Mol Liga: a MAC lesz a DVTK ellenfele a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 22:25
null
(Fotó: Földi Imre)
A MAC lesz az ellenfele a DVTK Jegesmedvéknek a Mol Liga fináléjában, miután a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen legyőzte a Fehérvár AV19-et az elődöntőben.

Az első két harmad kiegyenlített játékot hozott a két csapat hetedik mérkőzésén. Preston Shupe góljával a vendég fehérváriak szerezték meg a vezetést, de Tomás Klempa és Jeffrey Hayes találatával fordítottak a fővárosiak. Mitchell Holmberg a 38. percben egyenlített – ekkor kevesen gondolták, hogy sima lesz a vége.

Pedig így lett.

A két csapat szinte végletekig izgalmas, hétmeccses párharcának utolsó egy játékharmada váratlanul nagy MAC-fölényt hozott.

A záró harmadban Mestyán István takarásból leadott lövését nem tudta védeni a válogatott Rajna Miklós. Ezt követően támadásban maradt a MAC és gyors gólokkal eldöntötte a meccset, ezzel együtt pedig a továbbjutást is.

A sorsdöntő találkozót a Tüskecsarnokban 2500 néző előtt rendezték meg. Magyarországon ezt megelőzően csak egyszer játszottak hétmérkőzéses párharcot, 2005-ben az Alba Volán 1–3-ról fordított a Dunaújváros ellen.

MOL LIGA
ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
MAC BUDAPEST–
FEHÉRVÁR: AV19 6–2 (1–1, 1–1, 4–0)
Tüskecsarnok, 2600 néző. V: Kincses, Babic, Nagy A., Soós
MAC: Bálizs – TOKAJI, Olson 2 (1), MCDONALD (2), HAYES 1 (1), KLEMPA 1 – Quinn, Stipsicz (1), Saarenpää 1, Nagy K., Terbócs (1) – Pozsgai, MESTYÁN 1, Tóth R., Roczanov, (1), Németh A. – Nagy P., Szappanos, Schmál, Egyed. Edző: Majoross Gergely
FEHÉRVÁR: Rajna – Krogh, Reiter A., HOLMBERG 1 (1), Shupe 1, B. Orban – Láday, Varga A., Becze T., Bartalis, Vincze P. – Szabó D., Vokla, Grieve, Szabó P. K., Sárpátki – Arany M., Szaller, Hamvai, Reisz (1), Kocsis. Edző: Tyler Dietrich
Fegyelmi büntetések: végleges fegyelmi (Roczanov), ill. végleges fegyelmi (Becze)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a MAC javára
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt. Rémálomszerűen kezdtünk, de Bálizs Bencének köszönhetően átvészeltük az első tíz percet, aztán átvettük az irányítást. Megérdemelten nyertünk.
Tyler Dietrich: – Alakulhatott volna másként is, de egy hat kettes végeredmény után nincs miről beszélni. Sok pozitívuma volt a szezonnak, igyekszünk csak azokra visszagondolni. Az érvénytelenített gólunkról inkább nem mondok semmit...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik