Salzburgban egy harmadon át élt a Volán reménye

Vágólapra másolva!
2011.09.16. 21:38
null
Palkovics még egyenlített, de aztán a hátrányba is kerülő Salzburg fordítani tudott (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Címkék
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának harmadik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 a Salzburg Red Bull vendégeként lépett pályára és szenvedett egyharmadnyi ígéretes helytállást követően háromgólos vereséget.

A nyáron Székesfehérvárra első számú kapusnak szerződtetett Adam Munro helyett Bálizs Bence kezdett a fehérváriak kapujában, akik az első harmad közepén hátrányba kerültek ugyan, de remek rohammal 24 másodperc alatt két gólt szerezve fordítottak.

nso_box_szavazas_cikkbe

Előbb Palkovics Krisztián, majd Derek Ryan talált be a bajnokcsapat kapujába, amelynek azért csak sikerült legalább egálra mentenie egy olyan harmadot, amelyben inkább a vendégek domináltak és veszélyeztettek többet. (2–2)

A második játékrészre érkezett a Volán kapujába Munro, de a felvonás közepén két emberelőnyös szituációban kapura lőtt korongnál ő is tehetetlennek bizonyult. (4–2)

A záró harmadban sorra kapta a kiállításokat a vendégalakulat – Vas Mártonnak két, Tokaji Viktornak, Horváth Andrásnak és Sille Tamásnak egy-egy alkalommal kellett leülnie –, így nem sok esélye maradt a felzárkózásra. Annál inkább, mert a játékrész 29 másodpercében Thomas Raffl már háromra növelte a salzburgiak előnyét. (5–2)

A fehérváriak egy győzelemmel és két vereséggel állnak.

 

EBEL, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
RED BULL SALZBURG (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 5–2 (2–2, 2–0, 1–0)
Salzburg, 3200 néző. V: Bogen, Kalb, Sporer (mindhárom osztrák)
SALZBURG: TORDJMAN – Trattnig, Aubin, Abid, Earl, RAFFL – Lynch, Welser, Carrier, Erlich, WILLIAMS – Heinrich, Reitz, Kristler, Bois, LATUSA – Pöck, Schlacher, Schiechl, Bischofberger, Hofer
FEHÉRVÁR: Bálizs – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Magosi – Durco, Pratt, Palkovics, Johansson, Mihály Á. – Sille, Láda B., Kovács Cs., Ryan, Benk – Orbán, Tóth A.
Gólok: 9:30:Latusa (Raffl, Williams, 1–0). 10:24: Palkovics (Mihály Á., 1–1). 10:48: Ryan (Kovács Cs., Tóth A., 1–2). 16:01: Earl (Raffl, Latusa, 2–2). 29:55: Latusa (Earl, Tordjman – emberelőny, 3–2). 32:16: Abid (Williams, Welser – ee., 4–2). 40:29: Raffl (Welser, 5–2)
Kiállítások: 18, ill. 20 perc
További eredmények: Znojmo–Linz 75 (12, 31, 32), Medvescak Zagreb–Graz 23 (01, 11, 11), Vienna–Villach 34 (20, 03, 11), Olimpija Ljubljana–Jesenice 43 (10, 12, 21)

AZ ÁLLÁS
1. Ljubljana 3 3 8–6 6
2. Klagenfurt 2 2 10–3 4
3. Linz 3 2 1 15–14 4
4. Villach 3 2 1 7–6 4
5. Znojmo 2 1 1 10–9 3
6. Vienna 3 1 2 12–13 2
7. Zagreb 3 1 2 8–9 2
8. Salzburg 2 1 1 7–8 2
9. FEHÉRVÁR 3 1 1 7–9 2
10. Graz 3 2 1 6–6 4
11. Jesenice 3 3 6–12 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik