A kanadaiak a csehek, az amerikaiak a németek ellen léptek 8 közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 19:01
null
Kanada továbblépett, Csehország izgulhat (Fotó: Reuters)
Kanada 2–1-re legyőzte Csehországot a Svédországban és Finnországban megrendezett férfi jégkorong-világbajnokság S-csoportjának 6. fordulójában. Sikerével a tengerentúli együttes bejutott a negyeddöntőbe, ugyanakkor előfordulhat, hogy a hokinagyhatalomnak számító csehek nem kerülnek a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben hat hely elkelt, Kanadán kívül az Egyesült Államok, Finnország, Oroszország, a menetelését tovább folytató Svájc, valamint Svédország jutott már tovább.

 

KANADA–CSEHORSZÁG

A kanadai–cseh rangadón az első emberfór hozta meg az első találatot, Jakub Vorácek kiállítása után Wayne Simmonds használta ki az emberelőnyt. Petr Koukal a 18. percben egalizált, a második harmad pedig kiállításokat hozott, gólt azonban nem – a kiállítások közül Luke Schenné érdemel említést, a kanadai ugyanis kímélet nélkül, hátulról palánkra zúzta Zbynek Irglt. A játékvezetőknek nem igazán tetszett a megmozdulás, mert Schenn-nek ezt követően már nem kellett a játékkal foglalkoznia, kiszórták végleges kiállítással. Irgl véres orral távozott...

A teljesen nyílt mérkőzés záró harmadát a kanadaiak kezdték veszélyesen, de Campbell lövését követően Ondrej Pavelec nagyot védett. A csehek megpróbáltak nyomást gyakorolni Kanadára, de megbánták: a 47. percben Jeff Skinner tűnt fel a semmiből (illetve saját harmadából), szólója végén kihasználta Pavelec kapus hibáját, és a kapu megkerülése után másodszor is megszerezte a vezetést a juharleveleseknek.

Pavelec egy perccel később korrigált egy nagy védéssel, (bár erre a csehek joggal mondhatták, hogy már késő...) a kanadaiak viszont őrizték az előnyt, és az is nagyon jól jött nekik, hogy az 55. percben a bírók kiküldték Jakub Nakladalt. Kanada eldönthette volna a meccset, de nem tette, más kérdés, hogy Ladislav Smid is a büntetőpadra került, ez pedig azt jelentette, hogy ha az észak-amerikaiak nem is lőnek gólt, a cseheknek csak alig több mint egy percük marad az egyenlítésre. A csehek reklamálták is a kanadai fórokat, mondván, a játékvezetők belenyúltak a mérkőzésbe ezzel... Pavelec végül 48 másodperccel a vége előtt jött le a jégről, de hiába támadott Csehország hat az öt ellen, nem maradt elég ideje – Kanada 2–1-re győzött, és továbbjutott.

Palushaj kihagyott büntetője is belefért az amerikaiaknak (Fotó: Reuters)
Palushaj kihagyott büntetője is belefért az amerikaiaknak (Fotó: Reuters)

EGYESÜLT ÁLLAMOK–NÉMETORSZÁG

Az eddig csak az oroszoktól kikapó amerikaiak első emberelőnyüket gólra váltották, Felix Schutz kiállítását követően Bobby Butler talált be a 3. percben. Az 5. percben egyenlő létszámból Paul Stastny megduplázta az előnyt, a németek pedig hiába játszottak kétszer is emberfórban, képtelenek voltak szépíteni.

A második harmadban a németeket a kapus Dennis Endras tartotta meccsben (büntetőt is védett), de mivel a támadók továbbra is gólképtelenek voltak, az amerikaiak győzelmét nem fenyegette veszély – Stephen Gionta pedig az 52. percben eldöntötte a találkozót. Az amerikaiak kapusa, John Gibson 30 védés mellett jegyezhetett fel shutoutot. Az Egyesült Államok átvette a vezetést a csoportban Finnországtól, és már biztosan negyeddöntős.

SZLOVÁKIA–OROSZORSZÁG

A szlovákok két pofon után játszottak az oroszokkal, és az (orosz) medve nem játék, így megkapták a harmadikat is – szlovák szempontból 1–3 lett a vége. A vb-n a szlovákokkal szemben 2004 óta veretlen oroszok kicsit beragadtak az első harmadban, ám Ilja Brizgalov mindent fogott, így a szlovákok csalódására gól nélkül zárult a nyitó játékrész.

Mint aztán kiderült, a szlovákok ekkor majd' annyi kapura lövést jegyezhettek fel, mint a következő két harmadban összesen, az oroszok pedig átvették az irányítást. Radulov a 26. percben emberelőnyből, Kovalcsuk a 32.-ben egyenlő létszámból talált be, utóbbinak ez volt a hetedik találata a tornán. A harmad utolsó percében Radivojevic emberhátrányos góllal visszahozta a reményt a szlovákoknak, hogy aztán Gyenyiszov a záró harmad elején lezárja a nyitott kérdéseket.

NORVÉGIA–SVÁJC

Továbbra is kiemelkedően jól szerepel a férfi jégkorong-világbajnokságon a svájci válogatott, mely Norvégia ellen győzött 3–1-re a stockholmi S-csoport 6. fordulójában. Svájc ezzel visszavette a vezetést Kanadától a csoportban.

A világbajnokságon szenzációs menetelést bemutató svájciaknak nem kellett izgulniuk a vasárnapi záró mérkőzésen: Simon Moser révén már a 7. percben előnybe kerültek, hogy aztán Roman Josi emberhátrányból kettőre növelje a fórt. A 40. percben Patrick van Gunten Alexander Bonsaksen kiállítását kihasználva eldöntötte a meccset, a norvégoknak a szépítés azért összejött, Ole-Kristian Tollefsen révén.

A H-csoportból biztosan negyeddöntős már az Egyesült Államok, Finnország és Oroszország, míg az S-csoportból Svájc, Kanada és Svédország lépett már tovább. A cseheknek az utolsó körben ki-ki meccsük lesz Norvégia ellen.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
H-CSOPORT (Helsinki)

Amerikai Egyesült Államok–Németország 3–0 (2–0, 0–0, 1–0)
Szlovákia–Oroszország 1–3 (0–0, 1–2, 0–1)

S-CSOPORT (Stockholm)
Kanada–Csehország 2–1 (1–1, 0–0, 1–0)
Norvégia–Svájc 1–3 (0–2, 0–1, 1–0)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 6 5 1 23–12 15
2. Finnország 6 4 1 1 20–12 14
3. Oroszország 6 4 2 21–10 12
4. Szlovákia 6 2 1 3 14–16 7
5. Németország 6 2 1 3 10–14 7
6. Franciaország 5 2 3 10–15 6
7. Ausztria 6 1 1 4 14–21 5
8. Lettország 5 1 4 9–21 3
AZ S-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Svájc
6
5
1


25–9
17
2. Kanada 6 5 1 22– 7 16
3. Svédország 6 4 2 13– 9 12
4. Norvégia 6 3 3 12–19 9
5. Csehország 6 2 1 3 12–13 8
6. Dánia 5 1 1 3 8–14 3
7. Fehéroroszország 5 1 4 7–14 3
8. Szlovénia 6 1 5 9–23 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik