Kincskeresés – Bobory Balázs jegyzete

2018.09.08. 00:36
Minden idők legbonyolultabb jégkorongszezonja jön – NS-kisokos
Minden idők legbonyolultabb jégkorongszezonja jön – NS-kisokos

Szűcs András kollégám magához ragadta a pennát meg a billentyűzetet, és megpróbált itinert készíteni a jégkorongbarátoknak (lásd a Nemzeti Sport szombati számát), nehogy elvesszenek a magyar érdekeltségi körbe tartozó ligák útvesztőjében, és szépen nyomon követhessék csapataink sorsát – az út végén pedig még kincsre is lelhetünk.

Mostantól hazánk együttesei valóban a szélrózsa minden irányába elindulnak, hogy bajnoki mérkőzést játsszanak; hol van már az a belterjesség, amely a Fradi–Dózsa vagy éppen a Volán–Dunaferr döntők idejét jellemezte?

Azt már megszoktuk, hogy fél ország szurkol a fehérváriaknak a „labancok" ellen, és Szapporo óta azt is tudjuk, hogy a magyar hokinak egyértelműen előnyös volt a kék-fehérek Lajtán túli szerepvállalása. Tizenegy év kellett, hogy másnak, sőt másoknak is sikerült, ha nem is ugyanarra, de hasonló ösvényre lépni, így még több magyar hokisnak kell legalább egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolnia, ha helyt akar állni egy EBEL-lel minimum hasonló erősségű ligában, a szlovák élvonalban. Lehet, hogy a DVTK és a MAC is megismerkedik hasonló fülesekkel, mint amilyeneket a Volán az első szezonjában kapott, de a pofon utáni fülcsengés is elmúlik, s egy idő után lesz erő és tapasztalat vissza is ütni.

És ami még a magyar hokicsapatok másik ligába vándorlásának további hozadéka lehet: úgy tűnik, a saját jól bevált Erste Ligánkban sem silányul el a küzdelem, sőt akadnak olyan együttesek, amelyek igazán csak most érzik meg a vérszagot, és egyértelműen győzelemre törnek – ezek az alakulatok jelenthetik a színvonalat. No meg azt, hogy az egyre profibban működő kluboknak egyre több tehetséges fiatalra van szükségük, így aztán nincs akkora „helyhiány", és nemcsak a legnagyobb tehetségek léphetnek át az utánpótlásból az élvonalbeli felnőttjégkorongba, hanem a legszorgalmasabbak is, akikből egy vagy két év tűzvonalbeli edzettség után derülhet ki, mire alkalmasak hosszú távon.

A szurkolók meg azért nyernek, mert nagyon kevés utazással szlovák, osztrák, cseh, horvát, olasz és erdélyi élcsapatokat láthatnak, alapos körbetekintéssel kirajzolódhat, nekünk, magyaroknak hol a helyünk.

Az itiner végül elvezet a jövő áprilisi kazahsztáni divízió 1/A-s világbajnokságig, ahol a kincset is megtalálhatjuk. Kitalálják, mi az?

Legfrissebb hírek

Elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
2 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
2026.10.16. 23:16

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
2026.10.16. 23:09

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2026.10.14. 23:20

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
2026.10.13. 23:26