Nyert a Volán Zágrábban, de lemaradt a 2. helyről

Vágólapra másolva!
2012.02.14. 22:07
null
Sofron István gólja is kellett a zágrábi diadalhoz (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Bár a záró harmad előtt megvolt a SAPA Fehérvár AV 19 számára a középszakasz 2. helyét jelentő háromgólos előny a Medvescak Zagreb otthonában, a horvátok az utolsó húsz percben egy gólra feljöttek, és bebiztosították pozíciójukat. Kevin Primeau együttese így sem vallott szégyent, a középszakaszt a harmadik helyen zárva pályaelőnnyel vág neki a rájátszásnak, amelynek első körében a Ljubljana lesz az ellenfele.

Az alapszakasz-rájátszás rendszerű bajnokságokban megszokott, hogy a playoff-szereplésüket és kiemelésüket bebiztosító csapatok az alapidény utolsó néhány mérkőzésén tartalékolnak, és ilyenkor előtérbe kerülnek a kiegészítő emberek. A Zágrábba látogató Volánnál Kevin Primeau vezetőedző nem forgatta fel a sorokat, a meccs elején mégis egy háttérember villant meg: a 4. percben Láda Balázs tört be a Medvescak harmadába, egy lövőcsellel elküldte védőjét, majd egy újabbal a kapust is megbolondította, mielőtt a kapuba helyezte a korongot (0–1).

Alig egy perc sem telt el, és az idény előtt Miskolcról szerződtetett csatár találata után ismét ünnepeltek a fehérváriak: Láda indítását követően Vas Márton vitte előre a korongot, egyetlen védő állt vele és a jobb oldalon érkező Sofron Istvánnal szemben, s egy passz után sikerült is kihasználni a helyzeti előnyt. Négy és fél perc elteltével 0–2 volt az állás, a Volán egy gólra volt attól, hogy megkaparintsa a középszakasz második helyezését riválisa elől.

Ekkor elkezdett támadni a Zagreb is, a hazaiak nagy nyomást gyakoroltak Adam Munro kapujára, s a 8. percben Joel Prpic találatával szépítettek (1–2). A Volán viszont nem tudott váltani, az első harmad közepén védekeznie kellett. A hajrában kitámadott a csapat, s öt perccel a periódus vége előtt, Horváth András eladott korongja után majdnem pórul járt: a szemfüles Tomislav Zanoski ziccerben ugrott ki, Vas Márton szabálytalanul szerelte, büntető jöhetett, amit Munro hárított.

A kanadai az első harmadot 92 százalékos hatékonysággal zárta, s 11 lövését a második harmad első másfél percében újabb néggyel megtoldotta. Gólt azonban – akárcsak az első periódus elején – a Volán szerzett, köszönhetően másik fiataljának: a sérült Tóth Adrián és az eltiltott Chad Klassen távollétében a farmcsapatból felhívott Fekti Ádám a zágrábi harmad közepéről takarásból lőtt a kapuba (1–3).

Újra Munro percei következtek, a rutinos kapus ziccereket hárított, a zágrábi közönség rezignáltan figyelte az eseményeket. A Medvescak kitartó játéka aztán meghozta a közönség hangját, egyre lelkesebb és hangosabb lett a szurkolósereg. Aztán a 36. percben csak a fehérvári játékosok kiabáltak, Ladányi Balázs góljával 1–4-re alakult az állás, és már a Volán állt a második helyen!

Hiába hajtott a Zagreb, nem tudott válaszolni, a Volán biztató helyzetből várta a záró 20 percet.

Abban azonban feltámadt a Zagreb, Adam Naglich emberhátrányban a saját térfeléről (!) vette be Munro kapuját (ilyen a kapussors, az első 40 percben mutatott 97 százalékos teljesítmény után egy távoli lapos lövés utat talál a kapuba...), majd kettős emberelőnyből Frank Banham talált be (3–4). Ezzel a Volán, bár továbbra is vezetett, ismét két gólra került a középszakasz második helyétől.

A hazai kapuba a 12 lövésből négy gólt kapó Robert Kristan helyére csereként beállított Michael Ouzas kifogott a fehérváriakon, Sofronnak több lövését – köztük tiszta ziccerét – is hárította. A végén maradt az egygólos Volán-előny, a fehérváriak 14 ponttal, mindenkinél többel zárták a középszakaszt, de az alapszakaszból hozott pontok miatt 3. lettek.

Így is megvan a pályaelőny a playoff első körére, az ellenfél pedig a középszakaszt a 6. helyen záró Ljubljana lesz.

Az alsóházból a kedden szabadnapos Znojmo és a Vienna jutott a playoffba, a csehek a Zagrebbel találkoznak, a bécsiekre a Linz vár.

MEDVESCAK ZAGREB–SAPA FEHÉRVÁR AV19

(A Sportklub felvétele)

LEGYÜNK ELÉGEDETTEK A HARMADIK HELLYEL! – ÉNEKES


EBEL, KÖZÉPSZAKASZ
10. FORDULÓ
MEDVESCAK ZAGREB (horvát)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 3–4 (1–2,0–2, 2–0)
Zágráb, 6500 néző. Vezette: Dremelj (szlovén), Jelinek, Siegl (mindkettő osztrák), Piragic(horvát)
ZAGREB: Kristan (OUZAS) – Letang, Waugh, Kinasewich, Prpic, Banham – Sertich, MacAulay, Trukhno, Day, Naglich – Pokulok, Sijan, Zanoski, Brine, Siddall – Rajsar, Koren, Kostovic, Kanaet
FEHÉRVÁR: MUNRO – Sille, Orbán, Palkovics, Sikorcin, Kovács Cs. – Horváth A., Durco, SOFRON, Vas M., Ladányi – DaCosta, Pratt, Mihály Á., Ryan, Benk – Hetényi P., Magosi, LÁDA B., FEKTI Á.
Gólok: 3:30: Láda B. (Pratt, Magosi,0–1). 4:28: Sofron (Vas M., Láda B., 0–2). 7:49: Prpic (Kinasewich, Trukhno, 1–2). 23:25: Fekti Á. (Láda B., Magosi, 1–3). 35:15: Ladányi (Mihály Á., Ryan, 1–4). 44:08: Naglich (MacAulay, Kostovic – emberhátrány, 2–4). 47:46: Banham (Kinasewich, Sertich – kettős emberelőny, 3–4)
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Linz 10 6 4 32–29 16 (4)
2. Zagreb 10 5 1 4 31–29 14 (3)
3. FEHÉRVÁR 10 6 1 3 37–26 14 (0)
4. Salzburg 10 2 2 1 5 32–42 11 (2)
5. Klagenfurt 10 4 6 26–28 9 (1)
6. Ljubljana 10 4 1 5 35–39 9 (0)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok.
További keddi eredmények: Linz–Klagenfurt 2–3, Salzburg–Ljubljana 7–6 – szétlövéssel
AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
7. Znojmo 8 5 1 2 28–22 11 (0)
8. Vienna 8 4 1 3 30–20 11 (2)
9. Villach 8 4 4 16–18 11 (3)
10. Graz 8 2 2 1 3 18–18 10 (1)
11. Jesenice 8 2 1 5 19–33 6 (0)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok.
Keddi eredmények: Villach–Graz 3–1, Vienna–Jesenice 11–3. Szabadnapos: Znojmo
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Linz (1. kiemelt)–Vienna (8.)
Zagreb (2.)–Znojmo (7.)
FEHÉRVÁR (3.)–Ljubljana (6.)
Salzburg (4.)–Klagenfurt (5.)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik