Kikaptunk Nagy-Britanniától, búcsúztak az ukránok

Vágólapra másolva!
2012.04.21. 16:22
null
Sofron István két assziszt után büntetőből gólt is szerzett (Fotók: Mirkó István)
Címkék
A Ljubljanában zajló divízió 1-es A-csoportos jégkorong-világbajnokság ötödik, utolsó fordulójában a már biztos bronzérmesként pályára lévő Magyarország egygólos vereséget szenvedett Nagy-Britanniától. A vezetést korán megszerző britek a folytatásban háromszor egyenlítettek, majd egy büntetővel nyertek. A britek győzelmükkel biztosították bennmaradásukat, míg Ukrajna kiesett a harmadik vonalba.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!

A mieink piros mezben játszottak, a britek fehérben. A magyar kapuban először a vb-n Budai Krisztián állt, ellenfelünknél Stephen Murphy korizott a ketrec elé.

1. harmad

Előbb Vas Márton, majd Hári János veszélyeztetett, de Budainak is akadt védenivalója. A britek vehemenciájára jellemző, hogy akciójuknál a kapunkat is elvitték nagy igyekezetükben. A 2. perc végén váratlanul megszerezték a vezetést a britek. Robert Lachowicz húzott el a bal szélen, jó ütemben középre passzolt korongját a középen érkező kapitány, Jonathan Phillips tolta be a rövid felsőbe. Mindkét támadón volt magyar védő, de egyikük sem tudott zavart kelteni (0–1).

Vas Márton góljával gyorsan egyenlítettünk az elején
Vas Márton góljával gyorsan egyenlítettünk az elején

Szerencsére nem kellett sokat, csupán bő egy percet dolgoznunk az egyenlítésért: Vas Márton húzott jobbról balra a brit harmadban, majd kapura fordult, és nyolc méterről kegyetlenül kilőtte a bal felsőt (1–1). Támadásban maradtunk, folyamatosan zavart keltettünk a rivális kapuja előtt, Kovács Csaba találatával pedig a vezetést is átvettük. Gólszerzőnk Sofron Istvánnal játszott össze, elsőre még nem sikerült gólt ütnie, de a fehérvári társ visszajátszott, Kovács lövése után másodszor már eljutott a korong a kapu előtti tömegen át a jobb alsó sarokba (2–1).

A 8. perc végén Corey Neilson hátulról két kézzel lökte bele fejjel Magosi Bálintot a brit kapu mögött a palánkba. A magyar támadót nehezen tudták lekísérni a jégről, és azonnal az öltözőbe kellett kísérni. A szándékos sportszerűtlenségért a brit végleges fegyelmit kapott, öt percig játszhattunk emberelőnyben. Akár a meccset is eldönthettük volna – magyar gólnál nem telt volna le a kiállítás –, de egyszer sem sikerült betalálnunk a szívósan védekező ellenfél kapujába. Már öt az öt ellen Galanisz Nikandrosz bivalyerős lövése nyomán a korong kettős vasról jött vissza a mezőnybe: mi gólt kértünk, de a videózás után kiderült, jogtalanul.

Magosi Bálint csúnya szabálytalanság szenvedő alanya volt
Magosi Bálint csúnya szabálytalanság szenvedő alanya volt

Nem szegte kedvünket sem a kimaradt emberelőny, sem a peches kapus, támadtunk, de Murphynek sok gondot okoztunk, miközben Budainak rutinfeladatokat kellett megoldania. A 18. percben Pozsgai Tamás szabálytalankodott a kapunk mögött, először kellett emberhátrányban játszanunk, rögtön góllal büntetett az ellenfél: 18 mp kellett nekik a találathoz, amelyet Robert Dowd szerzett (2–2).

2. harmad

Jól kezdtünk a második felvonásban: a 22. percben Sofron a saját maga által kiharcolt – ziccerben húzták vissza hátulról – büntetőt értékesítette (3–2). A 23. percben Láda Balázst állították ki, és kemény védekezéssel, de kibekkeltük a hátrányt, Budai közben rendesen megdolgozott a kapunkban. Hiába egészültünk ki, öt az öt ellen is beszorítottak minket a harmadunkba. Egyetlen örömünk az lehetett, hogy Magosi visszatérhetett a pályára… A 28. percben újra emberelőnyhöz jutottunk, de egy perc is eltelt, amíg helyzetet tudtunk kialakítani: akkor viszont az első sor kétszer is veszélyeztetett, a brit védő a gólvonalról mentett a kapusán már túljutó lövés után.

Magyar emberelőnyben Horváth lövése akadt el Murphyben – pedig ekkor dicséretesen veszélyeztettünk többször –, de közben kapott egyet a tarkójára, amiért törlesztett: pechünkre csak az utóbbit vették észre, de legalábbis azt büntették. Odalett a fórunk, majd emberhátrányba kerültünk. A 35. percben gólra váltották a fórt a britek. Colin Shields cselezett a kapunk mögött, majd a visszatett korongját közelről két magyar védő között, és Budai mellett Owen Fussey kotorta be (3–3).

Budai először kapott bizalmat a kapitánytól a vb-n
Budai először kapott bizalmat a kapitánytól a vb-n

A 36. percben az első sor támadó triója egy brit védőre vezette rá a korongot, nagy összjátékot mutattak be, de a lövés már nem sikerült. Nem úgy Mihály Árpádnak, aki újfent megszerezte a mieinknek a vezetést. A 37. percben bal szélen bontakozott ki a magyar akció, Láda Balázs középre tett korongját Mihály remek átvétellel tette maga elé, ezzel egy védőt máris becsapott, majd tíz méterről nagy gólt lőtt a brit kapuba, Murphynek esélye sem volt (4–3). A harmad végén emberelőnybe kerültünk ugyan, de veszélyes helyzetet nem tudtunk kialakítani, és még a britek vezettek akciókat. A 40. percben aztán David Clarke egalizált. A büntetőpadról frissen érkező brit a Budairól lecsorgót pofozta be közelről. Védőink sem a kipattanóra nem reagáltak, és Vas Márton sem tudott mit kezdeni a pozíciót jól megfogó gólszerzővel (4–4).

3. harmad

Motiváltan kezdtünk a harmadik játékrészben, de a mezőnyjáték gyorsan kiegyenlítődött, és a britek is veszélyeztettek a kapunk előtt. A 44. percben Clarke már másodszor ült ki a büntetőpadra, ekkor nagyon nyomtunk, felálltunk a brit harmadban, mentek a passzok, záporoztak a lövések, volt élet a csapatunkban, de nem tudtunk vezetést szerezni. A 47. percben Ladányi Balázs kiállításával tört meg a lendületünk, majd 40 mp-cel később Sille Tamásnak is ki kellett ülnie a büntetőpadra.

A britek időt kértek: nagy lehetőséget kaptak. Már négy mezőnyjátékosunk volt a jégen, amikor a 49. percben Szélig Viktor tenyerelt rá a korongra a magyar gólvonalon: büntetőt kaptak a britek. Dowd vezette rá a korongot Budaira, majd remek cselek után fifikásan csúsztatott a magyar kapuba (4–5).

Gyorsan elvettük a britek kedvét a további meglepetésektől, benyomtuk az ellenfelet a harmadába. A negyedik sorunk is igen aktív volt, de a britek keményen védekeztek. A találkozó kimondottan paprikás hangulatban zajlott, több pár is megtalálta egymást, de fegyelmezték magukat a felek, a bunyók s így a kiállítások elmaradtak. Picit fáradni látszottak a britek, és érződött rajtuk, hogy leginkább az előny megtartására koncentrálnak, mintsem annak növelésére. A hajrában nem növelte egyenlítési esélyeinket, hogy emberhátrányba kerültünk. A britek támadtak ugyan, de újabb góllal nem tudták eldönteni a mérkőzést, mi pedig hiába hívtuk le Budait a végén, nem sikerült egyenlítenünk.

A JÁTÉKOSOK ÉRTÉKELÉSE

DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, LJUBLJANA (SZLOVÉNIA)
5. FORDULÓ
NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 5–4 (2–2, 2–2, 1–0)
Ljubljana, 4000 néző. V: Odins (lett), Rakovic (szlovén), Tosenovjan (cseh)
NAGY-BRITANNIA: Murphy – D. Phillips, Meyers, MYERS, DOWD, Fussey – Lee, Neilson, CLARKE, Peacock, SHIELDS – RICHARDSON, Thomas, Lachowicz, J. Phillips, Hill – Hewitt, Farmer, Garside, Longstaff
MAGYARORSZÁG: Budai K. – Horváth A., Tokaji, SOFRON, VAS M., Ladányi – Hegyi Á., Szélig, Vas J., Hári, Mihály Á. – Sille, Pozsgai, BARTALIS, Kovács Cs. – Hetényi P., Láda B., Benk, Galanisz, Magosi
Gólszerzők: 1:53 Phillips (Lachowicz, Richardson – 0–1), 3:05 Vas M. (Ladányi, Sofron – 1–1), 6:54 Kovács Cs. (Sofron, Vas M. – 2–1), 17:43 Dowd (Phillips, Shields – 2–2), 21:40 Sofron (büntetőből – 3–2), 34:02 Fussey (Shields, Meyers – ee., 3–3), 36:25 Mihály (Láda, Vas M. – 4–3), 39:44 Clarke (Richardson, Dowd – 4–4), 48:29 Dowd (büntetőből – 4–5)
Kiállítások: 13 perc + 20 perces fegyelmi (Neilson), ill. 12 perc
A csoport többi mérkőzésén
Ausztria–Szlovénia 2–3 (0–0, 2–3, 0–0)
Japán–Ukrajna 1–2 – szétlövéssel (0–1, 0–0, 1–0, 0–0, 0–1)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szlovénia 5 5


17–9
15
2. Ausztria 5
3 1 1 24–16 10
3. MAGYARORSZÁG 5 2
3 15–18
6
4. Japán 5
1 1 1
2 13–14
6
5. Nagy-Britannia 5
1
1
3 14–22
5
6. Ukrajna 5

1 1
3 12–16
3
Szlovénia és Ausztria feljutott, Ukrajna kiesett.
DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, B-CSOPORT, KRYNICA (LENGYELORSZÁG)
5. FORDULÓ
Hollandia–Litvánia 7–1
Románia–Ausztrália 5–3
Dél-Korea–Lengyelország 3–2
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dél-Korea 5 4 1
24–10
14
2. Lengyelország 5
4 1
31–7
12
3. Hollandia 5
3 1 1
21–13
10
4. Románia 5 2
3 13–28
6
5. Litvánia 5
1 4
9–27
3
6. Ausztrália 5
5
14–27
0
Dél-Korea feljutott, Ausztrália kiesett.
DIVÍZIÓ 3-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ERZURUM (TÖRÖKORSZÁG)
5. FORDULÓ
Görögország–Mongólia 4–1
Törökország–Luxemburg 8–1
Észak-Korea–Írország 5–0
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Törökország 5
5
33–7
15
2. Észak-Korea 5 4
1 27–8 12
3. Luxemburg 5 3 2
20–15
9
4. Írország 5
2 3
18–24
6
5. Görögország 5
1 4 9–22
3
6. Mongólia 5 5
8–39
0
Törökország feljutott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik