Jégkorong Mol Liga: 11 gólos meccsen nyert a Dunaújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 20:45
A jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján a Dunaújváros 11 gólos mérkőzésen nyert, a címvédő DVTK Jegesmedvék Debrecenben nyert, az Újpest pedig a Csíkszereda ellen.

A Dunaújváros pocsékul kezdte az idényt és a Corona Brasov ellen sem indult jól a meccs, már az 5. percben gólt szereztek a vendégek. Erre viszont egy 3–0-s sorozattal válaszoltak az Acélbikák, Bíró Mátyás találatára Borbás Gergely, Németh Péter majd Peterdi Imre válaszolt (3–1), majd Mihály Árpád kozmetikázása után Peteri és Philip Busbacher is eredményes volt a játékrész végén kettő, majd szimpla emberfórból (5–2).

A záró felvonás elején Bíró Gergő majd Daniel Tranca találatával kapaszkodott a brassói együttes (5–4), de Azari Zsolt rögvest lenyugtatta a kedélyeket, Mihály Árpád gólja után pedig már nem jött össze újabb (6–5).

Az Újpest a nyeretlen Csíkszeredát fogadta, és verte meg a papírformának megfelelően, 3–1-re. A nap rangadójára Debrecenben került sor, ahol a második helyen álló hazaiak a címvédőt fogadták. A DVTK Jegesmedvék a második harmadban Galanisz Nikandrosz révén előnyhöz jutottak, a záró felvonás elején Somogyi Balázs megduplázta a vezetést, a házigazda pedig a végén már csak kozmetikázni tudott (1–2).

JÉGKORONG MOL LIGA
ÚJPEST–HSC CSÍKSZEREDA (romániai)3–1 (0–0, 1–0, 2–1)
Megyeri út, 300
néző.V:Varjú, Bachurik, Mizsák, Soós D.
ÚJPEST: SILA – Lindgren, KISS D.1, PANCE1, Mihálík(1), Nemes – Hegyi Á., Huba, Csányi, Gröschl(1), Virág T.(1) – Garbacz, DÓSA1, Dömötör, Hodos(1), KISS Á.(1) – Pichler, Turbucz, Feil. Edző:Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA: Ruczuj – OZOLS1, Bednár, Kropotin, TAMBIERS, Berlev – Mikéska, Bors, K. HEFFERNAN(1), S. Heffernan(1), Farkas T. – Gecse, Salló, Mihály E., Moldován, Bíró T. – Geréb I. A., Okos, Rokaly. Edző:Artur Oktjabrev
Kiállítások:12 perc, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Nagyon nehéz szülés volt. Sok olyan hibát elkövettünk, ami az egyéni felelősség számlájára írható. Amikor vezetünk, akkor is tartani kellene magunkat a megbeszéltekhez. Hál' Istennek egy gólon tudtuk tartani az egyre jobb Csíkszeredát.
Artur Oktjabrev:– A mérkőzés előtt csak pár alkalommal tudtam beszélni a srácokkal, próbáltuk kielemezni a korábban elkövetett hibákat. Megtaláltuk a helyes utat, végig küzdöttünk, de sajnos a végén elkövetett néhány hiba miatt elúszott a pontszerzés.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–CORONA BRASOV (romániai) 6–5 (2–1, 3–1, 1–3)
Dunaújváros, 400
néző.V:Haszonits, Gangel, Abonyi, Kis-Király
DUNAÚJVÁROS: Lindoff – RASULOV(4), Smith(1), AZARI1 (2), McCann, Odnoga – Lencsés, Hruby, BUSBACHER1 (2), Borbás1, PETERDI2 (2) – Léránt, Dörök, Szepessy M., Szepessy B., Nagy M. – Pál Z., Revák, Mátyásy, Németh P.1, Magosi E. Edző:Gilbert Lee
BRASOV: Tőke – Piszarenko, Bíró O., FODOR(2), Mihály Á.2 (1), BÍRÓ G.1 (1) – Imecs(1), Mátyás, Bíró M.1, Molnár Zsolt, Virág Csanád – Sprencz, Balázs, Zsók(1), TRANCA1 (1), Péter Zs. – Dumitru, Márton, János. Edző:Keresztes Ottó
Kiállítások:12 perc, ill. 22 perc
MESTERMÉRLEG
Gilbert Lee:
– Nagyon örülök, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést, bár többször is eldönthettük volna a találkozót. Az emberelőnyös helyzeteken is kell még csiszolnunk, de ma igazából az emberhátrányos védekezésünkkel voltam kissé elégedetlen.
Keresztes Ottó:– Ha picit odafigyelünk, akkor pontot szerezhettünk volna. A srácokkal nem volt gond, jól hajtottak, a döntő pillanatokban jobb an kell koncentrálnunk.

DEBRECENI HK–DVTK-JEGESMEDVÉK1–2 (0–0, 0–1, 1–1)

Debrecen, 500néző.V:Kincses, Halassy, Muzsik, Váczi
DEBRECEN: VAY – Csíki, Kovács B., Dancsfalvi, Berta(1), Vaszjunyin – Hetényi P., Wéber, Hári N., Könczei, Saluga – Kunajov, Emanuelsson, Trosin1, Garrett, Kaszkov(1) – Vincze P. T., Godó, Barabás. Edző:Dmitrij Romanov
DVTK: ADORJÁN – Dudas, Leppanen, Tóth A.(1), Cseter, Hajós(1) – Gőz, Sagert, Miskolczi, Dansereau, Booras – Laczkó, Vojtkó, GALANISZ1 (1), Somogyi1, Pavuk(1) – Láda B., Szilágyi, Ritó, Popovics. Edző:Mayer Péter
Kiállítások:12 perc (Garrett végleges), ill. 12 perc (Pavuk végleges)
MESTERMÉRLEG
Dmitrij Romanov:
– Én elhiszem, hogy nehéz egy jó csapat ellen játszani, de azért még nem kéne feladni a meccset az első bekapott gól után. Ma tudniillik ez történt. Most tartunk egy fejmosást, és remélem, holnap a Brassó ellen a másik arcát mutatja a csapat.
Mayer Péter:– Nagyon jó meccs volt, rendesen megizzasztottuk egymást. Annak különösen örülök, hogy végig dominálni tudtunk, és a kettő egyes végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét. A debreceni kapus az oka annak, hogy csak minimális különbséggel és nehezen begyötört gólokkal nyertünk. Négy nap alatt három meccset játszottunk, mégis jobban bírtuk erővel az utolsó harmadban. Értékes győzelmet arattunk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVTK Jegesmedvék 10 8 1 1 43–22 +21 27
2. Debreceni HK 9 5 2 1 1 30–18 +12 20
3. MAC Budapest 9 6 1 2 33–21 +12 19
4. Fehérvár AV19 9 4 1 1 3 33–29 +4 15
5. Ferencvárosi TC 9 3 2 4 26–30 –4 11
6. UTE 9 2 2 5 19–25 –6 10
7. ASC Corona Brasov 7 2 1 4 23–29 –6 8
8. Dunaújvárosi Acélbikák 8 2 1 5 20–28 –8 8
9. HSC Csíkszereda 10 2 8 21–46 –25 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik