HIRDETÉS
MTI 2016.06.25 10:37 Frissítve: 2016.06.26 19:00

Kajak-kenu Eb: aranyérmes a női és a férfi kajak négyes is

A magyarok két arany-, három ezüst- és három bronzérmet szereztek a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben. A dobogós helyek közül négy (1–1–2-es eloszlásban) született olimpiai számban.

Új összetételben lett Eb-győztes a női négyes (Fotó: mkksz.hu)

Az első magyar érdekeltségű fináléban Takács Tamara állt rajthoz K–1 1000 méteren. A rajt után a német Conny Wassmuth azonnal az élre állt, és hatalmas iramot diktált, de a végére elfáradt. Takács a végére tartogatta az erejét, ekkor óriási hajrába kezdett, az utolsó 100 méteren hatalmasat csatázott a Szerbiát képviselő Bedőcs Krisztinával, de riválisa végül 148 ezredmásodperccel hamarabb érkezett a célba, így a magyar kajakos ezüstérmet szerzett.

 200 M-EN EGY KIVÉTELLEL MINDEN MAGYAR EGYSÉG DÖNTŐS
Minden magyar egység egyből a döntőbe jutott 200 méteren. Kis szépséghiba ugyanakkor, hogy a kenus Lakatos Zsanettet utóbb kizárták, mert a megengedettnél könnyebb volt a hajója.
A legrövidebb táv szombati előfutamainak nyitányán magyar részről a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa állt rajthoz: a szám londoni bronzérmese magabiztos győzelemmel egyből bejutott a vasárnapi döntőbe. A férfiak hasonló számában a 20 éves Birkás Balázs ugyancsak futamgyőztesként kvalifikálta magát a fináléba.

C–1 200 méteren Hajdu Jonatán rendkívül szoros küzdelmet hozó futamban szerepelt, a győzelemért is versenyben volt, végül második lett, de ezzel is a fináléba került. Lakatos Zsanett szintén második lett az előfutamában, ez ugyancsak döntőt ért volna, ám ő nem folytathatja a versenyzést (lásd lejjebb).

A női kajak párosok küzdelmeit is Douchev-Janics és győri klubtársa, Homonnai Luca nyitotta, a tavaly világbajnoki ezüstérmes magyar egység szoros küzdelem után 72 ezreddel maradt el a győztes fehéroroszoktól, de így is készülhet a döntőre.

A kenu ketteseknél Lantos Ádám és Nagy Péter duója a remek rajt után a táv háromnegyedéig vezetett, végül aztán 176 ezreddel a győztes orosz egység mögött ért célba, ami azt jelentette, hogy a középfutamban már nem kell vízre szállnia, majd csak a döntőben.

Az utolsó 200-as előfutamban, a férfi kajakpárosoknál a hazai olimpiai válogató győztese, Horváth Bence és Szomolányi Máté állt a rajtgépbe. A nap talán legszorosabb befutóján másodikként érkeztek a célba, ezzel hibátlanná tették a szombat délutáni magyar előfutamos szereplést – aztán azonban kiderült, hogy Lakatos Zsanettet utóbb kizárták, mert a megengedettnél könnyebb volt a hajója.

Őt Vajda Attila követte C–1 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka jól kezdett, a táv felénél azonban már jelentős volt a hátránya az első hárommal szemben. A 33 éves klasszis a negyedik helyért vívott nagy csatát, s az utolsó ötven méteren könnyedén tartotta is ezt a pozíciót. Vajda pénteken azt nyilatkozta, hogy egy hatodik hellyel már nagyon elégedett lenne, ennek fényében ez remek eredmény. A számot az olimpiai címvédő német Sebastian Brendel nyerte.

Kopasz Bálint K–1 1000 méteren (olimpiai szám) ígéretéhez híven rendkívül erősen kezdett, a mindössze 19 éves ifjúsági világbajnok bírta is az iramot, az utolsó 200 méteren pedig őrült csatába kezdett a dobogóért. Az utolsó métereken a szám olimpiai bronzérmesével, a német Max Hoff-fal harcolt a bronzért, s habár először azt írták ki az eredményjelzőre, hogy negyedik lett, a hivatalos időeredmény szerint egy leheletnyivel megelőzte riválisát. Az arany a portugál Fernando Pimenta nyakába került.

Női K–2 1000 méteren – ahol nem rendeztek előfutamokat – Takács Tamara már egy ezüstéremmel a zsebében ült be a hajóba Medveczky Erikával. A magyar és a szerb hajó – utóbbi Benedek Dalmával – pillanatok alatt ellépett a mezőnytől, s nem volt kérdés, hogy kettejük között dől el a verseny. A hajrában a szerb egység jól váltott ritmust, a magyarok pedig nem tudták tartani velük a lépést, ezüstérmüket azonban semmi sem veszélyeztette.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztia, Csipes Tamara összeállítású K–4 500 méteres egység az olimpiai indulás megerősítésének céljával is állt a rajtgépbe – előfutamot itt sem rendeztek. A jó start után a várakozásoknak megfelelően a magyar, a fehérorosz és a német hajó külön párbajává vált a finálé, az utolsó száz méteren azonban már csak előbbi kettő harcolt egymással. A magyaroknak az utolsó centiméterig szükségük volt minden erejükre, de végül sikerült elsőként célba érkezniük.

Női C–2 500 méteren – melynek szintén ez volt az egyetlen futama – a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros már a rajt után élre állt, s gyakorlatilag 420 méterig vezetett, a hajrában azonban a végső győztes fehérorosz és a második orosz egység is elhúzott mellettük.

A férfi K–4 500 méteres egység saját bevallása szerint a pénteki előfutamban tökéletes pályát ment, s a döntő is nagyszerűen sikerült a számukra. A Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor,
Somorácz Tamás négyes rendkívül magabiztosan diadalmaskodott, a többiek csak a további dobogós helyezésekért harcolhattak mögöttük.

C–2 1000 méteren (olimpiai szám) a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros – a szám 2013-as világbajnoka – kifejezetten lassan kezdett, az elején még utolsó is volt, a táv felénél pedig az 5–6. helyen. Az utolsó 200 méteren azonban megmutatták erejüket, hatalmas hajrába kezdtek, sorra hagyták le a többi hajót, s bár az orosz és fehérorosz duót már nem tudták befogni, végül a harmadik helyen zártak. A számot a hazai közönség nagy örömére az oroszok nyerték.

Egy újabb olimpiai szám döntőjében, K–2 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence egység volt érdekelt. Erősen kezdtek, a táv felénél az élen álltak, 200 méterrel a cél előtt azonban a németek elmentek mellettük, s bár ez a két egység végig komoly harcot vívott egymással, a németek győztek, a magyaroké pedig az ezüstérem lett.

A délelőtti program zárásaként a férfi C–4 1000 méteres egységek egyetlen futamát, a finálét rendezték meg: a Korisánszky Dávid, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid kvartett sokáig vezetett, de a végét nem bírtam, így ötödik helyével végül lemaradt a dobogótól.

 NYILATKOZATOK
 „Erre az Európa-bajnokságra rajtam kívül gyakorlatilag senki sincs kihegyezve, biztos vagyok benne, hogy az olimpián már sokkal keményebb lesz a mezőny, ott mindenki a győzelemre tör majd, a németek, az ukránok, vagy éppen a fehéroroszok” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Fazekas-Zur Krisztina, akinek a helye korábban még kérdéses volt a kvartettben, ám ezzel a sikerrel valószínűleg biztosította ülését Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara mögött.
 „Ahhoz képest, hogy csak egy beülésünk volt együtt, nagyon jól mentünk, szerintem ezzel a szerepléssel magunkat is megleptük kicsit” – tette hozzá Csipes Tamara.
„Úgy szálltunk vízre, hogy bármi is történik, nem hagyjuk magunkat kizökkenteni kamikaze taktikákkal. Mi taktikusan versenyeztünk, nagy rajt, nagy utazó, s az utolsó százötvenen akkorát indítottunk, amekkorát lehet – mondta Tótka Sándor. – Tudtuk, hogy a többi ország 270 és 250 között indít, mi direkt erre vártunk és 170-nél indítottunk, pár húzás és nem is láttam már a többi hajót.” Tótka hangsúlyozta: remek tapasztalatszerzés volt ez számukra, hiszen nagy valószínűséggel négy év múlva, Tokióban ez a szám már szerepelni fog az olimpiai műsorban.
 „Jól hangzik, hogy kipróbáltuk magunkat és Európa-bajnokok lettünk, persze hatalmas csaták várhatóak itt a következő években, hiszen ezt a távot mindenki el tudja vállalni – fogalmazott.
Takács Tamara K–1 1000 méteren egyesben, illetve Medveczky Erikával párosban is második lett.  – A rajtomat sajnos kicsit elrontottam, utána azonban fokozatosan fel tudtam jönni a többiekre. Ötszáznál rákapcsoltam egy jóval erősebb tempóra, a végén mindent megtettem, de a berúgás neki jobban jött ki. Nagyon örülök, persze még jobb lett volna, ha én érek be elsőként.” A párossal kapcsolatban megjegyezte, az egyes után éppen csak visszaérni volt ideje, így egy igazi állóképességi verseny lett a dologból.” 
 „Nagyon elégedettek vagyunk, maximálisan ki tudtuk evezni magunkat. Drukkoltam kicsit ezért a szembe szélért, mert nagyon szeretem, s tudom, hogy a nemzetközi mezőnyben a magyar lányok ezt valahogy jobban tudják kezelni” – tette hozzá Medveczky Erika.
 „Az első ötszáz volt a mérvadó, nagyon elmentünk, igazából csak lépést akartunk tartani a többiekkel, de ebből egy kis előny lett, így az utazóban kicsit ki tudtunk engedni, aztán a megszokott finis” – nyilatkozta Dombvári Bence.
 „Gyakorlatilag nyomtam egy full maximumot, az elejét nagyon megnyomtam, utána egy rendkívül erős utazó, a végére pedig megint egy nagyon erős finis” – mondta kimerülten a mindössze 19 éves Kopasz Bálint, aki ifjúsági világbajnoki címe mellé immáron egy felnőtt Eb-bronzot is begyűjtött K–1 1000 méteren.
„Egy olyan iramot tudtunk menni, amiből kétszázzal a vége előtt egy olyat tudtunk indítani, amit a többiek már nem bírtak lekövetni. Azért jöttünk ide, hogy dobogósok legyünk, ez sikerült” – nyilatkozta Vasbányai Henrik.
 „Ez a negyedik versenyünk idén, májusban gyakorlatilag nem tudtunk edzeni, ezért is örülök, hogy ebben az erős mezőnyben dobogósok tudtunk lenni. Most végre lesz elég időnk a pihenésre és a felkészülésre, és arra tudunk koncentrálni, ami a lényeg, az olimpiai versenyre” – tette hozzá Mike Róbert.
 „Próbáltuk azt csinálni, amit edzésen, folyamatosan indítgattunk. Ebből tudunk majd tanulni, mert a versenytársaink kicsit más taktikát választottak. Ez most erre volt elég” – mondta Takács Kincső.

KAJAK-KENU EB, 2016, MOSZKVA
EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
C–1 1000 m

1. Sebastian Brendel (Németország) 3:51.248 perc
2. Serghei Tarnovski (Moldova) 3:52.164
3. Martin Fuksa (Csehország) 3:52.688
4. Vajda Attila (Magyarország) 3:56.640
C2 1000 m
1. Alekszej Korovaskov, Ilja Pervuhin (Oroszország) 3:37.804 perc
2. Andrej Bahdanovics, Alekszandr Bahdanovics (Fehéroroszország) 3:40.212
3. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (Magyarország) 3:40.532   
C4 1000 m
1. Oroszország 3:25.044 perc
2. Ukrajna 3:26.736
3. Románia 3:26.884
...5. Magyarország (Korisánszky Dávid, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid) 3:32.660   
K1 1000 m
1. Fernando Pimenta (Portugália) 3:29.040 perc
2. René Poulsen (Dánia) 3:32.296   
3. Kopasz Bálint (Magyarország) 3:32.656
K2 1000 m
1. Max Hoff, Marcus Gross (Németország) 3:12.732 perc
2. Hufnágel Tibor, Dombvári Bence (Magyarország) 3:13.008
3. Marko Tomicsevics, Milenko Zorics (Szerbia) 3:13.832
K4 500 m
1. Magyarország (Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor, Somorácz  Tamás) 1:19.760 perc
2. Szlovákia 1:20.560
3. Spanyolország 1:21.228

NŐK
K
1 1000 m
1. Bedőcs Krisztina (Szerbia) 4:00.840 perc
2. Takács Tamara (Magyarország) 4:00.988
3. Conny Wassmuth (Németország) 4:03.128
K2 1000 m
1. Milica Sztarovics, Benedek Dalma (Szerbia) 3:38.564 perc
2. Takács Tamara, Medveczky Erika (Magyarország) 3:40.444
3. Ciuta Florida, Iulia Taran (Románia) 3:43.840
K4 500 m
1. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) 1:30.940 perc
2. Fehéroroszország 1:31.380   
3. Németország 1:32.280
C2 500 m
1. Nadzseja Makarcsanka, Aljona Nazdrova (Fehéroroszország) 2:02.672 perc
2. Irina Andrejeva, Aleszja Romasenko (Oroszország) 2:03.752
3. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 2:04.816

2018.12.26 11:09:23

Kajak-kenu LIPICZKY ÁGNES

„Az élsportolók a búra alól kilépve nem mindig lelik meg a helyüket.”

2018.12.23 13:33:59

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ

Az ötszörös olimpiai bajnok sportoló 2018-ban pályafutása eddigi legeredményesebb világbajnokságát zárta.

2018.12.23 17:49:27

Kajak-kenu VINCZE SZABOLCS

A szülés után rögtön a csúcsra visszatérő kajakos többet elárult magáról, mint eddig bármikor.

2018.08.29 11:34:12

Kajak-kenu ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Néhány hónapja még nem gondolta volna, hogy két győzelmet arat a portugáliai vb-n.

2018.05.05 11:40:08

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

Az eddig öt olimpián három aranyat szerző 35 éves klasszis 2020-ban Tokióban is érmet szeretne nyerni.