Mol Liga: 0–3-ról a túlórában nyert a DVTK, 2–0-ra vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 19:43
null
A DVTK nagy küzdelemben jutott újabb győzelemhez a MAC ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A jégkorong Mol Liga döntőjének második felvonásán a címvédő DVTK Jegesmedvék háromgólos hátrányról, a túlórában győzött a vendég MAC ellen, így összesítésben 2–0-ra elhúzott. A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, a következő találkozót szerdán rendezik meg, és a MAC először lesz pályaválasztó a fináléban.


1. harmad

Ahogy a döntő első felvonásán, úgy a másodikon is kétgólos különbség alakult ki a felek között az első harmadot követően. Annyi különbséggel, hogy akkor a házigazda Jegesmedvéknél volt az előny, ezúttal a vendég MAC-nál. A fővárosiak semmit nem bíztak a véletlenre, alaposan bekezdtek: 181 mp után már megléptek kettővel. Előbb Jeffrey Hayes talált be, majd az első gólnál asszisztos Ian McDonald. A diósgyőriek gyorsan ki is kérték az idejüket, a még nagyobb bajt megelőzendő. Sikerült is rendezniük a sorokat, viszont a hátrányukból nem sikerült lefaragni, pedig az 5. percben emberelőnyhöz jutottak. A hazaiak felzárkózási törekvéseit nem segítette, hogy a 7. perc után a 17. percben is megfogyatkoztak, így négy az öt ellen lényegesen beszűkültek a lehetőségeik (0–2).

2. harmad

A második játékrészben továbbra is élvezetes, jó iramú maradt a játék, aztán a jobban összpontosító vendégek előnye a 34. percben már háromra nőtt: Mestyán István volt eredményes. A házigazdák számára megváltással ért fel, hogy a parázs, négy kiállítással tarkított végjátékban, a felvonás utolsó percében betaláltak végre az előző idényben még náluk védő Bálizs Bence kapujába. Ezzel adtak maguknak némi reményt a harmadik harmadra (1–3).

3. harmad

Még az első gólnál is nagyobb lökést kaptak a hazaiaknak a második találatuktól, amit a harmadik játékrész első percében szereztek. Óriási rohamra indultak a hazaiak, és az 53. percben Somogyi Balázs góljával mínusz háromról egyenlített ki a DVTK! Összekapta magát a háromgólos előnyét elherdáló MAC, és 30 mp-cel később visszavette a vezetést. A hajrában a hazai kapus, Gyenes Dávid helyére is mezőnyjátékos érkezett a jégre, aminek másfél perccel később, még időben meglett az eredménye: Jon Booras túlórára mentette a meccset a vendéglátóknak (4–4).

Hosszabbítás

Némi fáradtság érződött ugyan a feleken – szombaton játszották a döntő első felvonását –, de a színvonal továbbra is magas volt. A ráadás hetedik percében aztán érkezett a válogatott keretben is számításba vett Somogyi Balázs, aki eldöntötte a találkozót (5–4).

JÉGKORONG MOL LIGA

DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
DVTK-JEGESMEDVÉK–MAC BUDAPEST 5–4 – h. u. (0–2, 1–1, 3–1, 1–0)
Miskolc, 2210
néző. V: Halassy, Kincses, Nagy A., Soós
DVTK: Gyenes – Dudas (2), Sagert 1 (1), Pavuk, Booras 1, Galanisz – Smith, Clarke, Dansereau (1), Cseter 1 (1), Somogyi 2 – Gőz, Vojtkó, Tóth A., Hajós, Miskolczi – Fekti Á., Láda B., Popovics. Edző: Jason Morgan
MAC: Bálizs – Tokaji, Olson, McDonald 1 (1), Hayes 1, Saarenpää (1) – Quinn, Stipsicz, Terbócs (1), Nagy K. 1, Németh A. (1) – Mestyán 1, Tóth R., Roczanov, Szappanos – Schmál (1). Edző: Majoross Gergely
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a DVTK javára
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan:
– Ilyen a rájátszás... Rosszul kezdtünk, hamar kétgólos hátrányba kerültünk. A második harmad már jobb volt, de egyértelműen a harmadik volt a legjobb. Kulcsfontosságú, hogy a hosszabbításban kivédekeztük a négy a három elleni emberhátrányt. Somogyi óriási góllal döntött, de ki kell emelnem kapusunk, Gyenes Dávid védéseit is.
Majoross Gergely: – Egy ilyen hosszabbításos meccs mindig apróságokon múlik. A végére nagyon kevesen maradtunk, de akik jégre léptek, nagyon büszkék lehetnek magukra. Az eredményt sajnálom, de ez után a meccs után mindenki bátran tükörbe nézhet. Ha így játszunk a következő két meccsen hazai pályán, be tudjuk húzni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik