Második meccsén is elbukott a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2010.09.12. 20:37
null
Palkovics Krisztián (balra) gólja csak a vezetéshez volt elég (fotó: Tumbász Hédi)
Az osztrák jégkorongliga második fordulójában is vereséget szenvedett a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata. A fehérváriak a Jesenice elleni 5–4-re elveszített idénynyitó után ezúttal Grazban kaptak ki 2–1-re, miután az 58. percben Markus Peintner betalált Hetényi Zoltán kapujába.

 

A Jesenice elleni, vereséget és felemás játékot hozó idénynyitó (4–5) után a Fehérvár nem számíthatott könnyű mérkőzésre vasárnap, ugyanis az előző szezon alapszakaszának győztese, a Graz otthonába látogatott.

Rögtön a mérkőzés elején kemény perceket kellett átélnie a vendégeknek, ugyanis Fodor Szabolcsot kétszer is kiállította a játékvezető, ám Ulf Weinstock együttese kihúzta az emberhátrányos szakaszokat, sőt a harmad második felében több helyzetet is dolgozott ki, és a vezetést is megszerezte.

A gólt a kiugró Palkovics Krisztián szerezte meg a 18. percben, míg az AV 19 újdonsült bekkpárosa, Orbán Attila és Ales Kranjc jegyezte az asszisztot. 1–0

A második harmadban felpörgette a ritmust a Graz, és gyorsan egyenlített. Peter Lenes passza után Christoph Harand talált közelről a kapuba. 1–1

Ebben a játékrészben mindkét oldalról több volt már a kiállítás is, a Graz próbálkozott többet kapura lövéssel (az arány 14:6 volt húsz perc alatt a graziaknak), de az utolsó játékrészre döntetlennel fordultak a csapatok.

A folytatás hatalmas küzdelmet hozott, amelyben a Graz támadott többet, de Hetényi Zoltán jól tartotta a vendégeket. Az 58. perc elején azonban  Markus Peintner betalált, miután Yannik Tremblay üresen maradt a szélen és remekül készített elő, így az osztrák csapat szerezte meg a győzelemért járó két pontot. 2–1

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

JÉGKORONG, EBEL
2. JÁTÉKNAP
EC Graz 99ers–Sapa Fehérvár AV19 2–1 (0–1, 1–0, 1–0)
Graz, 1500 néző. V: Dostal, Sporer, Wurzer.
GRAZ: Weinhandl - Werenka, Harand, Lenes, Ouellette, Norris, Tremblay, F. Iberer, M. Iberer, Paré, Harand, Lindgren, Kuiper, Herzog, Lange, Peintner, Moderer, Lembacher, Brunegger, Ganahl, Woger. Vezetőedző: Bill Gilligan.
FEHÉRVÁR: Hetényi - Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi, Jobb, Ackeström, Fekete, Holéczy, Kovács Cs., Kranjc, Orbán, Palkovics, Martz, Mihály, Maklári, Benk, Nagy, Fodor, Vaszjunyin. Vezetőedző: Ulf Weinstock.
Gólok: Harand (23:53; Ouellette, Lenes), Peintner (57:01; Tremblay, Iberer), ill. Palkovics (17:25; Orbán, Kranjc)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
KHL Medvescak Zagreb–Red Bull Salzburg 0–5 (0–0, 0–2, 0–3)
EHC Liwest Linz–Olimpija Ljubljana 1–2 (1–0, 0–2, 0–0)
HK Jesenice–EC Pasut VSV 4–6 (2–3, 1–3, 1–0)
EV Vienna Capitals–EC KAC 5–6 (1–1, 2–1, 2–4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik