Nem a Fehérvár lábalt ki a hullámvölgyből

Vágólapra másolva!
2012.02.03. 21:27
null
A Klagenfurt ezúttal lenyomta Sofron Istvánékat (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 2–1-re kikapott a Klagenfurt otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján. A KAC négy vereség után tudott újra győzni, míg a magyar csapat egymás után harmadszor vonult le vesztesként a jégről.

A kérdés az volt, melyik csapat lábal ki a kisebb, illetve nagyobb hullámvölgyből. A középszakaszt három győzelemmel kezdő Volán legutóbbi kettő mérkőzését elveszítette, míg a Klagenfurt sorozatban négy vereséggel a háta mögött várta a találkozót.

Hogy nincsenek jó formában a felek, az már az első harmadban látható volt, helyzetet alig jegyezhettünk fel, a kapusokat nem állították sokszor nehéz feladat elé. A harmad egy gólt azért hozott, de ezt sajnos nem a fehérváriak szerezték, hanem Michael Siklenka révén a hazaiak, akik Ladányi Balázs kiállításának lejárta előtt két másodperccel mattolták Adam Munrót. 1–0

A második játékrészben sem kockáztattak túl sokat a csapatok, és bár a magyar alakulat kétszer is emberelőnybe került, ezzel nem tudott élni. Tovább romlott tehát emberfóros mutatója, ami a meccs előtt 20/3-as volt.

A záró harmad sem kezdődött túl biztatóan, rossz passzok, kis iram jellemezte a játékot, helyzet viszont nem akadt. Ez főleg a Volán szempontjából volt aggasztó, az 53. percben viszont végre megtört a jég. Horváth András és Mihály Árpád összjátéka után Ladányi Balázs volt eredményes. 1–1

Az egyenlítés tehát összejött, a pontszerzés azonban nem. Az 57. percben ugyanis Christoph Brandner ismét előnyhöz juttatta a Klagenfurtot (2–1), amely a legvégén hármas emberhátrányban is meg tudta őrizni sovány fórját, így visszavágott a január végi, Székesfehérváron elszenvedett 2–1-es vereségéért.

NEM KELL SZÉGYENKEZNIE A VOLÁNNAK
EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐ HÁZ (1–6. HELY), 6. FORDULÓ
KLAGENFURT (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–1 (1–0, 0–0, 1–1)
Klagenfurt. Vezette: Kellner, Veit, Hofer, Siegl (mindegyik osztrák)
KLAGENFURT: CHIODO – SIKLENKA, Furey, Hager, Koch, Kalt – Kirisits, Zjuzin, Reichel, Herburger, M. Geier – Schumnig, Ratz, Lammers, Tenute, Schuller – Pirmann, Isopp, Schellander, Hundertpfund, BRANDNER
FEHÉRVÁR: Munro – Horváth A., Durco, Sofron, Vas M., LADÁNYI – Pratt, DaCosta, Palkovics, Ryan, Klassen – Sille, Láda B., Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs. – Orbán, Magosi B., Benk, Tóth A.
Gólok: 13:34: Siklenka (Schuller, Tenute – emberelőny, 1–0). 52:22: Ladányi (Horváth A., Mihály Á., 1–1). 56:29: Brandner (Hundertpfund, Pirmann, 2–1)
Kiállítások: 8+10 perc fegyelmi (Lammers), ill. 4 perc
További eredmények. Felsőház: Salzburg–Linz 4–1, Zagreb–Ljubljana 3–1. Alsóház: Znojmo–Graz 4–1, Villach–Jesenice 3–1. Szabadnapos: Vienna
MESTERMÉRLEG
KEVIN PRIMEAU, a Fehérvár edzője: – Lassan kezdtünk az elején, de utána uraltuk a meccset. A végén szerzett góllal megteremtettük magunknak az esélyt a győzelemre is, de balszerencsések voltunk. Az emberelőny-kihasználás jelentette a különbséget, a hazaiak gól szereztek első fórjukból. De nálunk sem a helyzetek megteremtésével van baj, hanem a befejezéssel. Sajnálom, hogy a végén sem éltünk a lehetőséggel, pedig negyvenöt másodpercig játszhattuk hat a három ellen a végén...
AZ ÁLLÁS
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Linz 6 5 1 19–12 14 -4
2. Zagreb 6 3 1 2 18–17 10 -3
3. FEHÉRVÁR 6 3 3 18–14 6 0
4. Ljubljana 6 3 3 17–17 6 0
5. Salzburg 6 1 1 4 17–26 6 -2
6. Klagenfurt 6 2 4 15–18 5 -1
AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Znojmo 5 4 1 19–11 9 0
8. Graz 5 1 2 2 12–10 8 -1
9. Villach 5 3 2 9–10 8 -3
10. Vienna 4 1 1 2 10–11 5 -2
11. Jesenice 5 1 4 7–15 2 0
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik