Jégkorong: Örülök életem első válogatottbeli góljának, de... – Vokla

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 20:11
Bár alig egy perccel a vége előtt még 3–1-re vezetett a magyar jégkorong-válogatott, hosszabbításban 4–3-ra kikapott az olaszoktól a lengyelországi EIHC-torna nyitó napján. A mérkőzés után Erdély Csanád, illetve a válogatottban első gólját megszerző Vokla Roland és a kapuban most debütáló Adorján Attila értékelt az NSO Tv-nek. 

„Elég vegyesek az érzéseim. Természetesen örülök, hogy sikerült betalálnom a válogatottban, de nem teljes az öröm, hiszen úgy kaptunk ki, hogy vezettünk, és végig uraltuk a mérkőzést. Az olaszok az elején kicsit félvállról vettek minket, de aztán észbe kaptak, és visszakapcsoltak. 3–1-re mentünk a végén, amikor kaptunk egy kiállítást, az olaszok szépítettek, majd hat az öt ellen lőttek egy szerencsés gólt. A hosszabbításból meg ők jöttek ki jobban” –
értékelt a válogatottban első gólját szerző Vokla Roland.

Az olaszok ellen védte először a kapunkat Adorján Attila, aki az NSO Tv-nek elmondta, hogy bár nem fáradt el, mégis úgy érezte, mentálisan nem volt elég éles a meccs végén. Erdély Csanád pedig arról beszélt, hogyan alakulnak a szerepek a csapaton belül a rutinos, idősebb játékosok távollétében.

FÉRFI JÉGKORONG EIHC-TORNA, GDANSK
Magyarország–Olaszország 3–4(1–1, 1–0, 1–2, 0–1) – hosszabbítás után
A magyar gólszerzők:Vokla (1.), Terbócs (31.), Erdély (47.)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
November 9., szombat
18.00:
Magyarország–Japán
November 10., vasárnap
13.00:
Lengyelország–Magyarország

A FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK:Arany Gergely (FTC-Telekom), Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék)
HÁTVÉDEK:Vokla Roland (DEAC), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Kiss Roland (Fehérvári Titánok), Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Szabó Bence (Hydro Fehérvár AV19), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Fejes Nándor, Garát Zsombor (MAC Újbuda)
CSATÁROK:Sági Martin (DEAC), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Erdély Csanád, Reisz Áron, Sárpátki Tamás, Szita Donát (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Fehérvári Titánok), Majoross Barnabás, Nagy Krisztián, Szigeti Ákos, Terbócs István (MAC Újbuda), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Sebők Balázs (KalPa – Finnország), Horváth Bálint (Tyringe SoSS – Svédország)

Vokla Roland nem tud felhőtlenül örülni a góljának (Fotó: Lengyel Jégkorongszövetség)
Vokla Roland nem tud felhőtlenül örülni a góljának (Fotó: Lengyel Jégkorongszövetség)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik