Mol Liga: döntőben a Miskolc, a kiesés szélén a DAB

Vágólapra másolva!
2015.02.22. 19:32
null
A Jegesmedvék már ünnepelhettek, és készülhetnek a döntőre (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
A Miskolci Jegesmedvék bejutott a jégkorong Mol Liga döntőjébe, míg a címvédő HC Nové Zámky egy győzelemre került a továbbjutástól. Az előző idényben döntős ASC Corona Brasov az elődöntő második hazai mérkőzését is elbukta a miskolciakkal szemben, az érsekújváriak viszont ezúttal is nyertek otthon a Dab.Docler ellen, amely az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában a kiesés szélére sodródott.



ASC Corona Brasov–Miskolci Jegesmedvék


Remekül megszervezte a védelmét a vendégcsapat, amelynek kifejezetten jól jött, hogy már a 3. perc végén vezetéshez jutott. Az eredmény a második játékrész végjátékáig nem változott, akkor megduplázódott a miskolci előny. A brassóiak ezt követően már kevés motivációt találtak maguknak, fel is őrlődtek a lelkes miskolciak ellen, akik kihasználták a lehetőséget és kisöpörték őket az elődöntőből.

HC Nové Zámky–Dab.Docler

Csúnyán elrontotta az első harmadot a DAB, amely alig nyolc perc alatt kapott hármat a címvédőtől. (A dunaújvárosiak az első meccsen két, a másodikon és a harmadikon három-három kapott góllal zártak. Utóbbi kettőn ki is kaptak…) Apró szépségtapasz volt, hogy Galanisz Nikandrosz még az első harmad hajrájában szépített. Nem sikerült közelebb kerülnie ellenfeléhez a második harmadban az Acélbikáknak, de legalább a hátrány sem nőtt. A harmadik felvonásban Gröschl Tamás, majd David Croteau emberhátrányos(!) góljával egyenlített a DAB, mínusz háromról! A felek végül eljutottak a túlóráig, ott viszont hamar végeztek: Marek Uram 60:21-nél lőtt gólja érsekújvári győzelmet ért.

JÉGKORONG, MOL LIGA
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
CORONA BRASOV (romániai, 4.)–MISKOLCI JEGESMEDVÉK (1.) 0–2 (0–1, 0–1, 0–0)
Brassó, 1500
néző. V: Bachurík (szlovák), A. Butucel, Trandafir (mindkettő román)
BRASOV: Polc – Filip, Obsut – Mihály Á., Zsók, Saluga – Piszarenko, Hietamäki – Molnár Zsolt, Klouda, Petres – Imecs, Nagy Cs. – Fodor Cs., Virág Csanád, Péter Zs. – Dumitru, János – Mátyás, Bálint Zs., Márton. Edző: Jerry Andersson
MISKOLC: Bálizs – Boyle, Dudas – Cohen, Nagy K., Becze T. – Gőz, Sagert – Tóth A. (1), Hajós (1), Dansereau 1 – Vojtkó, Dósa – O'Donnell, Láda B., Metcalfe – Láda P., Popovics – Roczanov 1, Fliszár (1), Miskolczi. Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Miskolc javára
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Nagyon tetszett a játékunk, a részletekkel is elégedett vagyok, sok energiát fektettünk bele, de végig uraltuk a mérkőzést. A Brassó kitűnően védekezett, ezért nem alakult ki nagyobb különbség. Éhesek vagyunk a további sikerekre is.

HC NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai, 3.)–DAB.DOCLER (2.) 4–3 (3–1, 0–0, 0–2, 1–0) – h. u.
Érsekújvár, 1227
néző. V: Halassy, Hasznonits, Váczi, Kis-Király
NOVÉ ZÁMKY: Cikánek (Krajcovic) – Huba (1), Král – Podstavek (2), Frolík 1 (1), Tábi – Hrudík, Durco – M. Stefánka, Uram 1 (1), Weissmann – Baron (1), Kowalczyk – Marek Dubec, Caládi 1 (1), Faith 1 (1) – A. Sucharda, Siska – Rejzek, Púchovsky, O. Stefánka. Edző: Lubomír Hurtaj
DAB: Kalnins – Pozsgai, Hüffner (1), Azari, Galanisz 1, Szappanos (1) – Nagy R., Mestyán, Szepessy, Croteau 1 (1), Somogyi (1) – Hruby, Magosi E., Peterdi (1), Gröschl 1, Pavuk – Eskelinen, Papp V., Léránt. Edző: Don MacLean
Kiállítások: 14 perc+10 perc fegyelmi (Cikánek, Kowalczyk), ill. 10 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Nové Zámky javára


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik