Mol Liga: az Újpest 0–2-ről túlórában nyert a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 20:22
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában az Újpest pályaválasztóként 0–2-ről túlórás mérkőzésen nyert a Ferencváros ellen.

UTE–FTCUTE–FTC

A vendégek a volt újpesti Dubek Vladimir góljával szereztek vezetést az első harmad végén, majd a 30. percben megduplázták az előnyüket. A lilák még azelőtt szépítettek, hogy nagyobb lett volna a baj, majd a harmad utolsó percében négy a kettes akciót kihasználva egyenlítettek. Bár ehhez kellett egy menteni szándékozó vendégbot is. A túlórában a rutinos Gröschl Tamás ziccergólja jelentette a hazai győzelmet, amivel két ponthoz jutott az Újpest. A Fradi második túlórás mérkőzésén is egy ponthoz jutott csupán, az Újpest viszont másodjára is kettőhöz.

MAC Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák

A rutinos Borbás Gergely góljával meglepetésre előnnyel zárta az első harmadot a vendégcsapat, amely a 25. percig vezetett, és a 43. percig tartotta az ikszes állást. A MAC a 48. percben kétgólos növelte az előnyt, majd a válogatott bekk, Pozsgai Tamás emberhátrányban üre4s kapus góllal lezárta a találkozót.

JÉGKORONG MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

UTE–FERENCVÁROSI TC 3–2 (0–1, 2–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Megyeri út, 800
néző. V: Halassy, Bachurík (szlovák), Bedő, Váczi
UTE: Sila – KISS D. (2), Lindgren, Virág T. (1), MIHÁLIK 1 (1), NEMES (1) – Hegyi Á., Huba, Csányi 1, GRÖSCHL 1, Turbucz – Dósa, Garbacz, Pichler, Dömötör, KISS Á. (1) – Feil, Hodos, Pápa. Edző: Szilassy Zoltán
FTC: BUDAI – HIETAMÄKI (1), Valecko, Rafaj (1), DUBEK 1, Kiss G. – Suoraniemi, Lévai, Jensen, Manninen, Fliszár – Géczi, Apelis, Farkas L., PAPP CS. 1, Kovács V. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Örülünk, hiszen derbit nyerni bárhogy jó, ettől függetlenül benne hagytunk egy pontot a meccsben. Már hatvan perc alatt el kellett volna döntenünk, lustán kezdtünk, de utána végig domináltunk, valamiért mégsem sikerült beütni a harmadik gólt. A hosszabbítás lényege egy tökéletes lövés, nem volt ez másképp most sem.
Greg Lindqvist: – Az első harmadban nyújtott játékunkkal nem volt semmi gond, a másodikban viszont egyértelműen fölénk kerekedett az Újpest. A harmadikban aztán mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, itt el kellett volna döntenünk a meccset. Rendkívül bosszús vagyok, mert a hosszabbításban egy hatalmas hiba után kaptuk a mindent eldöntő gólt.

MAC BUDAPEST–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 4–1 (0–1, 1–0, 3–0)
Tüskecsarnok, 550
néző. V: Berger, Haszonits, Mayer, Pálkövi
MAC: Bálizs – Tokaji (1), Olson, SZAPPANOS 1 (1), HAYES 1, Klempa – Quinn, Stipsicz, SILLÓ (2), Saarenpa, Nagy K. – MESTYÁN 1 (1), Pozsgai 1, Roczanov, Németh A., Tóth – Jászai, Horváth, Felföldy, Schmál. Edző: Majoross Gergely
DUNAÚJVÁROS: LINDOFF – HRUBY, Rasulov, McCain, Nagy M., Busbacher – Lencsés, SMITH, BORBÁS 1, Azari, Peterdi (1) – Léránt, Dörök, Szepessy B., Szepessy M., Odnoga – Revák, Mátyásy, Magosi E., Sijka, Németh P. Edző: Gilbert Lee
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– A meccs második felére sikerült igazán felpörögnünk, addig kevesebb élt éreztem a játékunkban. Az első és második harmadban is alakítottunk ki jó helyzeteket, csak ki kellett volna őket használni. Kísértjük a sorsot ezzel, előbb-utóbb megbosszulhatja magát. Silló Arnold teljesítményét mindenképpen kiemelném, hiszen fiatal kora ellenére rendkívül jól játszott.
Gilbert Lee: – Ilyen jó csapattal még nem találkoztunk az idén, így ez egy jó kihívásnak ígérkezett. A mérkőzés első részében jól tartottuk magunkat, de nagyon jól felkészített ellenféllel álltunk szemben, amint elcsúszott a védekezésünk, és lehetősége volt középről lőni eldöntötte a meccset.

AZ ÁLLÁS
1. MAC Budapest 6 5 1 28–14 +14 16
2. Debreceni HK 5 3 2 18–10 +8 13
3. DVTK Jegesmedvék 5 3 1 1 21–15 +6 12
4. Ferencvárosi TC 7 3 2 2 22–24 –2 11
5. UTE 7 1 2 4 15–21 –6 7
6. Fehérvár AV19 6 1 1 1 3 21–23 –2 6
7. ASC Corona Brasov 2 1 1 6–8 –2 3
8. Dunaújvárosi Acélbikák 5 1 4 10–17 –7 2
9. HSC Csíkszereda 5 2 3 14–23 –9 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik