Jégkorong Mol Liga: az FTC lemosta az Újpestet a derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 20:23
Csütörtökön UTE–FTC mérkőzéssel kezdődött meg a jégkorong Mol Liga játékhete: a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő újpesti jégkorongszakosztály tagjai ezúttal nem örülhettek, a zöld-fehérek simán, 5–1-re győztek.

A mérkőzésen alkalmi retrómezben játszó újpestiek jól kezdtek, Nemes Benjámin emberfórból, egy jó ütemű beleszúrással megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Az FTC öttel válaszolt: a bemutatkozó mérkőzésén játszó finn légiós, Marko Luomala emberhátrányból egyenlített a 7. percben, majd Joona Manninen show-ja jött, a zöld-fehérek 20-as számú játékosa a 44. percig háromszor is beköszönt.

A végeredményt Vladimír Dubek állította be, az Újpestnek korai vezetése után tulajdonképpen esélye sem volt a presztízscsatában. Sikerével a vendégcsapat feljött a hatodik helyre, míg az újpesti együttes maradt ötödik.

JÉGKORONG MOL LIGA
ÚJPEST–FERENCVÁROS 1–5 (1–2, 0–1, 0–2)
Megyeri út, 750
néző. V: Kincses, Babic, Soós, Soltész
ÚJPEST: Sila – Kiss D., Lindgren, Pance, Mihálík, Elomo – Hegyi Á., Huba (1), Virág T., NEMES 1, Csányi – Garbacz, Dósa, Gágyor, GRÖSCHL, Kiss Á. – Pados, Hodos, Pichler, Turbucz, Feil. Edző: Szilassy Zoltán
FTC: ÁGOSTON – ERDÉLYI T., Hietamäki, LUOMALA 1, MANNINEN 3, TENDLER (2) – Zalavári (1), Suoraniemi (1), Rafaj (1), Dubek 1, Fliszár (1) – Valecko (1), Lévai, Kiss G., Schellin, Papp Cs. – Üveges, Farkas L. S., Pál Zs., Horváth D. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 8 perc, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Ez az a vereség, amit nem lehet és nem is kell megmagyarázni. Talán a második harmadban nyújtott teljesítményünkkel lehetek elégedett, ott domináltunk, de sehogy sem mentek be a helyzetek. Érthetetlen, hogy utána miért vettünk vissza a tempóból és lötyögtük végig a harmadik harmadot. Eddig a védekezés volt az egyik fő erősségünk, de ebből most nem sok látszott.
Greg Lindqvist: – Az első harmadban egyértelműen mi domináltunk, a másodikban aztán nyomás alá helyezett minket az Újpest, amit sikeresen átvészeltünk. A harmadik harmadban pedig már nem volt kérdés, hogy ki nyer. Az Újpestnek nem volt sok igazán nagy helyzete, jól féken tartottuk a hazaiakat. Az első sorunk egy edzés után máris kiválóan megértette egymást, ami nagyon biztató a jövőre nézve.

A MOL LIGA ÁLLÁSA
1. DVTK Jegesmedvék 28 20 4 2 2 136–72 +64 70
2. MAC Budapest 29 19 3 3 4 133–75 +58 66
3. Fehérvár AV19 29 14 3 2 10 108–89 +19 50
4. Debreceni HK 29 11 3 4 11 88–90 –2 43
5. UTE 29 9 5 3 12 83–81 +2 40
6. Ferencvárosi TC 29 9 2 4 14 97–110 –13 35
7. Dunaújvárosi Acélbikák 28 9 2 3 14 78–96 –18 34
8. HSC Csíkszereda 29 7 3 4 15 79–110 –31 31
9. ASC Corona Brasov 28 5 1 1 21 62–141 –79 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik