Mol Liga: a Jegesmedvék kiütötték az Acélbikákat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 21:31
A jégkorong Mol Liga keddi játéknapján a listavezető DVTK Jegesmedvék hazai pályán 5–1-re legyőzték a Dunaújváros Acélbikákat.

A címvédő Keegan Dansereau 14. percben szerzett góljával törte meg a jeget, majd Pavul Attila a második harmad elején megduplázta az előnyt. Philip Busbacher emberelőnyből a 29. percben szépített (2–1) ugyan, de erre Jon Booras két, a DVTK pedig három góllal felelt (5–1).

A MAC Budapest a Debrecent fogadta, és 36 másodperc után előnybe is került Drew Olson góljával. Az első harmad hajrájában és a második elején is betalált ezt követően Ian McDonald, majd Michael Quinn négygólosra növelte a fővárosi vezetést (4–0). A debreceniek az 50. percig két találatot szerezve szépítettek, de végül 5–2-re kikaptak, a MAC pedig feljött a második helyre.

Az Újpest egészen a harmadik harmadig nem tudta bevenni a Molnár Zoltán révén vezetést szerző csíkszeredaiak kapuját (0–1), a záró húsz percben azonban háromszor is eredményesek voltak a hazaiak, így megnyerték a meccset (3–1).

JÉGKORONG MOL LIGA
(5–1).

A MAC Budapest a Debrecent fogadta, és 36 másodperc után előnybe is került Drew Olson góljával. Az első harmad hajrájában és a második elején is betalált ezt követően Ian McDonald, majd Michael Quinn négygólosra növelte a fővárosi vezetést (4–0). A debreceniek az 50. percig két találatot szerezve szépítettek, de végül 5–2-re kikaptak, a MAC pedig feljött a második helyre.

Az Újpest egészen a harmadik harmadig nem tudta bevenni a Molnár Zoltán révén vezetést szerző csíkszeredaiak kapuját (0–1), a záró húsz percben azonban háromszor is eredményesek voltak a hazaiak, így megnyerték a meccset (3–1).

JÉGKORONG MOL LIGA

MAC BUDAPEST–DEBRECENI HK 5–2 (2–0, 2–1, 1–1)
Tüskecsarnok, 350 néző. V: Gangel, Babic, Váczi, Berger
MAC: Bálizs – Tokaji (1), Olson 1 (2), Klempa, McDonald 2, Hayes (2) – Stipsicz, Quinn 1, Nagy K., Sarenpää 1, Terbócs – Mestyán, Pozsgai, Roczanov, Németh A. (1), Szappanos – Jászai, Egyed, Tóth R., Schmál, Bödök. Edző: Majoross Gergely
DEBRECEN: Borogyin – Kunajov, Csíki, Hári N. (1), Saluga 1, Trosin – Emanuelsson (1), Kovács B., Könczei 1, Vincze P. T. (1), Milan (1) – Wéber, Hetényi P., Godó, Berta, Barabás – György. Edző: Ladányi Balázs
Kiállítások: 14 perc + 10 perc fegyelmi (Nagy K.), ill. 24 perc
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely: –
A szintlépés, amit az elmúlt időszakban kitűzött maga elé a csapat, a legutóbbi, valamint a mai meccs során már realitássá vált. Különösen nagy öröm, hogy a támadó- és a védekező játékunk is megfelelő szinten áll.
Ladányi Balázs: – Vissza tudtunk volna jönni a mérkőzésbe, ha taktikailag fegyelmezettek vagyunk, de sajnos most egy kisebb gödörbe került a csapat. A cél természetesen kimászni belőle, és visszatérni a helyes útra.

DVTK-JEGESMEDVÉK–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 5–1 (1–0, 3–1, 1–0)
Miskolc, 900 néző. V: Halassy, Varjú, Pálkövi, Kormos
DVTK: ADORJÁN – SAGERT (1), Vojtkó 1, BOORAS 2 (1), Tóth A. (1), Miskolczi – Dudas, Leppanen, PAVUK 1 (1), Somogyi (1), Cseter – Győrfy, Láda B. – Ritó, DANSEREAU 1 (1), Hajós, Popovics, Szilágyi. Edző: Mayer Péter
DUNAÚJVÁROS: DUSCHEK – Smith, Rasulov, Vazan (1), McCann (1), Azari – Hruby, Lencsés, Borbás, Németh P., BUSBACHER 1 – Dörök, Léránt, Odnoga, Revák, Szepessy B. – Pál Z., Magosi E., Mátyásy, Nagy M. Edző: Lee Gilbert.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Mayer Péter: – A második harmadtól kezdve azt játszottuk, amit szerettem volna látni az első pillanattól kezdve. A különbség gólokban is kifejezésre jutott a csapatok között. A színvonal nem volt magas, de a győzelem és a három pont a fontos.
Lee Gilbert: – Ez a teljesítmény kevés volt ahhoz, hogy a liga legkiválóbb csapatával szemben helytálljunk. Keményen dolgoztunk ugyan, de a Miskolc jobb volt.

ÚJPEST–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 3–1 (0–0, 0–1, 3–0)
Megyeri út, 200 néző. V: Haszonits, Mayer, Bedő, Kis-Király
ÚJPEST: SILA – Kiss D. (1), Lindgren, Pance (1), Mihálík, ELOMO 1 – HEGYI Á. 1 (1), Huba, Gágyor, NEMES 1 (1), Kiss Á. (1) – Dósa, Garbacz, Virág T., Gröschl, Feil – Pichler, Dömötör, Turbucz, Hodos. Edző: Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA: Peksa – Ozols, Bors, Tambievs, BERLJOV, Antal Zs. – Bednár, Salló, Madzejev, Gyagyusko, Mironov – Papp Sz., Gecse, Mihály E., MOLDOVÁN, Farkas T. – Bíró T. (1), MOLNÁR Z. 1, Molnár Zsombor (1). Edző: Artur Oktjabrov
Kiállítások: 10 perc, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán: –
Az elején keveset volt nálunk a korong, aztán nulla egy után elkezdtünk egyszerűbben és koncentráltabban hokizni, és ekkor érvényesült a fölényünk.
Artur Oktjabrov: – Sokadik meccsünket játszottuk egyhuzamban, így kicsit fáradtak és dekoncentráltak voltunk, igaz, ez nem lehet kifogás. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, harcoltunk, küzdöttünk, de sajnos nem tudtuk megtartani a vezetést. Ha kipihenjük magunkat, biztos jobbak leszünk.

 

AZ ÁLLÁS
1. DVTK 21 16 3 1 1 102–54 +48 55
2. MAC Budapest 22 13 2 3 4 90–57 +33 46
3. Fehérvár AV19 22 13 1 2 6 83–61 +22 43
4. Debreceni HK 22 9 3 3 7 70–69 +1 36
5. UTE 21 8 3 9 61–57 +4 30
6. HSC Csíkszereda 22 5 3 3 11 65–85 –20 24
7. Dunaújváros 20 6 1 2 11 54–69 –15 22
8. Ferencváros 22 5 1 4 12 65–92 –27 21
9. Brasov 20 2 1 16 47–93 –46 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik