Ryan túlórás góljával nyert a Volán a Salzburg ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.21. 22:10
null
Mindkét kapu előtt nagy volt a forgalom, mezőnyben is nagyot küzdöttek a felek, a Volán újabb csatát nyert meg (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság alapszakaszának 13. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán túlórás mérkőzésen nyert az osztrák Red Bull Salzburg ellen. A házigazdák az 52. percre kétgólos előnyt szereztek, de a vendégek nagy hajrával túlórára mentettek a mérkőzést, ahol azonban a duplázó Derek Ryan találata döntött.

1. HARMAD

Ladányi Balázs kisebb sérülését letudva visszatérhetett a jégre, és elfoglalhatta bérelt helyét az első sorban, mindez alapjaiban változtatta meg a fehérváriak lehetőségeit.

A kezdés kiegyenlített és jó iramú játékot hozott, amelyben a házigazdáknak sikerült kiharcolniuk némi mezőnyfölényt. Bár a kapura a vendégek bizonyultak veszélyesebbnek, de gólt végül egyik félnek sem sikerült szereznie (0–0).

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut a felsőházi rájátszásba a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

2. HARMAD

A második felvonás hazai góllal indult, ami felpörgette a fehérváriakat. Palkovics Krisztián a bal szélről, a palánk mellől, már a vendégek harmadának közepén tolta középre a korongot, ahol már nagy lendülettel ziccerben érkezett Derek Ryan, a gólerős fehérvári légiós pedig ilyen helyzetben nem szokott hibázni. Ezúttal sem tette. Elhúzta a korongot a kapus előtt, majd ütemtelenül a csel közben behúzta azt a jégre letenyerelő Joshua Tordjman keze alatt a kapuba. Óriási rohamra indult a Volán, hogy a kapott góltól kicsit megrogyott Salzburg ellen újabb gólt szerezzen. Záporoztak is a lövések – még a negyedik sortól is –, de Tordjman védéseivel tartotta az eredményt a saját harmadába beszoruló vendégcsapat. Az osztrákok a harmad felénél aztán köszönték, de nem kértek többet a sorozásból. Rendezték soraikat, majd ellentámadásba mentek át, a házigazdák játéka ekkor a kontrákra korlátozódott. Izgalmakat ígért a következő játékrész, nem is kellett csalódnunk (1–0).

3. HARMAD

Döntően nem változott a játék képe tíz percig – támadott a Salzburg, kontrázott a Volán –, aztán a ritka sportszerű összecsapáson az 52. percben gólra váltotta emberelőnyét a Volán. Az 52. percben Ladányi jó ütemű, és mértani vissza passzát a támadást középen, a második hullámban kísérő Harlan Pratt vágta a salzburgi kapuba. Kétgólos volt akkor az előny, de pokoli nyolc perc várt a hazaiakra, akik kicsit fáradva nem is bírták el a nyomást...

Következő fórjuknál éppen a második gólt szerző fehérvári kapott kiállítást – de kár volt érte –, négy a négy ellen pedig szépítettek a vendégek. Daniel Erlich távoli lövése a kapu előtt a látványt kitakaró Ramzi Abidról pattant Adam Munro kapujába. A hátralévő percekre beszorult a Volán, érett az egyenlítés, de ehhez kellett, hogy a salzburgiak hat a három ellen legyenek a jégen. Előbb Benk András, majd 24 másodperccel később Horváth András kapott kétperces kiállítást, ezt kapusuk lehozatalával fejelték meg a vendégek, akik így mezőnyben hat a három ellen támadhattak. Húsz másodperc kellett nekik így a gólhoz... Egy távoli löket lecsorgott Munróról, Abdi pedig a levegőből megszelídítette a korongot, majd közelről bepofozta. A dupla hátrányból szimpla lett, de azt már megúszta a Volán, jöhetett a hosszabbítás (2–2).

HOSSZABBÍTÁS

A túlóra első komolyabb lehetősége a fehérváriak előtt adódott, méghozzá egy ziccer formájában, de Vas Márton első, és kipattanó utáni második próbálkozását is védte a salzburgi kapus. Ezt követően Palkovicsot „nyakaztak le” hátulról az osztrák harmadban korongátvétel közben alkarral, büntetlenül. A salzburgi támadás végén viszont a palánkhoz kimerészkedő Munro játszotta el a „nagyhalált”, így mégiscsak meglett az emberelőny.

A fórban a bekkpár helyét elfoglaló Vas, Ladányi páros passzolgatott, csalogatott és próbálkozott először, majd egy akciónál a kapunál helyezkedő Ryan kapta meg a korongot. Ő térült-fordult, majd meglátta a lehetőséget, és az osztrák bekknek, valamint kapusnak is kötényt adva megszerezte a győztes találatot (3–2).

A Volán hetedik győzelmét aratta, hazai pályán zsinórban az ötödiket a Salzburg ellen, és így gyorsan kijavította a Jesenice elleni, vasárnapi kisiklást. A negyedik túlórás mérkőzésükön másodszor két ponthoz jutó fehérváriak továbbra is biztosan tartják pozíciójukat a felsőházban.

EBEL, ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 3–2 – h.u. (0–0, 1–0, 1–2, 1–0)
Székesfehérvár, 3500 néző. V: Kincses (magyar), Potocan, Hütter, R. Trattnig (mind osztrák)
FEHÉRVÁR: MUNRO – Durco, SILLE, Kovács Cs., Sikorcin, Mihály Á. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., LADÁNYI – PRATT, BORGATELLO, PALKOVICS, JOHANSSON, RYAN – Láda B., Benk, Nagy G., Magosi.
SALZBURG: TORDJMAN – Kavanagh, Pallestrang, T. Raffl, Earl, ABID – M. TRATTNIG, Aubin, Bois, Kristler, Brucker – Lynch, Heinrich, Latusa, ERLICH, Williams – Schlacher,M. Pöck, Hofet, Unterweger, Schiechl
Gólok: 22:20: Ryan (Palkovics, Pratt, 1–0). 51:18: Pratt (Ladányi, Vas M. – emberelőny, 2–0). 53:58: Abid (Erlich, Pallestrang, 2–1). 57:58: Abid (Earl, Lynch – kettős emberelőny, 2–2). 63:01: Ryan (Ladányi, Vas M. – ee., 3–2)
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Természetesen mindig az eredmény fontos, nem csak a játék, most azonban nagyszerű mérkőzésen szereztünk két pontot. Rettenetesen boldog vagyok! Sokkal jobban játszottunk, mint a legutóbbi, elveszített hazai mérkőzésünkön. Ezúttal sikerült nyernünk, nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, kimondottan jól játszottunk, ráadásul a vendégek kapusa kiválóan védett, igaz ez elmondható a miénkről is. Egy rendkívül jól játszó csapat ellen győztünk, külön örömmel tölt el, hogy ki tudtuk szolgálni csodálatos közönségünket.
Reijo Ruotsalainen (a Salzburg másodedzője): – A vereség sohasem jön jókor, de most így utólag azt mondom, hogy örülök az egy pontnak, mert egy nagyon jó csapattól kaptunk ki. Nehéz helyzetből álltunk talpra, az első két harmad egyértelműen a hazaiaké volt, a harmadik viszont a miénk. Ekkor jól játszottunk, és azt hittem, hogy a győzelmet is megszerezhetjük, ha másként nem, akkor büntetőpárbajban. A Fehérvár bizonyította, hogy nem véletlenül áll a tabella első felében, játékosai jól védekeztek és hatékonyan támadtak.
További eredmények: Graz–Zagreb 1–6 (0–0, 1–1, 0–5), Jesenice–Ljubljana 5–4 – szétlövéssel (1–0, 2–3, 1–1, 0–0, 1–0), Linz–Znojmo 0–1 – h. u. (0–0, 0–0, 0–0, 0–1), Villach–Vienna 4–2 (2–0, 0–2, 2–0). Szabadnapos: Klagenfurt.
AZ ÁLLÁS
1. Linz 12 7 3 1 1 50–37 21
2. Klagenfurt 11 9 1 1 48–20 19
3. Ljubljana 12 6 2 2 2 36–28 18
4. FEHÉRVÁR 13 5 2 2 4 42–40 16
5. Salzburg 11 5 1 1 4 39–39 13
6. Graz 12 5 1 6 36–40 12
7. Znojmo 11 4 1 2 4 34–38 12
8. Vienna 12 1 3 3 5 41–49 11
9. Zagreb 12 2 2 2 6 33–42 10
10. Jesenice 12 2 1 2 7 34–43 8
11. Villach 12 3 9 26–43 6
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik