Jégkorong-vb: bronzos vigasz, a svédek lenullázták a cseheket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 17:45
A tavalyi vb-győztes Svédországé lett a bronzérem a Fehéroroszországban zajló jégkorong-világbajnokságon, a háromkoronás legénység küzdelmes, izgalmakban bővelkedő színes mérkőzésen lenullázta Csehországot. A 20 órakor kezdődő Oroszország–Finnország döntőt a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Hiába a cseh mezőnyfölény az első harmadban – ami döntően a felvonás közepén kapott két fórnak volt köszönhető –, számtalan lehetőségéből egyet sem sikerült kihasználnia az együttesnek, márpedig a svédek a játékrész elején és a végén is gólt értek el. A második harmadban fokozták a nyomást a hátrányban lévő csehek, óriási jeges tiki-takát mutattak be, de a legnagyobb helyzeteiket is sikerült elrontaniuk – volt kapuvasuk is –, és valahogy egy passzal eleve mindig többet húztak be, mint indokolt lett volna. Picit meghaltak a szépségben… Dulakodásban, kakaskodásban mérhető volt a harmad hajrája, amelyben a svédek is magukra találtak, de csak veszélyeztetni tudták Alexander Salak kapuját, bevenni nem.

A záró harmadban az idő szorításában a csehek még tovább fokozták a nyomást, ám a svédek remekül zártak, majd egy félpályás korongszerzés után megindított kontrából Mikael Backlund bevágta a svédek harmadik találatát a 49. percben, idejekorán eldöntve a bronzérem sorsát. A csehek nagyon megérdemelték volna a becsületgólt, hiszen a tuti vereség tudatában sem engedtek ki, mentek előre becsülettel, de legfeljebb némi erőfitogtatásban vehettek elégtételt.

A svédek a 45. vb-érmüket gyűjtötték be, a tizenhetedik bronzot. A 2010-ben győztes cseheknek nem jött össze az, ami 2011-ben és 2012-ben igen, megnyerni a bronzmeccset, és éremmel térni haza. De legalább idén a végjátékig, a legjobb négy közé eljutottak, mert tavaly ez nem sikerült nekik, akkor Svájc ellen elvéreztek a negyeddöntőben.

JÉGKORONG-VB, 2014
A 3. HELYÉRT
Svédország–Csehország 3–0
(2–0, 0–0, 1–0)
G: 4:28 Lindström (Andersen, Moller – 1–0), 15:44 Hjalmarsson (Ekholm, Danielsson – 2–0), 48:22 Backlund (Gustafsson, Lindström – 3–0)
KÉSŐBB
DÖNTŐ

Oroszország–Finnország május 25., 20.00 (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik