Jégkorong: ötmeccses eltiltást ért Galló Vilmos két foga – VIDEÓ

Vágólapra másolva!
2019.11.27. 11:22
A finn élvonalbeli jégkorongbajnokságban még szombaton történt, hogy a Galló Vilmost foglalkoztató, KooKoo a második helyen álló Tapparát fogadta. A találkozón a magyar csatár csúnya sérülést szenvedett, amikor a második harmad közepén Charles Bertrand a botjával a fejére ütve kiverte két fogát. Galló felszakadt száját az öltözőben 12 öltéssel varrták össze, a harmadik harmadra visszatért a jégre.

A mérkőzés felénél, még 0–0-ás állásnál a KooKoo kapuja előtti akadt össze Galló és Bertrand, s a játék megszakítása után kisebb szóváltásba keveredett egymással a két játékos, amit a francia az alábbi videón látható durva, sportszerűtlen módon rekesztett be.

Az ütés miatt Galló Vilmosnak két foga kitört, és felszakadt a szája, ezért az öltözőbe kísérték, ahol aztán a sebét 12 öltéssel varrták össze. A 23 éves magyar csatár a harmadik harmadban már ismét a jégen volt, s játékával járult hozzá csapata 2–1-es győzelméhez.

Bertrand-t a játékvezetők ötperces büntetéssel, s végleges kiállítással „díjazták”, s később a liga fegyelmi bizottsága sem ment el szó nélkül a 28 éves támadó „agyvizének elfolyása” mellett: foganként két és fél meccsre, összesen öt mérkőzésre szóló eltiltással büntették.

A videó a jégkorongblog.hu találata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik