Jégkorong Mol Liga: a DAB legyőzte a Debrecent

Vágólapra másolva!
2014.09.21. 20:20
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a bajnokaspiráns Dab.Docler házigazdaként valósággal erőt demonstrált az újonc Debrecen ellen, és magabiztos győzelmet aratott.

Az Acélbikáknak kevesebb, mint hat perc kellett a mérkőzés elején a háromgólos előnyhöz, majd debreceni szépítést követően egy perc sem kellett, hogy ismét meglegyen a DAB-nak a közte három. A második felvonás eleje is tartogatott gólokat, ebbe Ladányi Balázsé is belefért, de az első vendéggólnál asszisztos kiválóság ezúttal a dunaújvárosiakat szomorította, majd a hajrában megtette ezt másodszor is, amellyel beállította a végeredményt.

JÉGKORONG MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

DAB.DOCLER–DEBRECENI HK 6–3 (4–1, 2–1, 0–1)
Dunaújváros, 600
néző. V: Kincses, Gangel, Berger, Vas M.
DAB:
Kalnins – Martine 1, Hüffner – AZARI 1 (2), GALANISZ (3), KISS Á. 2 (1); Martinka, Pozsgai 1 – Somogyi (2), Gröschl (2), Szappanos (1); Nagy R. (1), Mestyán 1 – Papp V., Pavuk, Peterdi; Dörök, Erdélyi – Magosi, Kocsi, Léránt. Edző: Donald Maclean
DEBRECEN:
Djatlov (Tőke) – Jemeljanov, Csíki 1 – Könczei, Berta (1), LADÁNYI 2 (1); Voronov, Szadikov – Szicsov, Vaszjunyin, Kaskov; Tőkési, Orosz – Dancsfalvi, Okos, Barabás; Onoga, Wéber. Edző: Jevgenyij Muhin
Kiállítások:
18, ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Donald MacLean:
– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első tíz percben négy gólt ütöttünk, s igazából nem lehettem elégedetlen az első harmad játékával, mert magabiztosan vezettünk. Talán a nagy fölény miatt, a folytatásra erősen csökkent a koncentráció, ezzel együtt a játékunk minősége is nagyon visszaesett. A második és a harmadik harmadra nem lehetünk büszkék, de a három pontot megszereztük, s ennek azért örülhetünk.
Jevgenyij Muhin:
– Tudtuk, hogy a Dunaújváros jó csapat, mégis nagyon rosszul kezdtünk, a védekezésünk teljesen szétesett az első tíz percben. Négy gólt kaptunk pillanatok alatt, amivel gyakorlatilag el is dőlt a meccs, innen már nem tudtunk felzárkózni.

AZ ÁLLÁS
1. Miskolc 2 2 11–3 6
2–3. Nové Zámky 2 1 1 10–6 5
2–3. DAB 2
11
10–6
5
4. Debrecen 2
1 1
8–7
3
5. Ferencváros 2 1 1 7–7 2
6. Brasov 2 2 6–8 2
7. Újpest 2 1 1 6–11 1
8. Csíkszereda 2 2 1–11 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik