Kajak-kenu: Bármikor rajthoz állnék, de... – Tótka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 19:19
Akár már a nem olimpiai versenyszámok szeptember végére halasztott szegedi világbajnokságán is versenybe szállna a kajakozó Tótka Sándor, amennyiben javul a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.

A világ- és Európa-bajnok Tótka az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta: nem a klubjánál edz, miután a szülővárosában, Gyomaendrődön a feleségével kibéreltek egy vízparti telket, ahol edzésterv alapján izoláltan tudja formában tartani magát és készülni, noha nem tudja még, hogy mire.

Elárulta, a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem lát messzire. Noha a hazai szövetségnek van egy kezdeményezése, hogy a motiváció fenntartása érdekében, természetesen az egymás közti távolságokat betartva rendezzenek egy edzőversenyt néhány hajóval, ám ennek a dátuma még nincs kiírva.

Tótka kiemelte, idei versenyeik közül egyedül a nem olimpiai számok világbajnokságát nem törölték, a szegedi viadalt csak halasztották, mégpedig szeptember végére. A nemzetközi szövetség feltétele a rendezéshez az, hogy legalább hat-nyolc héttel a verseny előtt rendeződjön a világjárvány miatt kialakult helyzet.

„A versennyel most nem nagyon lehet minket motiválni, mert vagy lesz, vagy nem lesz”– hangsúlyozta.

Rámutatott: őt nem zavarná, hogy a verseny a felkészülés kezdetét megelőzően lenne.

„Versenylovaknak mondom magunkat, versenyre lettünk teremtve. Bármikor rajthoz állnék, de csak akkor, ha normalizálódik a helyzet, és teljes nyugodtsággal tudok készülni”– fejtette ki.

A Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi 500-as kajaknégyes tavaly augusztusban Szegeden szerzett olimpiai indulási jogot. Mint a 25 éves kajakozó elmondta, tartják a kapcsolatot a négyes tagjaival, és mivel fiatal egységről van szó, nem érinti rosszul őket és nem bánják, hogy jövő nyárra halasztották az olimpiát.

Elárulta: az 500 métert uraló német és spanyol négyeshez hasonlóan már a magyar egység is kap mérnöki segítséget a technika javításához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik