Szenvedve nyert az Újváros és az FTC is

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 22:25
null
Borbás Gergely és Joshua Bonar (balra) párharca az FTC–Miskolc mérkőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Mind a négy mérkőzésen hazai győzelem született a jégkorong MOL-liga első játéknapján. A Ferencváros a Miskolc, a Dunaújváros a Vasas, a SAPA Fehérvár AV 19 farmcsapata az Újpest, míg a HSC Csíkszereda a bukaresti Steaua ellen nyert.

A Ferencvárost alaposan megerősítették a nyáron, ám a zöld-fehérek alaposan megszenvedtek a győzelemért első bajnokijukon. A vendég miskolciak szerezték meg először a vezetést a kanadai Matt Waddell találatával, és bár a Fradi előbb egyenlített, majd fordított is, az utolsó harmadot 2–2-es állásról várhatták a csapatok.

A hazai közönség nagy bánatára a 48. percben egy másik kanadai légiós, Andrew Derton révén ismét a Jegesmedvéknél volt az előnyt, amit az 54. percig tartottak is. A meglepetés azonban elmaradt, mivel Kiss Gábor két emberelőnyös góljával, valamint Peterdi Imre találatával a Ferencváros 5–3-ra megnyerte a mérkőzést.

A Dunaújváros szintén nyögvenyelős sikert aratott saját közönsége előtt. A második harmad közepén a Vasas szerzett vezetést Gröschl Tamás találatával, de Magosi Bálint nem sokkal később egyenlített. A hazaiak győztes gólját Papp Viktor 62 másodperccel a vége előtt lőtte.

A nyáron igencsak meggyengült Újpest egy harmad után még vezetett a SAPA Fehérvár B csapata ellen, ám a „kis Volán" végül simán legyőzte a lila-fehéreket.

A játéknap romániai rangadóján az utolsó harmadban remeklő HSC Csíkszereda 5–3-ra győzött az ősi rivális Steaua ellen.

 

 MOL LIGA
1. FORDULÓ
DAB.DOCLER–VASAS HC 2–1 (0–0, 1–1, 1–0)
Dunaújváros, 800 néző. V: Halassy, Nagy, Pálkövi
DAB: Sevela – Hegyi, Pozsgai, Kiss Á., Galanisz, Azari (1) – Varga, Martinka, McSweyn (1), Magosi 1, Metcalfe – Lencsés, Kiss D., Mestyán, Papp V. 1, Szilassy – Virág T., Győri, Jonkl, Papp Cs., Szepessy. Edző: J. P. MacCallum
VASAS: Rajna – Gergely, Sille, Berta, Sándor, Szirányi – Kangyal, Sabol, Nagy R., Libor, Szappanos – Somogyi, Svasznek, Gröschl 1, Popovics (1), Szajbert – Fodor Cs., Bereczki, Wéber, Virág Cs. Edző: Risto Kurkinen
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: – Nagyon intenzív első harmadot játszottunk. A harmadik harmaddal már elégedett voltam, de több gólhelyzetet kell kialakítanunk, hogy sikeresebbek legyünk a jövőben.
Risto Kurkinen: – Az első, második harmadban nagyon idegesek voltunk, sokat kiadtunk magunkból, és egy kicsit elfáradtunk. Egy góllal kikaptunk ugyan, de ez az első meccsünk volt, nincs tragédia.
 
 
FTC-ORANGEWAYS–MISKOLCI JJSE 5–3 (1–1, 1–1, 3–1)
Pesterzsébet, 300 néző. V: Haszonits, Abonyi, Wolf
FTC: BUDAI K. – MAMICS (1), Hucko, KISS G. 2, BORBÁS 1 (1), GAVRILJUK (3) – Hüffner, Barabás, Peterdi 1, Majoross, Feil – EADE, Vychodil, Jánosi (1), Hoffmann (1), Borsos 1 – Székely Mádai L. (1), Horváth G., Nagy L., Dancsfalvi. Edző: Hakan Nygren
MISKOLC: Duschek – Egri G., Waddell 1, Korpos, Bonar (1), Saluga (1) – Láda B. (1), Derton 1, RAFAJ 1, BARTZEN (2), Dubek (1) – Láda P., Gőz, Szilágyi, Budai R., Urbán – Orosz, Kállai, Dányi. Edző: Bob Dever
Kiállítások: 12+10 perc fegyelmi (Eade), ill. 16 perc
 
MESTERMÉRLEG
Hakan Nygren: – Rosszak voltunk: az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal azonban nem. Ennél sokkal jobb teljesítményre képes a csapatunk. Nagyon sok volt a hiba, az eladott korong, főleg a második harmadban. Ezek alapvető dolgok, ám úgy látszik, itt nem. De nagy gond nincsen, ez volt az első meccsünk, ráadásul a záró harmadra magunkhoz tértünk.
Bob Dever: – Megvolt a lehetőségünk a győzelemre. Szoros meccs volt, az első harmad pedig zavaros. Az emberhátrányos játékban mindenképpen javulnunk kell, bár meg kell jegyeznem, hogy több kisbüntetést kaptunk. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb jobbak is leszünk.
 
SAPA FEHÉRVÁR AV19–ÚJPESTI TE 5–1 (0–1, 2–0, 3–0)
Székesfehérvár, 250 néző. V: Sós, Mayer I., Márkus
FEHÉRVÁR: BÁLIZS – Ondrejcik 1, Balogh B., HAJÓS (2), TÓTH A. (2), KISS D. 1 (1) – Erdélyi T. 1, Varga A., Szabó A. (1), Németh Á. (1), PILCSIK 1 – Ozsváth, Árkovics B., MERETEI M. 1, Farkas T., Horváth D. – Maklári (1), Hegyi II, Reiter, Tóth G. Edző: Kóger István
UTE: Szőke – Tolnai, Szajbert P., Németh P., Davis, Vígh – Rencz, Kukucska, ROCZANOV 1, RUSZNYÁK (1), Fekecs – Zalavári, Sommer, Fodor Z., Dömötör, Pichler – Garbacz, Németh A., Rosztocsil. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 6 perc, ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Kóger István: – A végeredménynek természetesen örülök, bár látszik, hogy nagyon kevés edzőmérkőzést játszottunk. Ettől függetlenül a csapat jól pörög, de azért a játékunkon még van csiszolnivaló.
Ancsin János: – Ahhoz képest, hogy másfél-két hete vagyunk jégen, egész jól játszottunk, de az érződik, hogy még vannak erőnléti gondjaink.
 
CSÍKSZEREDA–STEAUA RANGERS 5–3 (1–2, 1–1, 3–0)
Csíkszereda, 1000 néző. V: Iliescu, Toparceanu (románok), Máté (romániai)
CSÍKSZEREDA: Kozuch – HRUBY, Nagy I., NOVAK (1), HURTAJ 1 (3), Bíró T. 1 – Kósa, Sprencz, MOLNÁR ZSOLT, Virág, Bíró O. 1 – Góga, János, MOLDOVÁN 1, Molnár Zsombor, Mihály E. 1 (1) – Papp, Becze, Péter. Edző: Charles Franzén
STEAUA: Catrinoi – Piszarenko, Kostandi, ZABLUDOVSZKIJ 1, LUPASCU, Butocsnov – Jemeljanyenko, Lusneac, NICOLESCU 1, TIMARU (1), Marcus – Mastaleriu, Mihailescu, Munteanu, Georgescu, PASCARU 1 – Irimia, Tapu, Stefan. Edző: Nelu Alexe
Büntetőpercek: 14 perc + 10 perc fegyelmi, (Kósa), ill. 14 perc
 
MESTERMÉRLEG
Charles Franzén: – Három védelmi hibából kaptunk három gólt, de ezt követően összekaptuk magunkat, és az utolsó harmadban azt nyújtották a fiúk, amit vártam.
Nelu Alexe: – Szép mérkőzés volt, de mi a gyenge felkészülés miatt csak két harmadon át tudtuk tartani az iramot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik