Mol Liga: kiütéses újvárosi siker a rangadón

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 20:12
null
Galanisz Nikandrosz (balra) kétszer is betalált az érsekújváriak kapujába (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Címkék
A jégkorong Mol Liga rangadóján a Dab.Docler hazai pályán 6–0-ra kiütötte a Nové Zámkyt, a keddi játéknap második mérkőzésén pedig a Miskolci Jegesmedvék hazai pályán 5–3-ra legyőzték az Újpestet.

Az alapszakasz első helyén álló Dab.Docler és a második helyen álló Nové Zámky ebben a szezonban kétszer már összecsapott egymással, a dunaújvárosiak pedig előbb Érsekújváron (4–3), majd hazai pályán is nyertek (3–1).

A találkozó elején a vendégek kétszer is gyorsan emberhátrányba kerültek, és bár ezeket még kivédekezték, sőt Martin Král újabb kétperces büntetése alatt sem esett gól, másodpercekkel később – immár egyenlő létszámnál – betaláltak az Acélbikák, Nagy Richárd előkészítése után Somogyi Balázs volt eredményes (1–0).

A második harmadban 16 percnyi büntetést gyűjtöttek be a vendégek, Galanisz Nikandrosz pedig előbb emberhátrányból, majd előnyből is betalált (Szappanos Dávid mindkétszer feliratkozott az asszisztosok közé), majd gólpasszt adott Kiss Ákosnak (egyébiránt Pavuk Attilának ez volt a második előkészítése), így a záró harmad előtt minden lényeges kérdés eldőlni látszott (4–0).

Nem kellett újabb két perc sem, hogy Erdélyi Péter is betaláljon, így már ötgólos volt a dunaújvárosi előny, a kiállítások percszámát végül 42–2-re „megnyerő” Nové Zámky erejéből pedig szépítésre sem futott végül, sőt, az 58. percben Azari Zsolt beállította a 6–0-s végeredményt.

A nap második mérkőzésén a gyászoló miskolciak a második harmad elején már 5–0-ra is vezettek, de a lila-fehérek a végére szorosabbá tették a mérkőzést.

DAB.DOCLER–NOVÉ ZÁMKY 6–0

MOL LIGA
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–ÚJPESTI TE 5–3 (3–0, 2–1, 0–2)
Miskolc, 900 néző. V: Németh M., Varjú, Soós D., Vas
MISKOLC: Gyenes – Hegyi Á., LÁDA B. (2), DUBEK 1 (1), SALUGA 2, Rafaj – Atkinson, Szirányi B. 1, Czuba (1), Fodor Sz. (1), Nagy K. – Bobcek (1), Gőz (1), Sijka, Wéber, Popovics – Orosz, Budai R., MISKOLCZI 1 (1), Ritó (1), Szilágyi, Budai K. (kapus). Edző: Tim Kehler
ÚJPEST: Hajek – Sommer (1), Zalavári, FARKAS L. 1, Virág Cs. (1), Pichler – Vecaj, Dorner, PÁL Z. 1, Szajbert, Németh P. – Maklári 1, Bereczki, Dömötör, Szirányi D. (1), Turbucz (1) – Garbacz, Kovács V. (1), Nagy P., Jankovics, PLESZKÁN (kapus). Edző: Ancsin János
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – A mérkőzés első felében jól játszottunk, és hatékonyak voltunk. A találkozó végét azonban elrontottuk, hiszen a további lőtt gólok helyett kettőt is kaptunk. A lényeg azonban az, hogy miénk lett a három pont.
Ancsin János: – Tudtuk, hogy a Miskolc nagy erőket fog mozgósítani. Az első tíz percben hibát hibára halmoztunk, emiatt három gólt kaptunk, utána már hiába küzdöttünk, nem volt esélyünk a pontszerzésre.
DAB.DOCLER–NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 6–0 (1–0, 3–0, 2–0)
Dunaújváros, 650 néző. V: Sós Z., Halassy, Abonyi, Márkus
DAB: SEVELA – Kiss D., Lindgren, SZAPPANOS (1), GALANISZ 2, PAVUK (2) – Hüffner, Chvatal, AZARI 1, Vaszjunyin, Peterdi – Erdélyi 1, NAGY R. (1), Somogyi 1, Gröschl (1), Kiss Á. 1 – Tőkési, Mestyán, Szabados, Papp V., Virág T. (1). Edző: Stephan Lundh
NOVÉ ZÁMKY: Zima – Baron, Král, Caladi, M. Stefanka, Uhnák – Sucharda, Ioanidis, Barcák, Ruzicka, Dobry – Hrudik, Lehocky, B. Varga, O. Stefanka, Goga – Németh V., Kukla, Klobúcnik, Tarnoczy, Púchovsky. Edző: Robert Spisak
Kiállítások: 2 perc, ill. 12 + 30 perc fegyelmi (Goga, O. Stefanka, Zima)
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Nagyon szép játékot nyújtottunk, és fontos győzelmet arattunk a rangadón. Sikerült felállnunk a Fradi elleni mélyütés után, és a szezon eddigi legjobb mérkőzését produkáltuk.
Robert Spisak: – Megint sok hibával játszottunk, és buta gólokat kaptunk. Felültettük az Acélbikákat a lóra. A kiállítások miatt állandó nyomás alatt voltunk, és mire felpörögtünk volna, mindig kaptunk egy-egy gólt. Nem vagyok elégedett a mai játékunkkal.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Dab.Docler 11 9 1 1 50–18 +32 29
2. Nové Zámky 11 7 1 3 39–27 +12 23
3. Miskolc 13 6 2 5 43–29 +14 22
4. Csíkszereda 11 6 1 4 34–26 +8 19
5. Brasov 12 5 1 2 4 30–36 –6 19
6. FTC-ESMTK 12 1 2 1 8 33–56 –23 8
7. Újpest 12 3 9 18–55 –37 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik