Svédország-Csehország az elődöntőben

2010.05.20. 19:03
null
A dánok nem tudták feltartóztatni a sokkal esélyesebb svédeket (Fotó: Reuters)
A Németországban zajló A-csoportos világbajnokság negyeddöntőjében Svédország 4–2-re legyőzte Dániát, és ezzel elsőként jutott be a torna legjobb négy csapata közé. A „háromkoronások" az elődöntőben azzal a Csehországgal találkoznak, amely szétlövésben 2–1-re legyőzte Finnországot.

Finnország–Csehország

A középdöntő utolsó fordulójában Oroszországtól nagy pofont kapó Finnország a többek között Kanadát is legyőző Csehországgal csapott össze az elődöntőbe jutásért. Az északiak villámrajtot vettek, ugyanis Petri Kontiolának mindössze 55 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy bevegye Tomás Vokoun ketrecét.

Az első harmad hátralévő része és a második játékrész gólcsendet hozott, de a harmadik harmad elején a csehek szinte lemásolták a finnek teljesítményét: Jakub Klepis 72 másodperc elteltével egyenlített – emberelőnyös szituációban.

Az utolsó harmad így nagy csatát hozott, de újabb gólt már nem, következhetett a hosszabbítás. Mivel a ráadás perceiben sem rezdültek meg a hálók, jött a szétlövés. Az idegek csatáját a csehek bírták jobban, mivel a finnek második és harmadik ütője is hibázott.

Svédország–Dánia

A középdöntő F-csoportjában száz százalékos teljesítménnyel élen záró Svédország az E-csoport negyedik, utolsó továbbjutó helyén végző Dániával találkozott a negyeddöntőben. Az esélyesebb svédek az első harmad közepén szerezték meg a vezetést Marcus Nilson emberelőnyös találatával, a folytatásban pedig tovább növelték előnyüket.

Előbb Jonas Andersson szerzett gólt, majd Rickard Wallin emberhátrányban is mattolta a dán védelmet. Hogy mégsem dőlt el idő előtt a mérkőzés, az Jepser Damgaardnak volt köszönhető, aki kevéssel a második harmad vége előtt szépíteni tudott.

A záró játékrészben vége felé közeledve Svédország ismét háromgólosra növelte előnyét, de a dánok hamar válaszoltak, így az utolsó két perc 4–2-es svéd vezetéssel kezdődött. A dánok levitték kapusukat, Patrick Galbraithot, és mindent egy lapra téve rohamoztak, de nem jártak sikerrel. Igaz, nincs okuk szégyenkezni, hiszen így is történetük legjobb világbajnoki szereplését tudhatják maguk mögött (Dánia eddigi legjobb eredménye két tizedik hely volt, 1949-ben, illetve 2007-ben).

A negyeddöntő leginkább várt összecsapását este negyed kilenckor rendezik: a címvédő Oroszország találkozik az olimpiai bajnok Kanadával. A házigazda Németország is ekkor csap össze Svájccal.

 

 JÉGKORONG-VB, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Csehország 1–2 (1–0, 0–0, 0–1, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: 0:55 Kontiola (Niskala, Nummelin, 1–0), 41:12 Klepis (Blatak – emberelőny, 1–1), Marek (győztes lövés)
Svédország–Dánia 4–2 (1–0, 2–1, 1–1)
Gólszerzők: 14:58 Nilson (Johansson, Martensson – emberelőny, 1–0), 27:21 Andersson (Karlsson, Backlund, 2–0), 33:29 Wallin (Enqvist, Johansson – emberhátrány, 3–0), 33:18 Damgaard (Eller, Nielsen, 3–1), 53:17 Omark (Persson, Harju – emberelőny, 4–1), 57:35 Madsen (Nielsen, Damgaard – emberelőny, 4–2)

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: első körben mind a 38 ezer jegy elkelt a nyitó meccsre

Jégkorong
2026.07.18. 17:32

Ismét a Schalke stadionjában lesz a hoki-vb nyitó meccse

Jégkorong
2026.07.15. 18:31

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
2026.07.03. 22:29

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
2026.07.03. 11:59

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2026.07.01. 01:00