Négy között a Dunaújváros és a Vasas

Vágólapra másolva!
2010.12.26. 20:43
null
A Dab.Docler Fehérváron jutott be a legjobb négy közé (Fotó: Németh Ferenc, NS-archív)
Címkék
A jégkorong Mol Liga negyeddöntőjében három mérkőzést is rendeztek, és a papírformának megfelelően a Dab.Docler és a Vasas is bejutott a legjobb négy csapat közé. Előbbi a Sapa Fehérvár AV 19 farmcsapatát, utóbbi a Ferencvárost győzte le, mindkét csapat 3–0-s összesítéssel jutott tovább. A Miskolci Jegesmedvék csak egyik hazai mérkőzésüket nyerték meg a Brassó ellen, így ez a párharc semmiképp sem dőlhetett el a mai napon. A Jegesmedvéknek sikerült győzniük idegenben, így 2–1-re vezetnek a három győzelemig tartó párharcban.

 

SAPA FEHÉRVÁR AV 19–DAB.DOCLER

Az első két mérkőzésen a vártnál talán szorosabb eredmény született a Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV 19 farm párosításban, de mindkétszer az esélyesebb dunaújvárosiak örülhettek.

A harmadik találkozóra Székesfehérváron került sor, az első harmadban mindössze egygólos előnyre tett szert a DAB – a vezetést Pavuk Attila szerezte meg. A második húsz perc során viszont már négy gólt értek el J. P. MacCallum tanítványai, ebből hármat emberelőnyből. A Volán emberelőnyből és emberhátrányból is betalált, az ezúttal a farmcsapatban helyet kapó Fodor Szabolcs, valamint Tóth Adrián is eredményes volt.

A harmadik harmadban már nem változott az eredmény, a Dab.Docler 5–2-re győzött a harmadik mérkőzésen, s bejutott a Mol Liga elődöntőjébe.

FTC-ORANGEWAYS–VASAS HC

A párharc eddig két mérkőzésén a Vasas hazai pályán fölényes győzelmet aratott, 5–1-re, majd 8–2-re győzött Fekti Bálint együttese ellen. Ezúttal nem született gól az első harmadban, a másodikban aztán a Vasas két légiósa, Lubomir Sabol és Libor Pavlis is bevette Budai Krisztián kapuját, Nagy Richárd pedig háromgólosra növelte a vendégek előnyét.

A harmadik harmadban a finn Marko Mäkinen triplázott, valamint Popovics Patrik is gólt szerzett, a Fradi tehát megint nagy vereségbe (0–7) szaladt bele, a Vasas pedig bejutott a legjobb négy közé.

FENESTELA 68 BRASOV–MISKOLCI JJSE

A brassói mérkőzés volt az egyetlen találkozója a napnak, amelyet követően még biztosan nem juthatott be egyik csapat sem a liga elődöntőjébe, a Brassó ugyanis a párharc második meccsén hosszabbításban megszerezte a győzelmet Miskolcon.

Az első harmadban a Jegesmedvék emberelőnyből szereztek vezetést, Joshua Bonar passzából Andrew Derton talált be Polc Partik kapujába. A második játékrészben Dubek Vladimir emberhátrányból volt eredményes, és bár a Brassó is betalált, Sijka Dusán ismét két gólra növelte a vendégek előnyét.

A harmadik játékrészben felváltva estek a gólok, de a Brassó csak megszorongatni tudta a Jegesmedvéket, akik végül 4–3-ra győztek, 2–1-es vezetést szerezve az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. A következő mérkőzés hétfőn 18 órakor lesz Brassóban.

 

 JÉGKORONG, MOL LIGA
 NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARM– DAB.DOCLER  2–5 (0-1, 2-4, 0-0)
Székesfehérvár, 200 néző V: Halassy, Kincses, Nagy A., Kész
FEHÉRVÁR: VAY – Ondrejcik, Ozsváth, Hajós (1), Kiss Dávid, TÓTH A. 1 – Hetényi P., Balogh B, Hegyi Á.Z. (1), Németh Á. (1), Fodor Sz. 1 – Varga A., Erdélyi, Farkas T., Kovács V. L., Farkas L. S. – Dósa, Meretei M., Horváth D. Reiter R., Tóth G. Edző: Kóger István
DAB.DOCLER:  Lindström – Pozsgai (1), HEGYI Á. (1), Metcalfe (1), Magosi, MacSweyn 1 - Varga M., MARTINKA 2, Papp V. (1), GALANISZ 1 (1), KISS Á. (3) - Lencsés, Tőkési, Virág T., Pavuk 1, AZARI (2) - Kiss Dániel, Győri, Szilassy, Jonkl Edző: J. P. MacCallum
Kiállítások: 10 perc illetve 14 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a DAB.Docler javára.
MESTERMÉRLEG
Kóger István:A nagyon nagy lendülettel, sokat korcsolyázó, jól játszó újvárosiak a létszámelőnyös helyzetek jobb kihasználásával egyértelműen eldöntötték a meccset.
J. P. MacCallum: Mindig nagyon kemény egy sorozat mindent eldöntő mérkőzése, főleg egy ilyen jól hajtós ellenfél ellen, de ma mindenkivel meg voltam elégedve, örülök a továbbjutásnak.

 

FTC-Orangeways–Vasas HC 0–7 (0–0, 0–3, 0–4)
Pesterzsébet, 400 néző. V: Babic, Kovács B., Soós D., Nagy A.
FTC: Budai – Ványi, Vychodil, JÁNOSI, Hoffmann, Kiss G. – Mamics, Székely-Mádai L., Peterdi, Nagy L. , Borsos – Bontovics, Marosi, Galló, Dancsfalvi. Edző: Fekti Bálint
VASAS: RAJNA – Kangyal, Nagy R. 1, FODOR CS. (2), SABOL 1 (1), Szappanos – Szirányi (1), Sille (2), MAKINEN 3, Gergely Cs. (1), Pavlis 1 – Hüfner, Svasznek, Somogyi (1), POPOVICS 1, Maszlov (1). Edző: Risto Kurkinen
Kiállítások: 14 perc, ill. 10 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
Fekti Bálint: – Sajnos a rájátszásra nem tudtuk magunkat összeszedni a sok betegség és sérülés miatt, ráadásul karácsonykor is elkapott bennünket egy betegséghullám, így nem voltunk bevetésre készek. Úgy érzem, bajnokesélyes csapattól kaptunk ki, sok szerencsét kívánok nekik a folytatásban.
Risto Kurkinen: – Az első harmad kemény volt, de 3–0 után úgy tűnt, a Fradi feladta, így a harmadik harmadban már nem volt nehéz dolgunk.

 

Fenestela 68 Brasov–Miskolci JJSE 3–4 (0–1, 1–2, 2–1)
Brassó, 1100 néző. V: Lauff (szlovák), Toparceanu, Butucel (mindkettő román
BRASSÓ: Polc – Kaljuste, Filip, Antal Zs., Zsók, Szőcs – Adorján 1, Nagy Cs. (1), Kiricsenko (1), Pál, Falloon 1 – Solti, Laczkó A., Lőrincz 1, Basilidesz, Bálint Zs. – Kertész, Dávid A., Szőgyőr, Imecs (1), Sikó. Edző: Kovács László
MISKOLC: Gyenes – Derton 1 (1), Láda B., Szilágyi L., Bonar (2), Majoross – Gőz, Waddell, Rafaj, Saluga (2), Dubek 2 – Egri G., Láda P., Sijka 1, Kis A., Urbán – Budai R., Dányi. Edző: Robert Dever
Kiállítások: 10 perc, ill. 15 perc + végleges fegyelmi (Láda B., Egri G.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Miskolc javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik