Ovecskinéket már nem sikerült meglepni Dániának

Vágólapra másolva!
2010.05.16. 18:59
null
Dacjuk és Malkin többször is ünnepelhetett a dánok ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Oroszország tegnapi, németek elleni szoros mérkőzése után a dán csapatot győzte le. Ovecskinék ezúttal, sima, 6–1-es győzelmet arattak az eddig meglepetés-győzelmekkel menetelő Dánia ellen a németországi jégkorong-világbajnokság középdöntőjének E-csoportjában. Az F-csoportban Lettország meglepően nagy különbséggel, 5–0-ra nyert Norvégia ellen.

 

DÁNIA–OROSZORSZÁG

A dán válogatott a németországi világbajnokság meglepetéscsapatának számít, eddig három nagycsapatot, Finnországot, az Egyesült Államokat és Szlovákiát is legyőzte. Ezúttal a világbajnoki cím legfőbb várományosa, Oroszország volt az ellenfele.

Az orosz csapat az első harmadban kétgólos előnyre tett szert. Először egy jobb oldalon vezetett akció végén Dacjuk talált be Andersen hálójába, majd Ovecskin emberhátrányból történt kapáslövése után ismét az oroszok örülhettek.

A második húsz perc során a dánok emberelőnyből szépítettek. Regin távoli lövésébe Christensen ért bele, így jutott a korong az orosz kapuba. A játékrész vége előtt Malkin emberelőnyből visszaállította a kétgólos különbséget, annak ellenére, hogy lövésekben dán fölény mutatkozott, Per Backman együttese 27-szer, míg Bikov tanítványai 20-szor lőttek kapura.

A harmadik harmadban tovább növelték előnyüket az oroszok. Malkin a kapu mögül tette vissza a korongot, Dacjuk elhúzta Andersen előtt a pakkot, majd a kapuba lőtt. Dacjuk harmadik gólját is megszerezte a találkozón, majd Kulemin fél tucatra növelte az orosz találatok számát, ezzel az oroszok tegnapi szoros Németország elleni meccsük után a dánokat már nagy különbséggel győzték le.

LETTORSZÁG–NORVÉGIA

Ahogy sejteni lehetett, a mérkőzés kiegyenlített csatát hozott, az első két harmadban nem is született gól, a harmadikban aztán két perc elteltével gólt szereztek a lettek, majd egy emberelőnyös találattal meg is duplázták előnyüket. Az előnyben szépen felállt a litván csapat, körbeadogatták a norvég védelmet, végül középről Cipulis eresztett el egy távoli bombát, ami a norvég kapuban kötött ki.

Egy emberelőnyös szituáció után már három gól volt a lettekk előnye, egy távoli lövésbe Janis Sprukts ért bele, a pakk épphogy befért a norvég kapuba. Sprukts, majd Galvins is betalált, így alakult ki az 5–0-s végeredmény. Érdekesség, hogy a norvégok a nagy gólkülönbségű vereség ellenére nem játszottak alárendelt szerepet a mérkőzésen, egyszer többször lőttek kapura, mint a lett csapat.

74. JÉGKORONG-VB, NÉMETORSZÁG 
KÖZÉPDÖNTŐ
E-CSOPORT
Dánia–Oroszország 1–6 (0–2, 1–1, 0–3)
Gólszerzők: 15:07 Dacjuk (Kovalcsuk, Malkin – 0–1), 19:12 Ovecskin (Fjodorov, Atyusov – 0–2), 25:02 Christensen (Regin, Green – 1–2) 33:40 Malkin (Kovalcsuk, Dacjuk – 1–3), 47:51 Dacjuk (Malkin, Kovalcsuk – 1–4), 50:51 Dacjuk (– 1–5), 52:26 Kuljomin (Afinogenov, Aniszimov – 1–6)
F-CSOPORT
Lettország–Norvégia 5–0 (0–0, 0–0, 5–0)
Gólszerzők: 42:06 Darzins (Sotnieks, Dzerins – 1–0), 48:45 Cipulis (Nizivijs, Vasiljevs – 2–0), 57:02 Galvins (Daugavins – 3–0), 58:25 Sprukts (– 4–0), 59:54 Galvins (Jerofejevs – 5–0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik