Jégkorong: Vay Ádám biztos benne, hogy NHL-játékos lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 19:17
Vay Ádám biztos benne, hogy pályafutása során bemutatkozhat majd az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

„Ott leszek az NHL-ben. Egyre közelebb vagyok hozzá” – jelentette ki a Minnesota Wild kapusa az M1 aktuális csatornán pénteken, egyúttal hozzátette, idén még az a célja, hogy a második vonalban (AHL) szereplő farmcsapatba kerüljön.

A 23 éves hálóőrre a tavalyi elit-világbajnokságon figyelt fel a Minnesota Wild, amely az előző idényben a harmadik vonalban érdekelt Quad City Mallards együttesénél szerepeltette. Vay Ádám szerint jelenleg ötödik számú kapus, de szeretne előrébb lépni, ezúttal már az AHL-ben játszó Iowa Wildot erősíteni.

A válogatott játékos elárulta, szeptember elsején utazik az Egyesült Államokba, hogy megkezdje felkészülését az új szezonra, és reálisnak tartja, hogy néhány éven belül első magyarként bemutatkozzon az NHL-ben.

Legfrissebb hírek

NHL: kalandos góllal, 0.4 másodperccel a vége előtt nyert a Vegas Edmontonban

Amerikai sportok
8 órája

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
Tegnap, 9:12

NHL: a második meccsen is nyert Las Vegasban az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.09. 09:03

Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

Amerikai sportok
2025.05.08. 07:56

NHL: idegenben került előnybe a Carolina és az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.07. 06:50

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:17

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
2025.05.05. 07:59

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52
Ezek is érdekelhetik