi kapitányt nevez ki, ők a legkisebbektől egészen az U23-as korosztályig felelnek a sportolók felkészítéséért és versenyeztetéséért.

Utánpótlás kajak szövetségi kapitánynak Makrai Csabát nevezték ki, az eddigi kapitány segítője vezetőedzőként Dónusz Éva lett, míg utánpótlás kenu szövetségi kapitányként ifj. Foltán László, az MKKSZ eddigi szabadidős szakág vezetője, korábbi válogatott kenus kapott bizalmat, őt vezetőedzőként Kovács Tamás segíti majd.

Az elnökség Storcz Botond szlalom szakági vezetőedző szerződését is meghosszabbította az olimpiai ciklus végéig, vagyis 2021. szeptember 30-ig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik