Kajak-kenu Eb: Kovácsék a fináléban, a többiek a középdöntőben 200-on

2011.06.18. 11:17
Címkék
A Kozák Danuta, Kovács Katalin női K–2-es magyar egység előfutamát 37.317 mp-vel megnyerve jutott be a fináléba 200 méteren a Belgrádban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A sprinttáv további négy magyar egysége a középdöntőből teheti meg ugyanezt.
A 22 fős K–1-es mezőnyben Molnár Péter 35.211 mp-vel összesítésben a harmadik legjobb időt érte el, futamában a svéd(!) rivális, Petter Öström mögött kiváló hajrával a második helyen végzett.

C–1-ben Bozsik Attila 41.009-cel lett második az előfutamában, ez a húszfős mezőnyben a kilencedik helyhez volt elegendő. A középdöntőben alighanem nagy csatát kell majd vívnia a fináléért.

Női K–1-ben Kozák Danuta 41.116 mp-vel futamában a harmadik lett, a rajthoz álló húsz versenyző közül övé a nyolcadik idő, egyelőre. De ugye neki nem sokkal később a párosban is volt jelenése.

A 18-as K–2-es mezőnyben Sík Márton és Beé István a hatodik helyen léphetett tovább a középdöntőbe.

„Jó pályát mentünk, jót tesz az önbizalmunknak a döntő előtt, hogy megnyertük a futamunkat, ettől függetlenül biztos, hogy nagy csata lesz, mert erős a mezőny” – mondta Kovács Katalin a Nemzeti Sport Online-nak.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
49 perce

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája