Egy harmadig élt a remény, aztán elfogyott az erő

Vágólapra másolva!
2012.04.19. 16:23
Címkék
Bár a magyar válogatott egy harmad után 2–1-re vezetett Ausztria ellen a Szlovéniában zajló divízió 1-es jégkorong-világbajnokságon, és látszólag közel került az elitbe jutás lehetőségéhez, nyugati szomszédunk a második harmadban felőrölte Kevin Primeau legénységét, amely olyannyira elfáradt, hogy a harmadik harmadban esélye sem volt a győzelemre. Az osztrákok a második húsz percben fordítottak, a harmadikban pedig megszórták a csapatot. Így eldőlt, hogy 2013-ban Ausztria és Szlovénia az elitben szerepelhet, míg a magyar válogatott – Japán Nagy-Britannia elleni mai 5–0-s diadalának köszönhetően – biztosan bent marad.

Az osztrák csapat a magyar fölé nőtt a szlovén fővárosban, s kiharcolta a feljutást (Fotók: Mirkó István)
Az osztrák csapat a magyar fölé nőtt a szlovén fővárosban, s kiharcolta a feljutást (Fotók: Mirkó István)
Az osztrák csapat a magyar fölé nőtt a szlovén fővárosban, s kiharcolta a feljutást (Fotók: Mirkó István)

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!

A feljutásért zajló csatában esetleges rendes játékidős győzelmével Ausztria az utolsó forduló eredményétől függetlenül bebiztosíthatja A-csoportos tagságát.

A két válogatott között egy pont a különbség egyelőre, Kevin Primeau együttese három pontot érő győzelmével óriási lépést tenne a feljutás felé, nem mellékesen a saját kezébe venné sorsa alakítását – a záró fordulóban Nagy-Britanniával játszunk majd szombaton –, hiszen kétpontos előnyhöz jutna.

Amennyiben mindkét csapat pontot szerez – azaz a mérkőzés hosszabbításban vagy szétlövésben dől el –, akkor marad a matekozás a záró körre.

1. HARMAD

A magyar kapuban – akárcsak az első három meccsen – Bálizs Bence áll, a kezdésnél a fehér mezes magyar csapat hozta el a pakkot. Az osztrákok pirosban játszanak, a kapujukban Bernhard Starkbaum, a Villach kapusa véd, a mezőnyben Michael Grabner, a New York Islanders csatára az ász.

A kezdeti tapogatózás után Hári János a 3. percben meglódult a bal oldalon, középre húzott, de Starkbaum megfogta a korongot. Egy perccel később Ladányi a bal szélről nullszögből próbálkozott, nem tudta becsapni az osztrák kapust. Bátran kezdett Kevin Primeau együttese, s a helyzetek sora meghozta az első gólt is! Az 5. percben Magosi Bálint kevergetett a bal szélen, a kapu elé lőtt, a hosszú oldalon a kapu mögül érkező Galanisz Nikandrosznak pontosan érkezett a korong, s ő közelről bepaskolta a kapuba (1–0). Ami a szlovénok ellen nem sikerült, most hamar összejött, Bartalis István is gólpasszt jegyzett.

A vezetést nem sikerült sokáig megőrizni, másfél perccel később az osztrákok felálltak a magyar harmadban, Johannes Kirisits keresztbe lőtt a kapu előtt, a bal szélen Stefan Geier üresen állva kapta meg a korongot, és a kapujából kint álló Bálizs mögött az üres kapu rövid felső sarkába emelt (1–1).

Az osztrákok a 8. percben Sikorcin Ladislav kiállítása miatt emberelőnybe kerültek, az első két lövést Bálizs hárítani tudta. Ellenfelünk gond nélkül felállt a támadóharmadban, türelmesen próbálta előkészíteni lövőhelyzetét.

A kapu előtt Bálizsnak odaszúró Manuel Geier kiállítása után a magyar csapat is kipróbálhatta magát emberfórban. A meccs a kiállítások miatt lelassult, a 11. percben Ladányi a bal oldalon elhúzva veszélyesen lőtt. Abból még nem lett gól, de Vas Márton rövidesen betalált, ismét vezetünk! Ladányi lövése után kipattant a korong, Vas jókor érkezett, és nem hibázott, kihasználtuk az emberelőnyt (2–1).

Amikor a magyar kapu elé került a korong, és Bálizs megfogta, az osztrákok agresszívan érkeztek, a második esetben társai megvédték a magyar kapust, s nagy dulakodás alakult ki. A 13. percben magyar oldalról Hárit állították ki, az osztrákoktól a két Geiert – ismét emberelőnybe került a magyar válogatott.

Felálltunk az osztrák harmadban, de az ide-oda pattogó korong után Grabner egyedül ugrott ki, az NHL-es ziccerét Bálizs a kapu előtt elterülve hárította. Megúsztuk kapott gól nélkül az emberelőnyt… A játék az osztrákok kiegészülése után is az ő harmadukban folyt, de Pozsgai Tamást a 17. percben akadályozás miatt kiállították.

Bálizs és a védelem nem hazudtolta meg önmagát, az ukránok elleni formát mutatva magabiztosan kivédekezte a hátrányt, majd a harmad végére előnybe is került. Nehezen jutott be a magyar csapat az osztrák kapu elé, nem is sikerült felállni, inkább az volt a fontos, hogy 2–1-es előnyben zárjuk az első harmadot.

Ez sikerült is, a csoport előzetesen legerősebbnek tartott tagja ellen egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet az együttes, megérdemelten vezetett – még úgy is, hogy a kapura lövési párharcot 14–9-re az osztrákok nyerték meg. A bulik kétharmadánál el is hozták a korongot, csak éppen a gólok kétharmadát a magyarok lőtték.

2. HARMAD

A 20 perces periódus első veszélyes támadását az osztrákok vezették, Bálizs védett, de Tokaji Viktort kiállították. Az osztrákok azonnal felálltak, szépen játszották végig az akciókat, de a lövéseket fogta Bálizs, és mivel nem pattant ki róla a korong, újabb buli jöhetett. Az újabb buli után újra körbejáratták a korongot, s miután az egyikük elesett, Benk András is mehetett a büntetőpadra. 56 másodperc következett kettős hátrányban.

Ezt már nem sikerült kivédekezni, a kapu mögül visszatett korongot az egyik osztrák nem találta el, mögötte jött Gerhard Unterluggauer, aki a jobb felső sarokba bombázott (2–2). Benk kiállításából másfél perc még maradt. Nyomtak az osztrákok, de nem tudtak újabb gyors gólt szerezni, és egyenlő létszámban is támadásban maradtak.

A kapu mögött Tokaji a falra kente Manuel Geiert, amiért újabb két percet kapott. Újabb fárasztó két percet…

Bálizsék kivédekezték, öt az öt ellen megint eljutott a csapat az osztrák kapuig, de az első harmadban látott energia érthetően hiányzott. Veszélyes lövés így is belefért, de a kipattanóra nem ért oda Vas Márton. A meccs felénél még ikszre álltunk.

A 31. percben a játékvezetők kiküldték Raphael Herburgert, de nem sikerült felállni a harmadukban, a csapat inkább pihenésre használta a fórt, mintsem támadásra. Így azonban az osztrákok sem fáradtak el túlságosan. Az előny második percében már lövések is összejöttek, Vas Mártoné veszélyes volt, majd közelről lőttek a magyarok Starkbaum kapujára.

A 34. percben Thomas Hundertpfund a palánkra lökte Sofron Istvánt, amiért kiállították. A társak a magyar gólvágó köré gyűltek, aki szerencsére nem sérült meg súlyosan. Újabb magyar előny következett, nagyobb helyzet nélkül.

A harmad második fele nem hozott szép játékot, nyögvenyelős játék folyt. A 37. percben ismét emberelőnybe kerültünk. Megint nem sikerült beszorítani az osztrákokat, tanácstalannak tűnt a magyar együttes, de az is lehet, hogy valóban a záró harmadra tartogatta erejét.

Ezzel az időszakkal az volt a baj, hogy az osztrákok is pihentek, s miután kiegészültek, Grabner távoli lövése után a Bálizs mamutjáról kipattanó korongra Sille Tamást megelőzve Manuel Latusa ért oda, és megszerezte a vezetést az osztrákoknak (2–3).

A gól után, 17 másodperccel a harmad vége előtt Szélig Viktor akrobatikus mozdulattal ment le cserére, de ez nem hatotta meg a játékvezetőket, akik a túl sok mezőnyjátékos miatt kiállítottak egy magyart – hiába reklamált sokáig Kevin Primeau, újabb osztrák előny következhetett. Az utolsó pillanatok is veszélyesek voltak, de gól nem született.

Az egygólos magyar előnyből így egygólos hátrány lett a második harmadban, amelynek elején a sok emberhátrány leszívta a szerdán Szlovénia ellen késő estig játszó csapat erejét, így emberelőnyökben sem tudott gólveszélyt teremteni Starkbaum kapuja előtt. Az összesen hatpercnyi emberelőny ellenére mindössze öt lövésre telt a válogatottól.

3. HARMAD

A záró periódus elején elhoztuk a korongot, bő másfél percig azonban emberhátrányban voltunk. Kivédekeztük, s amikor egyenlővé vált a létszám, biztató akciót vezetettünk.

A harmadunkba belőtt korong a 45. percben az osztrákoké lett, a palánk mellől Thomas Raffl passzolt vissza, a Daniel Oberkofler lábán megpattanó korongot középről Patrick Harand bökte rá. A Benken és a jégen furcsán megpattanó korong végül a bal felső sarokban kötött ki (2–4).

A túloldalon szépíthettünk volna, de a kapus alatt megállt a korong. Az osztrákok frissebben mozogtak, sokkal gyorsabbak voltak a magyaroknál. Bartalis kiállítása miatt a 45. percben ismét emberhátrányba kerültünk, de kivédekeztük.

Az osztrákok magabiztosnak tűntek, Matthias Trattnig kiállítása azonban reményt adott a magyaroknak arra, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Az újrakezdés után Ladányi lőhetett tiszta helyzetből, de Starkbaum megfogta a korongot, nem engedte kipattanni. Később Mihály Árpád is lőtt hasionló szögből, s bár a bevetődő védő felett elsuhant a pakk, a kapus ismét védett. Az előny utolsó pillanataiban szép összjáték végén Bartalis középről, közelről lőhetett, de megint Starkbaum volt a végállomás.

Az 52. percben Unterluggauer cseréből feljövet, lendületből kilőtte középről a kapu bal oldalát (2–5) – eldőlt a meccs, és az is, hogy Ausztria Szlovéniával együtt feljut az elitbe. A magyar válogatott az első két meccsen megszerzett hat pontjával már biztos bentmaradó, a britek elleni szombati meccs a végső helyezésekről dönt majd.

A magyar válogatott az 54. percben újabb gólt kapott, Latusa talált be ismét (2–6). Összeomlott a csapat, Gregor Baumgartner góljával az 56. percben már 2–7.

Több gól nem esett, Ausztria 7–2-re nyert, és a szlovénokkal együtt feljutott az elitbe. A magyar válogatott Japán Nagy-Britannia elleni mai 5–0-s diadalának köszönhetően biztosan bent marad a divízió 1-ben.

MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2–7

(A Sport Televízió felvétele)

ÍGY ÉRTÉKELTEK A MAGYAR JÁTÉKOSOK


DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, LJUBLJANA (SZLOVÉNIA)
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2–7 (2–1, 0–2, 0–4)
Ljubljana, 4250 néző. V: Odins (lett), Hribar (szlovén), Traub (kanadai)
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Hegyi Á., Szélig, Vas J., Hári, Mihály Á. – Sille, Pozsgai, Bartalis, Sikorcin, Kovács Cs. – Benk, Galanisz, Magosi. Szövetségi kapitány: Kevin Primeau
AUSZTRIA: STARKBAUM – TRATTNIG, Schumnig, BAUMGARTNER, Welser, Hundertpfund – Kirisits, Reichel, LATUSA, GRABNER, Koch – Altmann, UNTERLUGGAUER, Herburger, S. Geier, M. Geier – Heinrich, Ulmer, T. Raffl, Harand. Szövetségi kapitány: Manny Viveiros
Gólok: 4:50: Galanisz (Magosi, Bartalis, 0–1). 6:27: S. Geier (Kirisits, Reichel, 1–1). 10:47: Vas M. (Ladányi – emberelőny, 1–2). 22:58: Unterluggauer (kettős emberelőny, 2–2). 38:49: Latusa (Grabner, 3–2). 43:26: Harand (4–2). 51:58: Unterluggauer (Grabner, 5–2). 53:38: Latusa (Baumgartner, Trattnig – ee., 6–2). 55:36: Baumgartner (Trattnig, Hundertpfund, 7–2)
Kiállítások: 20, ill. 22 perc
További eredmények
Szlovénia–Ukrajna 3–2 (0–1, 2–1, 1–0)
Nagy-Britannia–Japán 0–5 (0–2, 0–2, 0–1)
KÖVETKEZIK SZOMBATON. 13.00: Japán–Ukrajna, 16.30: MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia, 20.00: Szlovénia–Ausztria

AZ ÁLLÁS
1. Szlovénia44

14–712
2. Ausztria431 22–1310
3. MAGYARORSZÁG42
2 11–136
4. Japán411 2 12–125
5. Nagy-Britannia4 1 3 9–182
6. Ukrajna 4

1310–151
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik