nemzetisport.hu 2015.08.06 08:29 Frissítve: 2015.08.06 10:09

Kajak-kenu: Egy életen át szégyellem magam! – Kucsera

Mint beszámoltunk róla, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tájékoztatása szerint Kucsera Gábor fennakadt egy szúrópróbaszerű doppingteszten. A sportoló elismerte vétségét.

Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást.

„Évek óta nem értem el jelentős eredményt sportolóként, ha nem tudtam volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierem végét jelentette volna – mondta Kucsera a blikk.hu-nak. – A pályafutásom szempontjából tehát rendkívül fontos volt a jó szereplés, és ezt a terhet képtelen voltam elviselni.”

„Lazítani akartam, és a legrosszabb utat választottam. Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora károkat okoztam a kajak-kenu sportágnak, egy életen át szégyellem magam. Megbántottam a családomat is, tőlük is elnézést kérek.”

Kucsera Gábor K–1 1000 méteren indult volna a két hét múlva kezdődő milánói világbajnokságon. Hogy ki állhat rajthoz helyette az év legfontosabb viadalán, néhány napon belül dőlhet el. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta, a gyorsasági válogatott várható eredményességét ez a csere nem befolyásolja érdemben.

Kucsera az előző években már nem ért el jelentős nemzetközi eredményt. A vétség, amelyet a versenyző sem tagad, és a várható szankciók minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik. 

2020.01.03 20:26:57

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ

Boldog, hogy az anyaságot és a magas szintű sportolást össze tudta egyeztetni.

2019.12.08 00:53:47

Kajak-kenu MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ritka ugyanis, hogy valaki akkor ismerje fel, hogy abba kell hagynia, amikor kell. A többség addig húzza a sportágban, ameddig csak tudja, engedik neki, ő pedig nem vallja be magának, hogy túljutott a csúcson.

2019.11.19 18:03:08

Kajak-kenu LIPICZKY ÁGNES, TUMBÁSZ HÉDI

Pinnyéden jártunk minden idők legeredményesebb maratoni kajakosánál.

2019.11.11 18:35:28

Kajak-kenu THURY GÁBOR

Mexikóváros olimpiai bajnoka amondó, nem volt különösebb titka a sikereinek: csak sosem esett pánikba.

2019.11.05 23:34:38

Kajak-kenu CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Emberi és sportolói sorsokat egyaránt tört derékba, formált vagy teljesített ki az elmúlt száz esztendő. Árulókkal is, de jóval több áldozattal.