Jégkorong-vb: szomorú csehek, az amerikaiaké a bronz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.17. 18:24
A csehek nem szereztek érmet a hazai rendezésű jégkorong-világbajnokságon, miután a bronzmeccsen 3–0-ra kikaptak az amerikaiaktól. A 20.45 órától kezdődő Kanada–Oroszország döntőt a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

A frissebbnek tűnő amerikaiak a 8. percben szereztek vezetést, majd előnyüket még az első harmad vége előtt megduplázták. Becsülettel mentek, küzdöttek a csehek, de a kapura kevesebb veszélyt jelentettek, nem is tudtak szépíteni. Miként a második etapban sem, pedig annak közepén az első amerikai gólt szerző Nick Bonino 2+2 perces büntetését töltötte magas bottal való játékért. A fásult és tanácstalan házigazdák a 40. percben megkapták a harmadik találatukat is, majd az etap zárásaként belementek egy abszolút fölösleges kakaskodásba, aminek leginkább feszültségoldó hatása volt. Kiállítást nem mértek ki a bírók – bőven lett volna okuk rá –, pedig talán jobban tették volna, ha ezzel is megnyugtatják kicsit a játékosokat.

Mindössze 16 másodperce ment ugyanis a harmadik harmad, amikor az amerikai kapu előtt ismét lökdösődés támadt, ekkor viszont már megfogyatkoztak a tengerentúliak. Az eredmény azonban nem változott, és az idő előrehaladtával egyre valószínűtlenebbé vált, hogy a csehek bármit is tudnak kezdeni a mérkőzésen. Ez jól jött a biztos előnyben lévő amerikaiaknak – és kevésbé tett jót a színvonalnak –, akik önbizalommal telve játszadoztak az ellenféllel és az idővel egyaránt. A cseh közönség így is felállva, tapssal köszönte meg a házigazda válogatottnak a vb-n nyújtott teljesítményét, egyben ismerte el vélhetően azt, hogy az amerikaiak teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

Az amerikaiak a 18. vb-érmüket szerezték: a két arany és kilenc ezüst mellett most már hét bronzuk van. A legutóbbit 2013-ban akasztották a nyakukba, akkor a bronzmérkőzésen a finneket győzték le 3–2-re. A cseheknek maradt 46 világbajnoki medáliájuk, mivel egymás után másodszor maradnak le a dobogóról: tavaly a svédektől kaptak ki 3–0-ra.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG
A 3. HELYÉRT
Egyesült Államok–Csehország 3–0
(2–0, 1–0, 0–0)
Gólok: 7:25 Bonino (1–0), 18:13 Lewis (2–0), 39:10 Coyle (3–0)
KÉSŐBB
DÖNTŐ

Kanada–Oroszország 20.45 (tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik