Mol Liga: a Fehérvár elkapta a Fradit; nyert a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.22. 20:45
null
A Fehérvár gólt sem kapott a Fraditól (Fotó: feol.hu)
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a Fehérvár hazai környezetben három góllal nyert a Ferencváros ellen. A fehérváriakhoz hasonlóan a Debrecen is hármat vágott otthon, de ez számukra csak egygólos győzelmet ért a Dunaújvárossal szemben.

 

 

Debrecen–Dunaújváros

Kétgólos debreceni előnyt követően a kiállításokkal korábban megszórt vendégek éltek azzal a lehetőséggel, hogy öt a három ellen maradtak a jégén két alkalommal is, így a záró harmad előtt Peterdi Imre duplájával egyenlítettek. A rengeteg kiállítást, közte két tízrepes dunaújvárosi fegyelmit hozó találkozón a 49. percben született debreceni fórgól döntött.

Fehérvár–Ferencváros

Fóros góllal szerzett vezetést a házigazda a 9. percben, majd a harmad végén akciógóllal növelte az előnyét. A 25. percben a kettős emberelőnyben lévő Fehérvár már hárommal meglépett, egyben beállította a végeredményt a találkozó felénél.

Brasov–Csíkszereda

A kétgólos hátrányba kerülő csíkszeredaiak szépítettek ugyan, de a következő három brassói találatra már csak eggyel tudtak válaszolni a hajrá előtt. A mérkőzés hét gólja közül hat akcióból született, a negyedik brassói gól viszont kettős hazai fórból született.

JÉGKORONG MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

DEBRECENI HK–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 3–2 (1–0, 1–2, 1–0)
Debrecen, 400
néző. V: Halassy, Gangel, Pálkövi, Sipos
DEBRECEN: VAY – Csíki, Kovács B. 1, Vaszjunyin, BERTA 1, Dancsfalvi – Wéber, Hetényi P. (1), GARRETT 1, Trosin (1), Kaszkov (1) – Emanuelsson, Ivanov (1), Könczei, Barabás, SALUGA (1) – Godó, Vincze P. T., Tanka. Edző: Dimitrij Romanov
DUNAÚJVÁROS: LINDOFF – Smith (2), Revák, Nagy M., McCann, Bushbacher – Hruby, Magosi E., AZARI (1), Borbás (1), PETERDI 2 – Léránt, Dörök, Szepessy M., Odnoga, Szepessy B. – Sijka, Németh P., Mátyásy. Edző: Lee Gilbert
Kiállítások: 14 perc, ill. 20 perc+10 perc fegyelmi (Smith, McCann)
MESTERMÉRLEG
Dimitrij Romanov:
– A 39. percig uraltuk a meccset, zsinórban alakítottuk ki a helyzeteket, a kettős emberhátrány azonban megtörte a lendületet. Az utolsó játékrészben kicsikartuk a győzelmet, és jó érzés megint győzelemmel lejönni a pályáról, de ismét a munka következik, kielemezzük a hibáinkat. Ebből a meccsből is van mit tanulni.
Gilbert Lee: – A speciális egységek teljesítménye döntött, a Debrecen eggyel több emberelőnyös helyzetet használt ki. Csak gratulálni tudok a hazaiaknak, mert taktikailag remekül felkészített csapatot alkotnak. Mi is sokat dolgoztunk, és nem csüggedünk, a mostani teljesítményünk is megmutatta, hogy van esélyünk szép sikerekre a ligában.

FEHÉRVÁR AV 19–FERENCVÁROS 3–0 (2–0, 1–0, 0–0)
Székesfehérvár, 300
néző. V: Haszonits, Varjú, Kis-Király, Váczi
FEHÉRVÁR: SCOLA – Szaller, KROGH (1), SZABÓ P. K. 1, HOLMBERG, Shupe – HEGYI Á. Z. (1), Reiter A., B. Orban (1), Reisz, Bodo 1 – Arany, Korbuly, Hamvai (1), Kocsis F. (1), Tóth G. 1 – Pados, Varga B., Vokla, Pillók, Mazzag. Edző: Tyler Dietrich
FERENCVÁROS: Ágoston – Hietamäki, Valecko, Rafaj, Dubek, Kiss G. – Suoraniemi, Apelis, Manninen, Kovács V. L., Fliszár – Géczi, Lévai, Farkas L. S., GALLÓ I., Papp Cs. – Pál, Üveges, Fekti Á., Ódry, Mach. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Tyler Dietrich:
– A helyükre kerültek a dolgok, azok a fogaskerekek, amelyek nem működtek korábban, ezúttal rendben voltak. Nem kaptunk gólt, ez mindenképpen a védekezésünket dicséri, és az emberelőnyös játékunk is működött. Most minden sorunk jól teljesített, ez volt a győzelem záloga.
Greg Lindqvist: – A mérkőzést nagyban meghatározta, hogy a kettős emberelőnyünket nem tudtuk gólra váltani a találkozó elején, ha azt kihasználjuk, egészen más forgatókönyve lett volna az összecsapásnak. A fő különbséget azonban nemcsak ebben látom, hanem, hogy a hatodik meccsünket játszottuk tizenkét nap alatt, és egyértelműen kiütközött a fáradtság. Amíg az ellenfél ki tudta használni a fórjait, addig ez nekünk nem sikerült.

CORONA BRASOV (romániai)–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 5–2 (3–1, 1–0, 1–1)
Brassó, 1000
néző. V: Iliescu, A. Butucel (mindkettő román), Sikó (romániai)
BRASOV: Tőke – Sprencz, Balázs, Bíró M. (1), Zsók 1 (1), Tranca 2 – Bíró G., Imecs, Mihály Á. 2, Molnár Zsolt (1), Virág Csanád (1) – Piszarenko, Bíró O. (1), Fodor, Petres, Péter Zs. – Mátyás, János, Dumitru, Márton. Edző: Keresztes Ottó
CSÍKSZEREDA: Ruczuj (Onódi) – Blagoj, Salló (1), Antal 1, Moldován, Bíró T. 1 (1) – Orbán Sz., Bednár, K. Heffernan, S. Heffernan, Molnár Z. – Bors, Gecse, Mihály E., Geréb I. A., Rokaly – Okos. Edző: Geréb István
Kiállítások: 12 perc+végleges kiállítás (Bíró O.), ill. 16 perc

AZ ÁLLÁS
1. MAC Budapest 5 4 1 24–13 +11 13
2. Debreceni HK 5 3 2 18–10 +8 13
3. DVTK Jegesmedvék 5 3 1 1 21–15 +6 12
4. Ferencvárosi TC 6 3 1 2 20–21 –1 10
5. Fehérvár AV19 6 1 1 1 3 21–23 –2 6
6. UTE 6 1 1 4 12–19 –7 5
7. ASC Corona Brasov 2 1 1 6–8 –2 3
8. Dunaújvárosi Acélbikák 4 1 3 9–13 –4 2
9. HSC Csíkszereda 5 2 3 14–23 –9 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik