Ladányi: Szurkolóink belehajszoltak minket az őrületbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 10:29
null
A szurkolók is kitettek magukért a kazahok elleni meccsen és előtte (Fotó: Mirkó István)
Ladányi Balázs szerint javarészt szurkolóinak köszönheti a magyar jégkorong-válogatott, hogy szerda este 2–1-re legyőzte az előzetesen sokkal esélyesebbnek ítélt kazah csapatot a budapesti divízió I/A-s világbajnokságon.

A szezon közben Fehérvárról az olaszországi Bolzanóba igazolt csatár csütörtök reggel az MTI-nek elmondta: a csapat egyszerűen nem tudott „leülni” a dél-koreaiaktól elszenvedett hétfői fájó vereség után.

„A keddi edzés volt a vízválasztó. Kimentünk a jégre, hangulat nélkül, minden csendes. Egyszer csak bejön kétszáz-kétszázötven szurkoló, mintha meccs lenne, és egy csapásra minden megváltozott – emlékezett Ladányi. – Szurkolóink belehajszoltak minket az őrületbe, és ennek is köszönhető, hogy nyertünk a kazahok ellen.”

SZAVAZÁS

Mi lesz a Magyarország–Olaszország hokimeccs végeredménye a divízió 1/A-s vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A magyar válogatott ezt megelőzően ötször találkozott a tavaly még a világ legjobbjai között szereplő kazah csapattal, de szerda estig mindig kikapott tőle. Most megtört a jég, és még a nemzetközi szövetség (IIHF) honlapjának nyitó anyaga is azzal a címmel kezdődik, hogy „Magyarország történelmet ír”.

Csütörtökön szünnap lesz, a csapat a megszokott esti időpont helyett 13 órakor edz. Pénteken pedig következhet az eddig százszázalékos olasz gárda.

Ha a magyarok alapjátékidőben, azaz három pontot érően nyernek, akkor a 2008-as „szapporói csodához” hasonlóan feljutnak a világ legjobb 16 csapatát tömörítő elitbe, amelynek jövőre Minszkben lesz a világbajnoksága. Ha a házigazda hosszabbításban győz – ezért két pont jár –, akkor (feltételezve, hogy a kazahok legyőzik Dél-Korea csapatát) az utolsó, szombati forduló dönt a két feljutóról.

Pénteki magyar vereség esetén az olaszok a záró kör eredményeitől független feljutnak, míg Ladányiék a feljutást veszélybe sodró helyzetbe kerülnek.

Az olaszokkal eddig 31-szer találkoztak a magyarok, 9-szer nyertek, 15-ször kikaptak, 7-szer döntetlen született, a 100 lőtt gól mellett 135 kapott áll a statisztikában. A legutóbbi két összecsapást az olaszok nyerték meg hosszabbításban. Különösen az előbbi volt fájó, mert 2011. április 23-án, az ugyancsak a Papp László Arénában rendezett divízió I-es torna „döntőjében” történt, így a vendégek jutottak fel a legjobbak közé.

Három fordulót követően a pontlistán Vas Márton a második (egy gól, négy gólpassz), Sikorcin Ladislav pedig az ötödik (2+2). Előbbi a gólpasszt adók között éllovas, utóbbi pedig a góllövőlistán holtversenyben negyedik, míg a korong elhozásában ötödik. A kiállításpercekben Benk András vezet (nyolc perc).

A majdnem egy év kihagyás után ismét parádézó Szuper Levente két mérkőzése alatt 60 lövésből 57-et védett – szerdán 40-ből 39-et –, ez 95 százalékos teljesítmény, amivel a harmadik a kapusok rangsorában.

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 3 3 13–2 11 9
2. Magyarország 3 2 1 10–8 2 7
3. Kazahsztán 3 2 1 11–4 7 6
4. Japán 3 1 2 9–14 –5 3
5. Dél-Korea 3 1 2 10–14 –4 2
6. Nagy-Britannia 3 3 3–14 –11
0
A TOVÁBBI MENETREND
4. FORDULÓ (április 19., péntek)
Kazahsztán–Dél-Korea 12.30
Japán–Nagy-Britannia 16
Magyarország–Olaszország 19.30
5. FORDULÓ (április 20., szombat)
Nagy-Britannia–Dél-Korea 12.30
Olaszország–Kazahsztán 16
Magyarország–Japán 19.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik