Jégkorong, Mol Liga: három góllal nyert a Miskolc az FTC ellen

Vágólapra másolva!
2012.09.25. 21:15
null
A rutin, a fizikum és a helyzetkihasználás döntött Pesterzsébeten (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
Címkék
A Miskolci Jegesmedvék 5–2-re győzött a Ferencváros-ESMTK otthonában a jégkorong Mol Liga alapszakaszának kedd esti mérkőzésén.

 

SZAVAZÁS

Melyik csapat foglalja el az ob I-ben a Fehérvár által üresen hagyott trónt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Közepesnél erősebb volt kezdés az első harmadban Pesterzsébeten, a vendégek nem kellően koncentráltak a befejezéseknél, így történhetett meg, hogy a házigazdák ritka akcióik egyikét formás egyérintő után góllal zárták. A második harmad parázs és gólokban gazdag húsz percet hozott. A felvonás elejét megnyomta a Miskolc, míg a ferencvárosi kaput őrző Jozef Racko hibáját fölöslegesen ment a kapu mögé, ahol rosszul találta el a korongot - a kapu elmozdításával tetézte kiállítás járt érte , így öt perc leforgása alatt fordítottak a vendégek.

A helyzeti és gólelőnyével azonban nem tudott mit kezdeni a Jegesmedvék, egymás után három, abszolút fölösleges kiállítást szedett össze kettőt hátulról lökésért , a kettős előnyben is lévő Ferencváros egyenlített, és kétszer a kapusvasat is telibe trafálta. A harmad végére a Miskolc mégis visszavette a vezetést, sőt meglépett kettővel. Előbb fórból volt eredményes a Jegesmedvék, majd a vendégek úgy lőttek gólt, hogy a hazaiak támadói akkor mentek le cserére, amikor akciót vitt az ellenfél...

A záró harmadban nagy erőket mozgósított a felzárkózásért az FTC-ESMTK, de ritkán jutottak lövésig a házigazdák, a bulikból szinte semmit nem hoztak el, a miskolciak ütközéses játéka nem ízlett a házigazdáknak, így csak az utolsó másodpercekben merték lehozni a kapusukat, de azt meg góllal büntette a Miskolc. A Jegesmedvék tartja pozícióját az élmezőnyben, a ferencvárosiak hatodszor szenvedtek vereséget. Pénteken a pont nélküli Újpest ellen hazai pályán lesz lehetőségük javítani.

JÉGKORONG, MOL LIGA
ALAPSZAKASZ
FERENCVÁROS-ESMTK–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 2–5 (1–0, 1–4, 0–1)
Pesterzsébet, 350 néző. V: Varjú, Sós Z., Németh M., Ozsváth
FTC: Racko – Hrajnoha, Hoffmann, Pilcsik 1, Gergely Cs. (1), Garip – ERDÉLYI, Győri 1, Horváth D., Borbás, Feil – Lencsés, Revák, KISS G. (1), Hegyi Á. Z., Roczanov – Lévai, Léránt (1), Hegyi D. Edző: Dobos Tamás
MISKOLC: BUDAI K. – Láda B. (2), Szirányi, Saluga 1, Nagy G. (1), Nagy K. (1) – Hegyi Á., Atkinson, Rafaj (2), FODOR 3 (1), DUBEK (2) – Gőz, Orosz, Szilágyi, Wéber, Sijka – Budai R., Ritó 1. Edző: Tim Kehler
Kiállítások: 12 perc, ill. 14 perc + 10 perc fegyelmi (Szirányi)
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – Az első harmadban nem játszottunk elég keményen, a Fradi pedig csíkszeredai győzelme után magabiztosan hokizott. A második és a harmadik harmadban már felpörögtünk, feljavult a játékunk.
CSÍKSZEREDA–BRASOV 2–0 (0–0, 2–0, 0–0)
Csíkszereda, 700 néző. V: Lascar, A. Butucel, M. Butucel (mindhárom román)
CSÍKSZEREDA: KOZUCH – Góga, Papp Sz., NOVÁK 1, Hurtaj (1), Mihály E. (1) – Kósa, Nagy I., Becze T., Tranca, BÍRÓ O. 1 – Bors, Molnár Sz., Moldován, Szőcs, Bíró T. – Molnár Zsolt, Péter L., Bálint A., Molnár Zsombor. Edző: Timo Lahtinen
BRASSÓ: Polc – Wehrs, Nagy Cs., Virág Csanád, Bonar, Zsók – Laczkó A., Hietamäki, Borsos, Péter R., Imecs – Dávid A., Veress, Fodor Cs., Basilidesz, Bálint Zs. – Mastaleriu, Molnár A., Lőrincz L., Mihailescu, Péter Zs. Edző: Kjell G. Lindqvist
Kiállítások: 18, ill. 22 perc

 

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Dab.Docler 7 6 1 33–12 +21 18
2. Brasov 9 5 1 3 23–25 –2 16
3. Miskolc 7 4 1 2 27–13 +14 14
4. Nové Zámky 6 4 1 1 24–12 +12 14
5. Csíkszereda 9 4 1 4 27–23 +4 13
6. FTC-ESMTK 7 1 6 15–35 –20 3
7. Újpest 7 7 7–36 –29 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik