Vége a böjtnek: a Volán győzött Klagenfurtban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.08. 21:29
null
A Volán győzni tudott Klagenfurtban (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Sapa Fehérvár AV 19 lezárta rossz szériáját és legyőzte idegenben (3–2) a Klagenfurtot az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (EBEL) alapszakaszának 10. fordulójában.

 

1. HARMAD

16 nyeretlen fellépés után első klagenfurti sikeréért lépett jégre a Volán, ám a házigazdák korai góllal hűtötték le a kedélyeket: a 3. percben Benk András szabálytalankodott, amiért kiküldték, a következő támadásból pedig Thomas Koch révén megszerezte a vezetést a hazai csapat. Az első tíz percben óriási iramot diktált a Klagenfurt, ám Bálizs állta a további rohamokat, sőt, a 14. percben egyenlített a fehérvári gárda Frank Banham révén.

Az egyenlítő gól után Hetényit is kiszórták két percre, a Klagenfurt ismét mezőnyfölénybe került a 3340 néző előtt megrendezett találkozón, és a 18. minutumban vissza is vette a vezetést: Stefan Geier egy remek szóló után vette be a magyar kaput. A 19. percben közel állt az egyenlítéshez a Volán, ám a videós visszajátszás kiderítette, hogy a korong nem volt teljes terjedelmével a hazaiak kapujában, így az eredmény már nem változott. (2–1)

2. HARMAD

A második játékrész első fele kicsit langyosabbra sikerült, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. A „csöndet" egy klagenfurti kiállítás törte meg, ám a fehérváriak nem tudtak élni a fórral. A 38. percben azonban összejött az egyenlítés a Volánnak: Banham nagyszerű bal oldali szólóját követően Andrew Sarauer ütötte a hálóba a korongot. (2–2)

3. HARMAD

A záró játékrészben sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbítás fog dönteni a mérkőzésen, a Klagenfurtnak volt nagyobb helyzete, az 54. percben mégis a Volán talált be, Szirányi Bence volt eredményes. Az 57. percben emberhátrányba került a fehérvári együttes, ám kivédekezte azt, a Klagenfurt az utolsó percben hiába hozta le kapusát, már nem tudott egyenlíteni. (2–3)

A Volán 16 találkozó után először tudott győzni a Klagenfurt vendégeként, s megtörte három meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját az EBEL-ben.

Az összefoglalót ide kattintva érheti el!

 

JÉGKORONG, EBEL, ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ

KLAGENFURT (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–3 (2–1, 0–1, 0–1)
Klagenfurt, 3340
néző. V: Dremelj, Zrnic (mindkettő szlovén), Dreier, Ettlmayr (mindkettő osztrák)
KLAGENFURT: Swette – Siklenka, F. Iberer, Scofield (1), Koch, Fretter 1 – Vallant, PÖCK (2), M. GEIER 1, Schuller (1), Berr – Furey, Isopp, Pirmann, Schellander, Kreuzer – Ratz, Koczera, Witting, Filipic, Kurath. Edző: Christer Olsson
FEHÉRVÁR: BÁLIZS – Jackman, Pozsgai, SARAUER 1 (1), NAGLICH (1), BANHAM 1 (1) – Gawryletz, Hetényi P., Mihály Á., Yellow Horn, Benk – SZIRÁNYI B. 1, Tokaji, Magosi (1), Sikorcin, Kovács Cs. (1) – Varga A., Orbán, Tóth G., Nemes, Kocsis. Edző: Marty Raymond
Gólok. 3:55: Fretter (Scofield, Pöck – emberelőny, 1–0). 13:06: Banham (Naglich, Sarauer, 1–1). 17:50: M. Geier (Schuller, Pöck, 2–1). 37:48: Sarauer (Banham, 2–2) 53:48: Szirányi B. (Kovács Cs., Magosi, 2–3)
További eredmények:
Znojmo–Linz 5–2, Dornbirn–Bozen 1–3, Olimpija Ljubljana–Vienna Capitals 1–2, Salzburg–Graz 5–0, Villach–Innsbruck 3–2

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bozen 10 6 3 1 39–30 +9 15
2. Linz 10 7 3 34–23 +11 14
3. Villach 10 5 2 3 41–32 +9 14
4. Znojmo 9 5 2 2 33–27 +6 12
5. Klagenfurt 10 4 1 1 4 29–27 +2 11
6. Salzburg 10 4 1 1 4 29–35 –6 11
7. Graz 10 3 2 1 4 22–29 –7 11
8. Vienna Capitals 9 5 4 33–19 +14 10
9. Dornbirner 10 4 1 5 31–34 –3 10
10. Sapa Fehérvár AV19 10 3 1 1 5 26–36 –10 9
11. Innsbruck 10 3 1 6 31–36 –5 8
12. Olimpija Ljubljana 10 1 9 19–39 –20 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik