Tipsport Liga: a MAC sorban negyedszer is kikapott – most Kassán

Vágólapra másolva!
2020.02.16. 18:10
null
Bodó (91) 12. alkalommal volt eredményes az idényben (Fotó: facebook.com)
A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, a Tipsport Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján a MAC Újbuda 5–1-es vereséget szenvedett a Kosice otthonában, ezzel sorozatban negyedik mérkőzését is elvesztette, ráadásul legutóbbi 11 meccséből nyolcszor kikapott.

 

Az első tíz percben még tartotta magát a nem túl fényes formát futó csapatok meccsén a MAC a legutóbbi 10 meccsén 4 győzelmet és hat vereséget felmutató Kassa otthonában, ám az első szünetben már kétgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző: Michal Chovan duplázott.

A gól nélküli középső húsz perc után a házi pontlistát vezető Marcel Hascak növelte háromra a hazai előnyt, majd a harmadik gólnál asszisztot jegyző Chovan egy emberelőnyt kihasználva teljessé tette a mesterhármasát, az ötödik kassai találatot – szintén fórból – Dávid Skokan jegyezte.

A három hazai gól hat perc alatt esett, a végeredményt Bodó Chris állította be öt perccel a vége előtt. Ezzel a MAC nyeretlen szériával immár négy mérkőzést számlál, s ebben az alapszakaszban – két győzelem és egy hosszabbításos vereség után – először nem szerzett pontot a Kassa elleni mérkőzésen.

TIPSPORT LIGA
HC Kosice (szlovák)–MAC Újbuda 5–1 (2–0, 0–0, 3–1)
Kassa, 5649
néző. V: Orolin (szlovák), Kókai, Soltés (szlovák), Kis-Király
KOSICE: Skorvánek
Pavlin, Repe – Cízek, Rúzicka (1) – Michalcin, Koch (1) – Zelenák
Rapác (2), Michal Chovan 3 (1), Hascák 1 (2) – Faith (1), Skokan 1, Sukel – Kveton, Bortnák, Klhúfek – Mily, Elias, Suja
Edző: Peter Draisaitl
MAC: Bernard
Garát, Macaulay – Carlisle, Blake Orbán – Busenius, Bugár
Brance Orbán (1), Terbócs (1), Bodó 1 – Klempa, Stretch, Sofron I. – Kreisz, Majoross B., Szigeti – Szűcs I., Nagy K., Lőczi
Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 6, ill. 20 perc
Kapura lövések: 51–23
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– A meccs előtt azt mondtam, hogy azért a Kosice a kedvenc ellenfelünk a topcsapatok közül, mert ugyanúgy a tempóra alapoz, ahogy mi tesszük. Viszont ezúttal nem volt meg a kellő energiánk, a hazaiak letoltak minket a jégről, főleg az első harmadban. Nem segít a sorsolás sem, szinte állandóan játszanunk kell mostanság pihenő nélkül, sőt, december eleje óta, ami nyilván nem segít. Ettől függetlenül teljesen megérdemelt a Kosice győzelme: küzdöttünk, ám nem érdemeltünk többet, mint amennyit sikerült elérnünk.

TOVÁBBI MAI EREDMÉNYEK
Slovan Bratislava–Nové Zámky 2–1
Banská Bystrica–Liptovsky Mikulás 9–0
Dukla Michalovce–Trencín 3–1
Detva–Zvolen 3–2
Poprad–Nitra 7–5

A TIPSPORT LIGA ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Banská Bystrica 46 26 9 3 8 146–87 +59 99
2. Slovan Bratislava 46 26 6 4 10 157–93 +64 94
3. Kosice 46 23 9 4 10 136–95 +41 91
4. Poprad 46 24 4 4 14 142–108 +34 84
5. Zvolen 46 27 2 17 165–119 +46 83
6. Trencín 46 22 5 4 15 143–112 +31 80
7. Nitra 47 18 2 7 20 123–133 –10 65
8. Dukla Michalovce 46 17 3 7 19 117–132 –15 64
9. DVTK Jegesmedvék 46 17 4 3 22 122–137 –15 62
10. Nové Zámky 46 11 5 5 25 120–157 –37 48
11. MAC Újbuda 47 13 2 5 27 136–183 –47 48
12. Detva 46 14 2 1 29 108–165 –57 47
13. Liptovsky Mikulás 46 8 3 5 30 77–171 –94 35

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik