Kajak-kenu: a hepatitis A-val kezelt Hajdu az alapoktól kezdi

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2015.11.26. 10:05
null
A fiatal kenus az idei milánói vb-n olimpiai kvótát szerzett a Magyarországnak (Fotó: NS/Földi D. Attila)
Még csak óvatosan kezdte el a mozgást Hajdu Jonatán. A Dunaferr SE 19 éves kenusa előolimpiai tesztversenyen vett részt Rióban szeptember elején, majd onnan hazatérve hepatitis A-t diagnosztizálják nála.

„Senkinek sem kívánom, hogy hepatitis A-val diagnosztizálják... – nyilatkozta a kenus a Nemzeti Sportnak. – Miután a szűrővizsgálat kimutatta a betegséget, egy teljes hétre bent tartottak. Majd hazaküldtek, és további három hétig kellett feküdnöm. De szerencsére már jobb a helyzet, napról napra jobban és erősebbnek érzem magam. Az orvosok megengedték, hogy december elejétől teljes értékű edzésmunkát végezzek, nem árt egy kis mozgással felkészülni. Ha eltekintünk a pihenőidőszaktól, akkor „csak" két hónap ment a »mosásba«. Most úgy gondolom, abszolút behozható a hátrányom, ám nem szabad elfelejteni, hogy szinte az alapoktól kell újrakezdenem. Mindenképp be kell tartanom a fokozatosságot, de a legfontosabb most az, hogy sikerüljön kilábalnom a betegségből. Ha januárig ez megtörténik, akkor nem lesz problémám a válogatóversenyeken."

Hajdu úgy gondolja: nagy valószínűség szerint a jövő évi olimpia helyszínén fertőződött meg.

„Ilyenkor az ember próbál visszaemlékezni, vajon hol kaphatta el. Nagyon nem kellett megerőltetnem magam, egy hónappal a vizsgálat előtt ugyanis még Rióban, az előolimpián versenyeztünk. A higiénia pedig nem a legfőbb erénye Brazíliának. Talán a belvárosban foghattam meg egy fertőző dolgot, vagy az egyik étellel nem stimmelt valami. Pontosan nem tudom. Mindenesetre az összes tünet kijött rajtam. Két napra rá, hogy hazaértem, már rosszul lettem, egy hétig tipikus hányásos-hasmenéses vírusos betegségnek tűnt, majd a következő két hétben mintha semmi bajom nem lett volna – igaz, antibiotikumos kezelést kaptam. Október elejére viszont besárgultam, ekkor épp hivatalos voltam egy olimpiai megbeszélésre, ahol a szövetség keretorvosai is jelen voltak, ők pedig szóltak, hogy azonnal menjek el szűrésre, mert ez nem játék.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik