Mol Liga: felforgatták a címvédőt, de nem változott semmi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.09. 20:27
null
A Galati nem volt egy szinten a Mol Liga címvédőjével az idénynyitón (Fotó: Földi Imre)
A bajnok DVTK Jegesmedvék az újonc Dunarea Galati felett aratott 7–0-s győzelemmel kezdte meg a jégkorong Mol Liga 2016–2017-es idényét.

A legutóbbi két kiírást megnyerő Jegesmedvéket alaposan felforgatták a holt idényben, de az első meccs alapján nem lett gyengébb a csapat, amely azért nem is a legerősebb kihívóval kezdett. Az immár Doug Bradley irányításával játszó DVTK-ban Andrew Johnson kétszer, Paul Cianfrini, Galanisz Nikandrosz, Sági Martin, a hazatérő Magosi Bálint és Láda Balázs egyszer-egyszer volt eredményes a Galati ellen.

A másik újonc, a Mol Ligába első szerb klubként csatlakozó HK Beograd hazai pályán szoros meccsen 4–3-ra kikapott a Csíkszeredától.

A nyáron jelentősen megerősödő Dunaújvárosi Acélbikák máris jelezték, hogy a tavalyi nyolcadik helyezésnél sokkal előrébb végezhetnek. A hazatérő igazgató-játékos, Azari Zsolt mesterhármast ért el a Fehérvári Titánok (az Alba Volán B-csapata) ellen, és 5–2-es újvárosi diadal született.

A Jegesmedvék trónfosztására legjobb eséllyel pályázó MAC Könczei Áron duplájával két harmad után 2–0-ra vezetett a Ferencváros ellen a Tüskecsarnokban, de a vége szoros lett, a harmadik harmadban ugyanis csak a Fradi talált be. A győzelem így is a MAC-é lett.

JÉGKORONG MOL LIGA
DVTK-JEGESMEDVÉK–DUNAREA GALATI (román) 7–0
(1–0, 5–0, 1–0)
Miskolc, 870 néző. V: Rencz, Kincses, Váczi, Muzsik
DVTK: Adorján – Láda B. 1, Leppänen (1) – Cianfrini 1, Colin (1) – Laczkó, Vojtkó – Szopos – Pavuk, GALANISZ 1 (1), MAGOSI B. 1 (2) – MISKOLCZI, Hajós (2), Tóth A. (1) – Sági 1, JOHNSTON 2 (1), Sakaris (1) – Popovics, Karda. Edző: Doug Bradley
GALATI: Lakosil – Durkech, Góga A. – Bednár, Flinta – Pál Zs., Hildebrand – Krajci, Rusnák, Lőrincz – Pál Z., Bushbacher, Mihály E. – Popa, Munteanu, Irimia. Edző: Teodor Mocanu
Kiállítások: 6, ill. 20 perc
MESTERMÉRLEG
Doug Bradley:
– A szezonbeli első meccsünket hazai közönség előtt hét nullára nyertük meg, nem lehetek elégedetlen. Persze látszott, hogy még sok dolgunk van, de alapvetően tetszett a játékunk. Az emberelőnyeinken javítanunk kell, gyorsabban kell járatnunk a korongot és jobban lőni – dolgozunk ezen is.
Teodor Mocanu: – Az első harmadban még nagyjából tudtuk tartani a lépést, a középső játékrész viszont megpecsételte a sorsunkat, húsz perc alatt öt gól rengeteg. Nagyon hosszú volt az ideút, és ez volt az első meccsünk a bajnokságban. Sokat kell még tanulnunk.

MAC BUDAPEST–FERENCVÁROS 2–1 (1–0, 1–0, 0–1)
Tüskecsarnok, 500 néző V: Vas Mátyás, Mayer, Soltész, Berger
MAC: Arany G. – Mestyán, Ruikka – Kovács B., Lakatos – Vokla, Pozsgai – Tóth G., Silló – Jubinville, Day Chief, Somogyi – Terbócs, Bödök, Nagy K. – Kovács Cs. (2), Könczei 2, Nagy G. (2) – Tóth R., Keresztury, Roczanov. Edző: Majoross Gergely
FERENCVÁROS: Sevela – Hietamäki, Schwindt (1) – Erdélyi T., Jabornik – Lengyel, Gerencsér – Németh, Üveges – Kiss Á., Tendler (1), Sumi 1 – Szappanos, Rafaj, Dubek – Gágyor, Fliszár, Hardi – Papp, Farkas L., Inglis. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Egyrészt több gólt, másrészt jobb játékot vártam, de tisztában kell lenni azzal, hogy az első meccs mindig nehéz, görcsös. A lényeg az, hogy sikerült önbizalmat szerezni ezzel a győzelemmel, megadtuk a szezon alaphangját.
Greg Lindqvist: – Egyértelmű, hogy még idény eleji formát mutattunk, de sok pozitívumot is ki tudok emelni. Az első két harmadban játszottunk kifejezetten jól, akkor kellett volna belőnünk a százszázalékos helyzeteinket.

DAB–FEHÉRVÁRI TITÁNOK 5–2 (4–1, 0–0, 1–1)
Dunaújváros, 500 néző. V: Halassy, Wolf, Kis-Király, Ozsváth
DAB: Duschek – Hruby (3), Pfeil – Lévai, Ladigin – Lencsés, Magosi E. – Horváth D., Szepessy M. – Azari 3 (1) Cseter (1), Dansereau 1 (2), – Becze T., Rubin 1, Nagy M. – Németh P., Borbás, Léránt – Mátyásy, Odnoga, Tanka. Edző: Lee Gilbert
FEHÉRVÁR: Lemay – Krogh (1), Takács – Arany M., Reiter A. – Szaller, Láday – Korbuly, Mazzag – Szabó K., Shupe 1 (1), Kiss P. – Erdei Z., Just 1 (1), Vízi – Balogh B., Kocsis (1), Pillók – Sofron Á., Reiter R., Hamvai. Edző: Kóger István
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Lee Gilbert: – Örülök, hogy ilyen mérkőzéssel mutatkoztunk be, a fiúk összeszedettek voltak, megoldották, amit kértem tőlük, még ha a második harmadtól visszafogottabbak is voltunk, és több lehetőséget adtunk az ellenfélnek.
Kóger István: – Rögtön az első cserében gólt kaptunk, nem voltunk koncentráltak, feszesek és hibákból újabb találatokat kaptunk, a saját gólunkat pedig későn találtuk.

HK BEOGRAD (szerb)– SC CSÍKSZEREDA (romániai) 3–4 (1–1, 1–0, 1–3)
Belgrád. V: Németh M., Fazekas D., Soós, Fazekas T.
Gólok: Vucsurevics 2, Saliji, ill. János, Molnár Zsombor, McIntosh, Moldován
Kiállítások: 7 perc+végleges fegyelmi (Novakovics), ill. 24 perc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik