Primeau: Voltak jó harmadaink, de ezen a szinten ez kevés

Vágólapra másolva!
2012.04.20. 12:50
null
Küzdésben az osztrákok ellen sem volt hiány, a bravúr azonban elmaradt (fotó: Mirkó István)
Címkék
A ljubljanai csoda elmarad, a szerdai és csütörtöki vereségekkel eldőlt, hogy a magyar jégkorong-válogatott jövőre is a második vonalban, a divízió 1 A-csoportjában szerepelhet majd. A csapat számára még a bronzérem megszerzése a tét.

Kevin Primeau szövetségi kapitány a pénteki szünnapon arról beszélt az MTI-nek, hogy a jó kezdés, a japánok és az ukránok elleni siker meghozta az étvágyat, mindenki kezdett bizakodni, de a szlovénok és az osztrákok ismét bebizonyították, hogy előrébb járnak.

„Az utóbbi két mérkőzésen voltak nagyon jó harmadaink, ám ezen a szinten ez kevés. A szlovénok és az osztrákok úgy játszottak ellenünk, hogy ne tudjunk felépíteni egy tökéletes meccset – mondta a kanadai szakember. – Sajnos az a tempó, amit diktáltak, arra elegendő, hogy egy ideig versenyben maradjunk velük, de amikor jön a fáradság, akkor még emberelőnyben sem tudunk megfelelően koncentrálni, felállni a támadáshoz, vagy kapura lőni, helyzetet kialakítani.”

A négy forduló alatt szerzett hat ponttal a magyarok jelenleg a harmadik helyen állnak, és a szombati záráson a britekkel találkoznak. Ha győznek, akkor a harmadik hely biztos. A rivális csapat a bennmaradásért harcol, és kérdés, kora délután mit játszanak majd az ukránok a japánokkal. Az esti osztrák–szlovén derbin inkább örömjáték várható a két feljutó között.

Ez lesz sorozatban a hatodik alkalom, hogy a magyar és a brit együttes vb-mérkőzésen találkozik. Négy győzelem és egy vereség a magyarok mérlege. Az utóbbi két csata éppen Ljubljanában volt, 2007-ben 4–2, 2010-ben pedig 2–0 lett a végeredmény.

„A kiutazás előtt már a dobogó is szép célnak tűnt, most azonban csalódottak vagyunk, hogy a remek rajtot követően nem tudtuk legyőzni valamelyik nagycsapatot. Fiatal játékosainknak tanulniuk kell ezekből a vereségekből, és jövőre újra próbálkozunk. Sokak előtt ígéretes jövő előtt áll, és rajtuk múlik, sikerül-e a feljutás” – nyilatkozott Primeau.

A nemzetközi szövetség a vb-átszervezésekkel minden idők legnehezebb divízió 1-es csoportját alkotta meg. Amíg például a magyaroknak 2008-ban Szapporóban a japánok és az ukránok legyőzése élvonalbeli tagságot jelentett, addig ez Ljubljanában legfeljebb a harmadik helyre lehet elegendő.

A két feljutó ellen változatlanul nem megy: a szlovénokat hét tétmérkőzésen egyszer sem sikerült legyőzni, míg az osztrákokat utoljára 1977-ben, azóta pedig sorozatban 12 vereség a mérleg.

A ljubljanai tornán négy forduló alatt a magyar keretből egyetlen játékos, Bartalis István hozta a meccsenkénti egypontos átlagot, 4 pontjával összesítésben a 19., négy gólpasszával pedig holtversenyben az első helyen áll. Az első számú csatársor (Ladányi Balázs, Vas Márton, Sofron István) a lőtt és bekapott gólok összevetésében mínusz 4-en áll. Ladányi például még nem ütött gólt, Vas kettőt, Sofron egyet vágott eddig. Vas Márton mellett csak Galanisz Nikandrosz tudott egynél több gólt szerezni.

Szembetűnő, hogy a védők mennyire nem veszik ki a részüket a pontgyártásból. A nyolc hátvéd összesen két pontot gyűjtött (Horváth András: egy gól; Pozsgai Tamás: egy gólt érő átadás). Például az osztrák védők összesen 14, az ukránok 12, a szlovénok 10, a japánok 7, a britek pedig 5 pontot termeltek a négy kör alatt.

A kapuban a vb-újonc Bálizs Bencére nem lehet panasz, amíg a mezőnyjátékosoktól kapott segítséget, addig remekelt. Így is 90.71 védési százalékkal a második, a nem túl hízelgő 3.25-ös kapottgól-átlaga pedig az ötödik helyre elég – utóbbi mutatót az osztrákoktól beszedett hét találat tornászta fel.

Pénteken pihenés és egy rövid korcsolyázó edzés szerepel a programban.

„Fel kell töltődnünk, szeretnénk szépen, győzelemmel és harmadik hellyel zárni a tornát. Közönségünk fantasztikus, őket kárpótolnunk kell az utóbbi két nap vereségeiért” – összegzett a kapitány.

SZÉLIG VIKTOR: BOLDOGOK LENNÉNK A BRONZZAL!

DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, LJUBLJANA (SZLOVÉNIA)
A SZOMBATI ZÁRÓ NAP PROGRAMJA
Japán–Ukrajna 13 ó
MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia 16.30 ó
Ausztria–Szlovénia 20 ó
Az állás: 1. Szlovénia 12 pont, 2. Ausztria 10, 3. Magyarország 6. 4. Japán 5, 5. Nagy-Britannia 2, 6. Ukrajna 1
Az első két helyezett jövőre a svéd-finn közös rendezésű elit vb-n szerepelhet, az utolsó pedig kiesik a divízió 1 B-csoportjába.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik