„Még itthon voltunk, csak tervezgettük a sevillai utat, amikor lebetegedtem. Ez két hét kihagyást jelentett alapból – antibiotikum, satöbbi –, majd másik kettőt közvetlen utána az, hogy a visszatérésemnél megerőltettem magam, és begyulladt az ínhüvelyem. Ott voltunk a melegvízi edzőtáborban, ahová ugye már direkt evezni megyünk, hogy lehetőség szerint minél korábbra tegyük az év első vízre szállásának időpontját, én viszont megfogni még úgy ahogy tudtam volna a lapátot, de evezni vele egyáltalán nem, így semmi értelme nem volt hajóval vízre mennem. Maradt a futás.”
„Nem mondom, irigylésre méltó helyen, egy narancsliget közelében róttam a kilométereket, és pontosan megkaptam ugyanazt a fizikai terhelést, mint a társaim a vízen, de azért a kettő messze nem ugyanaz. Ezt tudja az ember tapasztalatból is, de olyan rossz, amikor újra átéli valaki. Összesen így már négy hét maradt ki a tervezett felkészülésből, most éppen azon vagyok tehát, hogy utolérjem önmagamat. Először persze a társaimat is csak alig sikerült...”
„Általában a vízen elöl szoktam evezni, szokatlan és egyben ritka rossz érzés volt, hogy most a társaim mutatták nekem a hátukat. Bántotta is az önérzetemet rendesen a dolog, úgyhogy nagyon összeszedtem magam, és amit lehetett, kihoztam magamból. Most már nagyjából visszaállt a rend, tudok velük együtt menni, és az időeredményeim sem annyira vészesek. Persze, mihez képest... Mert ugye tarthatnék már sokkal előrébb is. De érzem, fokról fokra jön vissza az erőm, még szerencse, hogy a szezon első igazán fontos versenyei, a válogatók odébb vannak.”
