Otthon nyert a Volán farm és a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2011.10.23. 21:04
Címkék
A jégkorong Mol Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján a Fehérvár farm négy, a Ferencváros három góllal nyert brassói, illetve bukaresti riválisa ellen. A Miskolc Újpesten is papírforma győzelmet aratott.

Sapa Fehérvár AV19 farm–BrassóSapa Fehérvár AV19 farm–Brassó

Bekezdett a Fehérvár farm a Brassó ellen, Németh Attila duplájával és Hajós Roland találatával márt az első harmad végére háromgólos előnyre tett szert. Miután a Volán a folytatásra sem vett vissza a tempóból, a végén meggyőző különbséggel nyert még úgy is, hogy a hajrára engedték kozmetikázni a vendégeket.

Ferencváros–Steaua Rangers

Hoffmann Attila második percben szerzett találatával a második harmad közepéig minimális különbséggel vezetett a Ferencváros otthon a Steaua ellen, de a záró felvonást már kétgólos előnnyel kezdhette. Lehetett volna három is, de a vendég bukarestiek 15 mp-cel a harmad vége előtt szépítettek. Az összecsapást Hoffmann 47. percben szerzett gólja zárta, illetve foglalta keretbe.

Újpest–Miskolc

Hiába szerzett Gergely Csaba a 11. percben gólt az Újpestnek, a lilák azzal már csak a hátrányukat tudták csökkenteni, tekintve, hogy az első percekben két gólt kaptak. A második játékrész elején ismét két góllal lepték meg a miskolciak vendéglátóikat – Vladimir Dubek két gólnál, míg Joshua Bonar és Jan Jarabek két asszisztnál járt akkor –, majd végül győztek öttel egy olyan találkozón, amelynek a hajrájában bizony az indulatok játszották a főszerepet. Végül négy újpesti és két miskolci kapott fegyelmi büntetést, összesen pedig közel 200 percet osztottak ki.

 

JÉGKORONG MOL-LIGA, ALAPSZAKASZ
FERENCVÁROSSTEAUA RANGERS (román) 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)
Pesterzsébet, 300 néző. V: Kincses, Németh M., Juhász G.
FERENCVÁROS: Racko – Hajdú, Székely Mádai L., Kiss G., Schellin 1, Borbás – Bontovics (1), Wéber, HOFFMANN 2, JÁNOSI (2), Feil (1) – Hietamäki, Lévai, HEIKKINEN (1), Sivonen (1), Nagy L. 1. Edző: Dobos Tamás
STEAUA: CATRINOI – Poznik 1, Berdila, Butocsnov (1), Georgescu, Timaru (1) – Brincko, Mastaleriu, Nicolescu, Persson, Stefan – Lusneac, Kostandi, Irimia, Munteanu, Pascaru. Edző: Nelu Alexe
Kiállítások: 8, ill. 19 perc+végleges fegyelmi (Georgescu)
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás: – Megnehezítettük a saját dolgunkat. Az elején hamar vezetést szereztünk, de utána mindenki könnyedén akart játszani, ezt azonban a Steaua nem hagyta. Később aztán jó időben ütöttük a gólokat, és ez eldöntötte a mérkőzést.
Nelu Alexe: – Az Újpest elleni meccs után érződött a csapaton a fáradtság: nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, ellenfelünk frissebben mozgott nálunk. Remélem, a következő, a Miskolc elleni mérkőzésen visszatalálunk a helyes útra, és ismét győzünk.
 
ÚJPESTI TE–MISKOLCI JJSE 1–6 (1–2, 0–3, 0–1)
Megyeri út, 200 néző. V: Haszonits, Soós M., Berger
ÚJPEST: Szőke – Svasznek, Kukucska, Szajbert P., GERGELY CS. 1, Roszczonov (1) – Garbacz, Tolnai, Gergely Zs., Dorner, Rusznyák – Zalavári, Sommer, Pichler, Dömötör, Jankovics. Edző: Ancsin János
MISKOLC: Gyenes – Jarabek (2), Chemelo (1), DUBEK 2 (1), BONAR 1 (2), Saluga (1) – Láda P. 1, Lindgren, RAFAJ 2, Fodor Sz. (1), Sijka – Urbán, Ritó, Popovics, Miskolczi, Szilágyi 1 – Orosz. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 59. perc+ 10 perc fegyelmi (Svasznek) + végleges fegyelmi (Gergely Zs., Roszconov, Szajbert T.), ill. 28 perc+végleges fegyelmi (Lindgren, Popovics)
MESTERMÉRLEG
Ancsin János: – Szoros első harmad után egy jó meccs lehetett volna, de a második játékrésztől egyszerűen nem értettem a vezető bírót. Az is eszembe jutott, még jó, hogy nem lehettünk csak ketten a jégen. Botrányos volt, de nagyot küzdöttünk.
Greg Lindqvist: – Borzasztó, ez nem hoki volt. Jól kezdtünk, de 3–1 után nagyon sok veszélyes, buta megmozdulás volt, a három pontnak azért örülhetünk.
 
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARMCORONA FENESTELA 68 BRASSÓ (romániai) 7–3 (3–0, 3–1, 1–2)
Székesfehérvár, 200 néző. V: Babic (szlovák), Márkus, Mayer I.
FEHÉRVÁR: Bálizs – ERDÉLYI T. 1 (2), Varga A., TÓTH A. 1 (1), HAJÓS 1 (1), Kiss Dávid (1) - Hetényi P. (1), Orbán A., Reiter R., Meretei M. 1, Horváth D. (1) – Maklári, Dósa, Farkas T. 1, NÉMETH A. 2, MAGOSI (3) – Farkas L., Tóth G. Németh Á. (1). Edző: Kóger István
BRASSÓ: Polc (Fülöp Rajmond) – M. Varga 1, Nagy Cs., Bartzen, Rajcák, Borsos - Filip, Laczkó A., Basilidesz, Fodor Cs. 1, Antal Zs. - Dávid A., Adorján, Péter R., PÁL Z. 1 (1), Zsók - Péter Zs., Imecs, BÁLINT Zs. (2), Lőrincz L. Edző: Antal Előd
Kiállítások: 16 perc + 10 perc fegyelmi (Tóth G.) illetve 20 perc
MESTERMÉRLEG
Kóger István: A hat egyes Ferencváros elleni vereség után egyrészt örömteli, hogy a csapat fegyelmezetten, taktikusan, és nagyon nagy elánnal tudott hokizni. Már csak azt kell megfejtenünk, hogy itthon miért tudunk így játszani, miközben idegenben egy egészen más csapat képét mutatjuk.
Antal Előd: A Miskolc elleni jó játékot sajnos nem tudtuk folytatni, csapatomból ma senkit nem tudnék kiemelni. Az első harmad után kénytelenek voltunk a sorokat összekeverni, de ez sem segített. Ma az a csapat győzött, amely tényleg megérdemelte.
AZ ÁLLÁS
1. HSC Csíkszereda 12 8 2 1 1 63–25 29
2. Miskolci Jegesmedvék 14 9 1 4 55–32 28
3. Dab.Docler 14 7 2 1 4 59–36 26
4. Sapa Fehérvár AV19 16 7 2 7 64–63 25
5. FTC 15 8 7 47–49 24
6. Brassó 15 6 1 2 6 58–53 22
7. Steaua Rangers 15 4 2 9 43–78 14
8. Újpest 15 2 13 35–88 6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik