Világszenzáció! Hokisaink legyőzték Kazahsztánt!

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 19:25
null
Szuper Levente szenzációs formában védett (Fotók: Mirkó István)
A házigazda magyar jégkorong-válogatott szerdán egygólos győzelmet aratott a torna legnagyobb favoritja, Kazahsztán felett a Budapesten zajló divízió 1/A-s világbajnokság harmadik fordulójában. Szuper Levente védéseivel, Mihály Árpád és Tokaji Viktor góljával fantasztikus taktikai csatát nyertünk meg 2–1-re!
A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!


Rich Chernomaz kapus poszton ismét váltott, visszakerült a kezdőbe Szuper Levente, aki Dél-Korea ellen állt a magyar ketrec előtt.

1. harmad

Ladányi Balázs a levegőben, kazah segítséggel
Ladányi Balázs a levegőben, kazah segítséggel

A kezdés utáni percekben sok mozgással próbáltuk meg elejét venni a kazah támadásoknak – egy lehetőségtől eltekintve sikerült is –, a védekezés azonban fel is emésztette minden erőnket. Ellentámadásba nem tudtunk átmenni, a korong is pillanatokra volt nálunk. A 4. percben azonban már mi is veszélyeztettünk: Nagy Gergő a kapu megkerülése után lőtt keresztbe, de nem volt, aki beletolt volna a korongba, majd Hári János kínálta meg közelről Vitalij Kolesznyiket.

Ellenfelünk érezte, többet kell mutatnia, és sebességbeli előnyét kihasználva mezőnyfölényre tett szert. Jöttek a távoli lövések is, de Szuper a helyén volt, egy alkalommal pedig a felső vas is a segítségére sietett. A 8. perc megint a miénk volt, akkor a kazahoknak kellett figyelniük, hogy megússzák a kapott gólt. A legnagyobb helyzetet Kovács Csaba közeli kapáslövése jelentette a 10. percben.

A harmad közepén előbb szimpla, majd kettős fórhoz jutottunk, utóbbiból 40 mp maradt. Mihály Árpád próbálkozott becsülettel, aztán Hári finom passza csúszott el Sofron István előtt. Nyomtunk, de hiába, a szimpla fórunkat kettő az egyes kazah kontra zárta, de a lövésük elkerülte a kaput. Ladányi Balázs is durrantott egyet a magyar akció lezárásaként, a hangulat a jégen elég paprikás: a korong már nem volt játékban, de több pár nézett rendre farkasszemet egymással. Egy-egy megindulással jelentkeztek a kazahok, nálunk viszont a Mihály, Magosi, Benk trió volt az, amely a testjátékban is partnernek bizonyult.

Védőink rutinosan állták a sarat, fegyelmezett csapatmunkával el tudtuk tüntetni a papírforma-különbséget. A végére fórba került az ellenfél, de szerencsével megúsztunk egy akciót – centikkel maradt le egy kazah bot az üres kapunk előtt keresztbe csúszó korongról –, 10 mp kellett nekik hozzá, viszont a második harmadra átment a kiállításból 1:45 perc (0–0).

Pozsgai Tamás küzd a palánknál
Pozsgai Tamás küzd a palánknál

2. harmad

A 21. percben Szuper ajtó-ablak kazah ziccert védett, majd közeli próbálkozást és távoli bombát is hatástalanított. Zúgott is a lelátó a nevétől, de a társaktól is kellő segítséget és több blokkot kapott. Alighogy kiegészültünk, Sille Tamásnak is ki kellett állnia, de hősies védekezéssel azt is kibekkeltük, majd utána rögtön fórba kerültünk. Veszélyt azonban nem tudtunk kialakítani, sőt, majdnem kaptunk egyet: három az egyes akciót szórakozott el a rivális. Az emberhátrányos időszaktól eltekintve nem igazán tudott mit kezdeni velünk Kazahsztán.

A 30. perc tájékán már játékot is mertünk, és tudtunk kezdeményezni, Kazahsztán erőfölénye eltűnt. A 31. percben speciel Mihály zárt lövéssel egy lendületes kontrát, ebben volt élet, majd Kovács előtt csúszott el centikkel egy passz kettő az egy elleni akciónknál, pedig ő lett volna a lövőnk. A 32. percben aztán bennakadt a lélegzetünk: a harmadvonalunkról kapunk elő emelt korong a kapuvasról pattant ki a mezőnybe. A kazahok nem hazudtolták meg magukat: a 33. percben ismét emberhátrányba kerültek. A második forduló után a legtöbb kiállítást ők jegyezték. Mielőtt elkezdődött volna a fórunk, videón visszanézették a kapuvasas jelenetet, és újfent megállapítást nyert: nem volt bent. Kezdődhetett a játék öt a négy ellen. Konkrétan 6 mp-ig voltunk fórban, Sofront kapu mögötti kampózásért állították ki. Ki gondolta volna, de így lett: négy a négy ellen mi lőttünk gólt! A 34. percben Mihály lopta a távolságot a bal szélen, majd lőtt váratlanul, a korong a kicsit meglepett, a szöget nem jól záró Kolesznyik mellett a kapu rövid oldalán került be a rendeltetési helyére.



Picit megpörgették a kazahok a játékot, de nem igazán ment nekik, Szuper védett, majd a jobbak közé tartozó Bartalis Istvánt állították ki holttérben elkövetett szabálytalanságért, ez már nem is tudtuk kivédekezni: 23 mp alatt egyenlítettek a kazahok. A 37. percben Roman Sztarcsenko közelről talált be. a harmad végéből 1:14 volt, amikor Benket a kazah kapu mögött magas botért állították ki, de jól védekeztünk, nem engedtük kibontakozni az ellenfelet (1–1).



3. harmad

Megúsztuk a hátrányt, majd Szirányi Bence engedett el egy emberest a kék vonalról. Szerencsére bírtuk erővel, a lelkes játékunk változatlanul nem ízlett Kazahsztánnak. A 44. percben létszámfölényt alakítottunk ki, Kovács pedig lövéssel fejezte be az akciót, a kontránál viszont Szupernek kellett igazolnia: elkapta a fonalat. Változatlanul a védekezésre figyeltünk, de miután fegyelmezetten zártuk le a területet, és mindig sikerült teljes létszámban visszaérnünk, a kazah mezőnyfölény nem jelentett egyben állandó gólveszélyt is.

Ritkán jutottunk lövéshez, a 47. percben viszont emberelőnyt kaptunk. Meg tudtuk mutatni: 33 mp. alatt használtuk ki a fórt. Tokaji Viktor lőtt távolról egy bődületeset, a korong a kapu előtti tömegen keresztüljutva a kazah kapuban kötött ki. Több sem kellett az ellenfélnek, ismét nekünk esett, de kezdett görcsössé válni, és nem is nagyon értette, mi miért történik vele. Pontosabban mi miért nem... A három védős falunk szűrt, zárt, nem eresztett.



Az 52. percben emberhátrányba kerültünk, amelyből bő egy percet simám kivédekeztünk. Kazahsztán lövéshez sem jutott, másfél perc elment, amíg egyáltalán felálltak. A végén Magosi Bálint blokkolt kétszer, majd a passz is benne akadt el. Az eredmény nem változott. Az 55. percben korongkiemelésért Benk is kiült két percre. Itt már Szupernek is védenie kellett, de a kazahok az idő sürgetésében kapkodtak, ami nekünk kedvezett, újabb hátrányt úsztunk meg, és már csak három perc maradt hátra.

Sofron a hajrában abszolút ziccert hibázott, viszont emberelőnyhöz jutottunk, 2:19-vel a vége előtt Rich Chernomaz időt kért. A kazah kispadon lévők kivételével nem volt ülő ember az Arénában. Nem igazán erőltettük a támadásokat, inkább tartottuk a korongot, és kivédekeztük a fórunkat. A kazahok pedig már nem tudtak mit tenni, így hatalmas bravúrt végrehajtva megnyertük a találkozót! Ezzel reális esélyünk maradt a feljutásra, de annak kivívásához az olaszok és a japánok ellen is így kellene játszani (2–1)

CHERNOMAZ: A FIÚK MEGMUTATTÁK, MILYEN AZ IGAZI MAGYAR VIRTUS

„A Dél-Korea elleni mérkőzés után a mentális felkészítés volt a legfontosabb – mondta a 2–1-es győzelem után a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Sport Tv-nek. – Nagyon büszke vagyok a fiúkra, akik ma megmutatták, mi az igazi magyar virtus. Láttam, milyen munkát végzett el ez a csapat, így tudtam, hogy sokkal több van benne. Még nincs vége a világbajnokságnak, van még két mérkőzésünk Olaszország és Japán ellen, az olaszok ellen különösen nehéz lesz. Úgy kell játszanunk, mint ma.”

Hokicsoda! A remek kondi és a taktika volt a siker kulcsa

DIVÍZIÓ 1/A-S VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, BUDAPEST
3. FORDULÓ

KAZAHSZTÁN–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–0, 1–1, 0–1)
A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSA
Papp László Sportaréna, 8200 néző. Vezeti: Bergamelli (francia), Szergejev (orosz), Gebauer (cseh), Hull (kanadai)
KAZAHSZTÁN: Kolesznyik – Novopasin, Blohin, Alekszandrov, Upper, Sztarcsenko – Szavcsenko, Troscsinszkij, Zsajlauov, Poliscsuk, Krasznoszlobodcev – Fagyejev, Kolesznyikov, Szpiridonov, Puskarjov, Romanov – Korabejnyikov, Szolarjov, Szavenkov, Beljajev. Szövetségi kapitány: Vlagyimir Krikunov
MAGYARORSZÁG: Szuper – Sille, Szirányi B., Sofron, Bartalis, Ladányi – Vas M., Tokaji, Kovács Cs., Hári, Vas J. – Gőz, Horváth A., Mihály Á., Sikorcin, Benk – Pozsgai, Szélig, Magosi, Nagy K., Nagy G. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Gól: 33:35 Mihály (Bartalis, Vas M. – 0–1), 36:38 Sztarcsenko (Alekszandrov – ee., 1–1), 47:13 Tokaji (Nagy G., Sikorcin – ee., 1–2),
Kiállítás: 12, ill. 14 perc
A NAP MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSÉN
DÉL-KOREA–JAPÁN 5–6 (0–1, 3–3, 2–2)
OLASZORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 5–1 (1–1, 1–0, 3–0)

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 3 3 13–2 11 9
2. Magyarország 3 2 1 10–8 2 7
3. Kazahsztán 3 2 1 11–4 7 6
4. Japán 3 1 2 9–14 –5 3
5. Dél-Korea 3 1 2 10–14 –4 2
6. Nagy-Britannia 3 3 3–14 –11 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik