Mol Liga: a DVTK 0–2-ről nyert, a Volán kikapott a fővárosban

Vágólapra másolva!
2016.02.24. 21:33
null
A MAC Budapest az első meccsen megtartotta pályaelőnyét a Fehérvár ellen (Fotó: Veres Viktor)
A jégkorong Mol Liga elődöntőjének első mérkőzésén a címvédő DVTK kétgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen, míg a MAC Budapest gólzáporos meccsen győzte le a Fehérvár AV 19 együttesét. A diósgyőri és a fővárosi csapat 1–0-s előnyre tett szert az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

A Fehérvár az EBEL-keretéből visszajátszó játékosokkal lépett pályára a Tüskecsarnokban, ahol izgalmas mérkőzésen 5–4-es vereséget szenvedett a MAC Budapest vendégeként. Az első húsz perc után 1–1-re állt a meccs, majd a második harmadban egymásnak estek a felek, kevesebb mint 12 perc alatt hat gól is született, az adok-kapokból pedig a Jeffrey Hayes vezette hazaiak jöttek ki jobban (5–3). A mérkőzés utolsó percében szépített a Volán, de a vereséget nem kerülte el.

A Debrecen az első harmadban kétgólos előnybe került a címvédő DVTK otthonában, de a diósgyőri csapat a második játékrészben alig több mint két perc leforgása alatt egyenlített. A záró harmad is a házigazdák kedve szerint alakult, újabb három gólt szereztek, ezzel magabiztos győzelmet arattak. A Jegesmedvék sikeréhez Keegan Dansereau két góllal, míg Jan Booras és Galanisz Nikandrosz egy-egy góllal és egy-egy assziszttal járult hozzá.

JÉGKORONG MOL LIGA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
MAC BUDAPEST
FEHÉRVÁR AV19 5–4 (1–1, 4–2, 0–1)
Tüskecsarnok, 1000
néző. V: Németh M., Haszonits, Pálkövi, Juhász G.
MAC: Bálizs – Tokaji, Olson, MCDONALD (3), HAYES 2, Klempa (1) – Quinn 1, Stipsicz (1), Sarenpää (1), NAGY K. 1 (2), TERBÓCS 1 (1) – Pozsgai, Mestyán, Szappanos, Roczanov, Tóth R. – Nagy P., Silló, Egyed, Schmál, Németh A. Edző: Majoross Gergely
FEHÉRVÁR: Kalnins – Krogh, Reiter A., HOLMBERG 1, Bartalis, B. ORBAN (2) – Szaller (1), Varga A., Becze T. (1), Grieve 1, SHUPE 1 (1) – Szabó D., Vokla (1), Sárpátki 1, Reisz, Szabó P. K. – Reiter R., Láday, Vincze P., Tóth G., Kocsis. Edző: Tyler Dietrich
Fegyelmi büntetés: 10 perc fegyelmi (Hayes)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely: – A legutóbbi meccsünk óta eltelt három hét meglátszott. Emberfeletti küzdelemmel tudtunk csak nyerni, épphogy kitartott az előnyünk. Nagyon gyorsan kell regenerálódnunk és megtalálnunk a módját, hogy csütörtökön frissebbek legyünk. A győzelemnek örülök, de ez hosszú széria lesz.
Tyler Dietrich: – Nyílt meccs volt, aztán a második harmadban történtek érdekességek – furán pattanó korongokkal – mindkét oldalon. De ilyen a hoki. Utána kétgólos hátrányból kellett volna felállnunk, ami nehéz ilyen csapat ellen. Tudtuk, hogy a MAC kemény ellenfél lesz, de könnyen lehet, hogy ez hétmérkőzéses párharc lesz, úgyhogy el kell felejtenünk ezt a vereséget.

DVTK-JEGESMEDVÉKDEBRECENI HK 5–2 (0–2, 2–0, 3–0)
Miskolc, 1150
néző. V: Halassy, Kincses, Soós D., Váczi
DVTK: Gyenes – SAGERT (1), Vojtkó 1, BOORAS 1 (1), Pavuk (1), GALANISZ 1 (1) – B. Smith, Clarke, DANSEREAU 2, SOMOGYI (2), Cseter (2) – Láda B., Miskolczi, Tóth A. (1), Hajós (1) – Ritó, Popovics, Fekti Á. Edző: Jason Morgan
DEBRECEN: BOROGYIN (NAGY. P.) – Wéber, Medvegyev, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin – Csíki, Emanuelsson (1), PIATAK 1 (1), Saluga 1, HÁRI N. (2) – Trosin, Kovács B. Z., Könczei, Vincze P. T., Godó György. Edző: Jevgenyij Muhin
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan: – Számítottam rá, hogy nem leszünk túl élesek, de azért ennél jobb kezdést vártam... Az ellenfél kemény párharcból jött, mi tizenhét napot pihentünk. Utána azonban felvettük a ritmust, a meccs közepétől irányítottunk, ezt kell folytatnunk a továbbiakban is. Igazi playoffmeccs volt.
Jevgenyij Muhin: – A Miskolcnak több jó játékosa van, és jobban is mozogtak ezen a meccsen. Volt egy szerencsétlen, kényszerű kapuscserénk is, szerencsére Borogyin rendben van. A következő mérkőzésen nem is lehet más a célunk, mint a győzelem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik