Mol Liga: hatalmas fordítás a Fehérvár ellen, a MAC egy lépésre a döntőtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.03. 21:39
null
A MAC egy győzelemre került a döntőtől (Fotó: MAC – Gróf Barna)
A MAC az utolsó harmadban kétgólos hátrányról fordítva, hajrában szerzett góllal 4–3-ra legyőzte a Fehérvárt a jégkorong MOL Liga elődöntőjének ötödik, így egyetlen siker választja el a fináléba jutástól.

 

Az első harmad a MAC mezőnyfölényével indult, vezetést mégis a vendég együttes szerzett: Brance Orban értékesített egy helyzetet.

A szünet előtt egyenlített a házigazda, az előző mérkőzést sérülés miatt kihagyó Niko Saarenpää találatával.

A második játékrész nagy MAC-helyzettel kezdődött, amely kimaradt, de a kontrából Orban megszerezte a vezetést a Fehérvárnak. Ezt követően mindkét oldalon emberelőnyök maradtak ki, majd a 29. percben Preston Shupe csodálatos cselsorozat révén növelte a különbséget.

Az utolsó felvonásban a hátrányban lévő fővárosiak olyan iramot diktáltak, hogy hibázásra kényszerítették ellenfelüket. Két védelmi megingást kihasználva egyenlített a MAC, majd 2:44 perccel a vége előtt a győztes találatot is megszerezte: Michael Quinn éles szögből Rajna Miklós fejvédője mellett juttatta a korongot a hálóba.

A következő találkozót vasárnap rendezik Székesfehérváron.

A másik ágon a címvédő DVTK Jegesmedvék csapata 4–0-s összesítéssel nyert a Debrecen ellen. A finálé március 12-én kezdődik az alapszakaszgyőztes DVTK pályaelőnyével.

JÉGKORONG MOL LIGA
ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
MAC BUDAPEST–FEHÉRVÁR AV19 4–3
(1–1, 0–2, 3–0)
Tüskecsarnok, 2082 néző. V: Németh M., Babic, Juhász, Soós D.
MAC: BÁLIZS – Tokaji, Olson – Hayes (1), McDonald (1), Klempa – QUINN 1, Stipsicz 1 (1) – Saarenpää 2 (1), Nagy K., TERBÓCS (2), Pozsgai, Mestyán – Roczanov, Tóth R., Németh A., Nagy Patrik – Silló, Schmál, Egyed, Szappanos. Edző: Majoross Gergely
FEHÉRVÁR: RAJNA – KROGH (1), Reiter A. (1) – Holmberg (1), SHUPE 1, B. ORBAN 2 (1) – Varga A., Szaller – Becze, Bartalis, Sárpátki – Szabó D., Vokla – Szabó P. K., Vincze P., Grieve – Láday, Reiter R. – Reisz, Tóth G., Kocsis. Edző: Tyler Dietrich
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Elképesztő ez a párharc, mindkét csapat megjárta már a mennyet és a poklot is. A második harmad után az öltözőben megkérdeztem, van-e, aki nem hisz benne, hogy tudunk fordítani – ha van, szedje a cókmókját, és menjen haza. Senki sem ment haza, és kiváló választ adtak a srácok a kérdésemre. Nagyon örülök, hogy meg tudtunk újulni.
Tyler Dietrich: – Sokáig remek helyzetben voltunk, annak ellenére, hogy nem játszottunk igazán jól. Nagyon jókor szereztük a gólokat, remekül kontráztunk, és Rajna Miki fontos pillanatokban védett. Mégis vereség lett a vége, így nincs más hátra, mint a hatodik meccset hazai pályán behúzni.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a MAC javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik