Gyász: illegális gyorsulási verseny résztvevője okozhatta a fiatal kajakos halálát – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.19. 12:25
Mint beszámoltunk róla, szombat hajnalban Budapesten tragikus autóbalesetbe elhunyt Janza Richárd, a Multi Vízisport Sportegyesület 21 éves, ifjúsági világbajnok kajakosa. A TV2 Tények úgy tudja, illegális autóversenyben vehetett részt az az autó, amely hátulról belerohant a pirosnál álló Janzáékba.

A Police.hu-n megjelent közlemény szerint „március 18-án 1 óra 15 perc körül Budapesten a III. kerületben, a Szentendrei úton egy gépjármű hátulról nagy sebességgel nekiütközött egy másik, a piros lámpánál várakozó személygépkocsinak. Az ütközést követően a gépjárművek a két pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve egy fényjelző készüléknek csapódtak. A baleset következtében az álló autó vezetője és utasa a helyszínen életét veszítette, a másik autó vezetőjét súlyos sérülésekkel a mentőszolgálat kórházba szállította.Police.hu-n megjelent közlemény szerint „március 18-án 1 óra 15 perc körül Budapesten a III. kerületben, a Szentendrei úton egy gépjármű hátulról nagy sebességgel nekiütközött egy másik, a piros lámpánál várakozó személygépkocsinak. Az ütközést követően a gépjárművek a két pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve egy fényjelző készüléknek csapódtak. A baleset következtében az álló autó vezetője és utasa a helyszínen életét veszítette, a másik autó vezetőjét súlyos sérülésekkel a mentőszolgálat kórházba szállította.

A rendőrök a súlyosan megsérült férfit a kórházban gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását. Ellene halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik az eljárás.”

A TV2 Tények úgy tudja, illegális gyorsulási versenyben vehetett részt a baleset okozója, Janzáék vétlenek voltak az esetben.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
23 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07