Jégkorong: Sofron István hosszabbított a MAC Újbudával

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 10:36
A MAC Újbuda jégkorongcsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2020–2021-es idényre is marad a gárdánál Sofron István.

A 32 éves magyar válogatott csatár az előző kiírásban igazolt a MAC-hoz, melynek színeiben az Erste Ligában 54 mérkőzésen 24 gólt szerzett, emellett kiosztott 24 asszisztot is.

„Azért döntöttem a MAC HKB mellett, mert egyben tudtuk tartani a tavalyi magyar magot ebben a nehéz helyzetben is. Annak ellenére, hogy nem indulhatunk a szlovák bajnokságban, mindent megteszünk azért, hogy a magyar bajnokságot minél színvonalasabbá tegyük érkezésünkkel, és természetesen meg is szeretnénk nyerni! Tisztában vagyok azzal, hogy a költségvetésünk elmarad majd a top csapatokéhoz képest” – idézi Sofron Istvánt az együttes hivatalos honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik